A fogoly Bíboros

Kemény az éj a véres cella mélyén,
A sátán áll őrt kinn az éjszakán,
És akit őriz, annak nincsen társa,
Csak a világot vádoló magány.
Körötte szurony, géppisztoly és börtön,
S hol a halál a szolgává lett földön
A mártírokból légiót soroz,
Ti szabad népek! Moszkva börtönéből
Üzen nektek a fogoly Bíboros.

Egyedül álltam Istennel hazáért,
Hogy ránk szakadt a gyilkos Ázsia,
De Boldogasszony zsoltárát zokogva
Velem jött népem millió fia.
Gyilkos erő bár eltörte a kardot,
Krisztus keresztje magasba tartott
Szent égi jel lett a Tisza-táj felett.
Ti szabadok, ti gondtalanul alvók,
Az én keresztem védett titeket.

Úr Krisztusért, így szemben egy világgal
Óvtuk el romlott, árva kis hazánk,
Hogy véres testünk gátját át ne törje
A tank-csordákkal járó szolgaság.
Kreml Cézárja küldhette az átkát,
Ha nem marad más, csupán az imádság,
Csak Isten fent a halk csillagokon.
És én tudtam, hogy népemnek az égből
A szabadságot leimádkozom.

Muhinál Ugrin, Tomori Mohácsnál,
Vártam én is, hogy mozdul a világ,
S nem hagyja veszni szemben Góliáttal
A szabadságért harcoló fiát!
Hisz azt védtük itt, ami a tiétek,
A lelket, mely az oltáron égett,
De karácsony éjjelén kialudt a fény.
S magam maradtam, mint egykor a Mester
A Golgotának égbe nyúlt hegyén.

S rabbá lett népek sóhaj-viharával
Üzenek át az óceán felett:
A szó, a színes, bíztató ígéret
Nem elég már, ha nem követi tett!
Éjfélre jár, s a rendült földnek hátán
Felétek indul poroszlónk, a sátán:
A szabadságért, ha harcolni nem mer,
Ha elhagyja az Úr Krisztus vitézét,
Szolga lesz a földön minden ember!

Mert minden nap itt egy új bitót ácsol,
Minden óra egy új börtönfalat,
Minden tűnő perc elrabol egy lelket,
S Krisztus nyájából semmi sem marad.
Ha halljátok, hogy lánc csörög a földön,
Ha érzitek, hogy most zárul egy börtön,
Hóhér kezén, ha áldozat zokog,
Ébredjetek, ti gondtalanul alvók,
Hisz a mi sorsunk a ti sorsotok!

Ha nem segíttek, összedől a templom,
És rabot szül a tört szívű anya,
És negyvennyolc dicső csillaga helyén
Ott ég majd Sztálin vörös csillaga.
Hogy ki ne hunyjon lelketek fénye,
S a világnak utolsó reménye,
Ki még a szabadság képébe látsz,
Szabadság Népe! Tettel és imával
Rontsd le a véres börtönök falát!

A vers alkotójának sokáig csak a monogramja volt ismert: M.L. 1949. Ma már bizonyosnak látszik, hogy Mécs László papköltőt rejti a rövidítés. A híressé vált költemény évtizedeken át szájhagyomány útján terjedt. A rendszerváltozást követően több kísérlet történt a teljes rekonstruálására. Ez az egyik változat a sok közül.