Ugrás a tartalomra

Boldog Sándor István vértanú szalézi szerzetes

2021. augusztus 27., péntek - 11:00

Egy vagány szerzetes Rákospalotáról
Boldog Sándor István vértanú szalézi szerzetes

(Szolnok, 1914. október 26. – Budapest, Fő utcai börtön, 1953. június 8.)


„Mint növendék ott voltam Rákospalotán a szalézi kollégium növendékeként, amikor 1938 májusában egy nagyon emlékezetes esemény történt. Akkor volt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. XI. Piusz legátusa volt Eugenio Pacelli bíboros, akit később XII. Piusz néven megválasztottak pápának. A Kongresszus alatt a rákospalotai szalézi intézet és oratórium Szívgárdája álladó kisklérus szolgálatot teljesített kb. 80–100 taggal. Én is közöttük voltam. A vezetőnk Sándor István volt. Mint gyermek arra is emlékszem, hogy a kis piros ruhás szívgárdisták egy alacsony padon, a különböző országokat képviselő püspökök előtt ültünk. Általában nagyon sikeres volt minden fellépésünk és szereplésünk, de Sándor István ezt nem személyes sikerként könyvelte el, hanem mindég az intézet sikere volt. Már ebből a cselekedetéből is lehetett látni, hogy minden erejével az Egyház és a Szalézi Társaság javát kereste. Sándor István szinte ösztönösen érezte, hogy a fiatalokat Krisztushoz vezetni nem egy üzleti tevékenység. Az ő szellemi felkészültsége nem volt olyan mérvű, hogy ezen a téren szédületes sikereket érhetett volna el. Anyagi lehetőségei sem voltak propagandára. Egyszerű nyomdászként és szerzetesként azonban nagyon jól tudta és érezte, hogy a szíven keresztül, amelyet áthat az értelem, nagyon sok mindent pótolni lehet. Így lett belőle kiváló pedagógus, akinek legnagyobb példaképe természetesen Don Bosco volt.” (Bősze József szalézi atya tanúvallomása, 2007.)


Sándor István a II. világháborúban katonaként szolgált és hadifogságba esett. Innen hazatérve azonnal folytatta nevelői munkáját a Don Bosco Nyomdában. Rendtársa, Szőke János atya így emlékezett vissza erre az időszakra: „A szalézi kollégiumban az iparos és a diák növendékek szabadideje közös volt, különösen a játék kötötte őket össze. Mivel jó sportoló volt, vonzó erővel hatott a fiatalokra. Másik kedvelt tevékenysége volt a kisklérus és a szívgárdisták szervezése. A mozgalom célja az volt, hogy Savio Szent Domonkos és Szent Tarzicius szellemében a ministránsok lelki életét irányítsa. István testvér minden összejövetel és próba előtt beszélt a fiúkkal, hogy kellő áhítattal vegyenek részt a szentmiséken. A szívgárdistákat még külön buzdította a Jézus Szíve-tiszteletre is.”


Sándor István a szerzetesrendek 1951-es feloszlatása után gyári munkás lett, de továbbra is rendszeresen találkozott régi növendékeivel, akiket igyekezett Krisztus útján tartani az ateista állami propaganda ellenében is. Tanítványai között volt néhány fiatal, akik fegyveresen is a hatalom ellen akartak fordulni, de leleplezték őket. Habár Sándor Istvánnak semmi köze nem volt az összeesküvéshez, őt is letartóztatták és hadbíróság elé állították, majd 1953. június 8-án kivégezték. Ádám László egykori szalézi tartományfőnök, maga is a per elítéltje, visszaemlékezésében így írt: „Szalézi testvéreim nem hagytak hátra semmit a történtekből, s ha élnének is, magukkal vinnék sírjukba azt, amit szenvedtek s amit tettek börtönéletükben. Isten előtt kijelentem, hogy távol áll lelkemtől a szánalomkeltésnek még a gondolata is. Abból, amiért bebörtönöztek s elítéltek, jottányit sem követtem el, ami jót tettem, azt lelkiismeretből tettem. Istenben boldogult testvéreink bizonyára még többet szenvedtek, különösen Sándor István, s még több jót tettek. Kár, hogy csak keveset tudok róluk írni. Ő szenvedhetett legtöbbet. Utolsó szavát föntebb elmondtam: Bocsánatot kérek! Még egy szavára emlékszem. Az elsőfokú tárgyaláskor, amíg a hadbíróság a büfében tanácskozott, a fegyőr pedig ütésre emelt puskatussal járt soraink előtt, ő imádkozott s a martalóc ráförmedt: Mit imádkozik? Úgysem segít az... Sándorunk ezt rebegte: Egyedül Ő segíthet!”


Ábrahám Béla SDB
Sándor István és a KIOE fiatalok mindennapi felajánló imája

Uram Jézus!
Neked ajánlom fel a mai nap minden imádságát, munkáját, örömét, csalódását, szenvedését.
Add meg nekem és minden munkás testvéremnek a kegyelmet, hogy úgy gondolkozzunk, mint te. 
Veled imádkozzunk, dolgozzunk és veled éljünk!
Add, hogy teljes szívünkből szeressünk téged, s mindenütt, minden erővel neked szolgáljunk!
Jöjjön el a te országod közénk, a gyárakba, a családokba. Ismerjenek és szeressenek téged mindenütt és mindenkor.
Ments meg minket a bajtól és a bűntől! Legyen kegyelmed azokkal, akik veszélyben forognak.
A munkában meghaltak békében nyugodjanak. Ámen!