1. Dr. Erdő Péter bíboros: Megemlékezés Szent István királyról

2013.09.01 10:00

Homília Szent István halálának 975., szentté avatásának 930. évfordulóján

Székesfehérvár, augusztus 14.

Nagyboldogasszony ünnepének előesti szentmiséjét mondjuk. Hálával emlékezünk meg Szent István királyunkról, aki 975 évvel ezelőtt költözött az örökkévalóságba. Földi országát a hagyomány erős tanúsága szerint az isteni Gondviselésre bízta, a Boldogságos Szent Szűz anyai pártfogásába ajánlotta. Maga pedig belépett abba az országba, ahol nincs szenvedés, nincs hamisság, ahol Isten irgalma és szeretete ragyog.

Mária mennybevételének ünnepe tudatosítja bennünk, hogy a Boldogságos Szűz előttünk jár a szentek útján. Ha róla hisszük, hogy emberi teste szerint is átment abba a csodálatos létbe, amit örök üdvösségnek nevezünk, akkor a többi szentek elköltözését is méltán ünnepeljük, mint mennyei születésnapot. Ha mi mindannyian, élők és megholtak reménységgel várjuk testünk feltámadását, akkor már most, itt a földön különleges tiszteletet érzünk az egész ember, a test és a lélek iránt.

Ennek a tiszteletnek egy ősi és kiemelkedő formája az ereklyék megbecsülése. A vértanúk és a szentek sírja közelében a kezdet kezdetétől imádkozott az Egyház. A szentek ünnepén díszes tartóba foglalt földi maradványaikat már az ókorban kihelyezték tisztelet céljából a templomokban. Ereklyével tartott körmenetről is nagyon régről tudomásunk van. Már Szent Ágoston megemlékezik arról, hogy Szent István első vértanú ereklyéit nyilvános körmenetben hordozták (De civitate Dei 22,8).

Itt, Székesfehérváron is megszentelt földön állunk. Az ősi királyi temetkezőhely nemzetünk nagyjainak maradványait őrzi. Szent István király sírját is éppúgy, mint Szent Imre herceg nyughelyét már nagyon korán vallásos tisztelet vette körül. Később zarándoklatok indultak erre a helyre. Amikor 930 évvel ezelőtt, 1083-ban VII. Szent Gergely pápa rendelkezése nyomán megtörtént István király szentté avatása, jobb keze már nem volt a sírban, hanem külön őrizték, mert csodálatosan épségben maradt. A mai napon a Szent Jobb ereklyéje újra visszatért ide, Székesfehérvárra. Az a jobb kéz, amely István király egész uralkodását a legragyogóbban jelképezi.
A Bibliában a jobb kéz a cselekvő erő kifejezése. Isten jobbja győzelemre segíti a népet az ellenséggel szemben (pl.: Kiv 15,6), védelmezi a benne bízókat (Zsolt 18,36). Szent István igazi keresztény uralkodó volt, szeretettel és felelősséggel védelmezte népét. Bölcsen szervezte országát, valóban a hit sziklaalapjára építette egész művét. Ezért tudott közösséget találni Európa népeivel. Ezért, a szilárd keresztény hit erejével tudta kivívni azt a bizalmat, ami független országának tartósan helyet teremtett a nemzetek családjában. Talán erre is érvényes Vaszary Kolos prímás megállapítása, aki a honfoglalás milleniumán tartott ünnepi beszédében így fogalmazott: „Magyarországot a kard szerezte, de a kereszt tartotta meg.”


Szent István Intelmeiben első helyen szól a hit megőrzéséről. Nem csupán udvariasság, nem csupán az ünnepi stílus miatt került ez a téma Szent István művében minden más kérdés elé. Az emberiség nagy törvényhozói alkotásaiban Hammurabi törvénykönyvétől Iustinianus császár codexéig rendre megjelenik a vallásos hivatkozás. És nem csupán azért, hogy az uralkodó vagy a törvényhozó testület a saját tekintélyét megerősítse. Ennél többről van szó: az emberi közösség, ha igazán független, a mindenséggel méri magát. El kell helyeznie önmagát a kozmoszban, meg kell találnia a saját szerepét a létező világmindenség összefüggésében. E nélkül ugyanis az adott közösségnek nincs értelme. Nincs olyan eszmény, nincs olyan érték, ami az összefogást, az áldozatvállalást, a felelősséget igazolná.

A körülöttünk megtapasztalható anyagi világ egésze sem értelmezi teljesen önmagát. Ahogyan nő az emberiség tudáskincse, úgy lesz egyre tágabb a kör, ahol az ismeretlennel találkozunk. Ha arra várnánk a saját helyünk megtalálásához, hogy a létező világmindenség minden részletét pontosan kiismerjük, ehhez valószínűleg nem lenne elég az emberiség egész története. De Szent István a hitet választotta. Azt a hitet, amely nem csal meg (vö. Róm 5,5). Ha van értelme a világmindenség létének, ha az emberiség nem történelmi véletlenből keletkezett, hanem a mindenható Isten gondviselő szeretete kíséri, akkor van értelme a népek, a családok, az egyes ember életének is.

Szent István műve a hit, a remény, az értelem és a harmónia nagyszerű alkotása. Személye és öröksége ma is égetően aktuális. Ő egységbe foglalta népét, az ő uralma alatt biztonságban lehetett együtt minden magyar törzs, de még a kísérőik is szlávokkal, németekkel, vendégekkel az akkori világ közeli és távoli tájairól. Szent István népe úgy volt együtt, hogy nem csupán, nem elsősorban valamilyen közös veszély vagy ellenség fogta egybe, hanem egyesítette első szent királyunk hite és jövőképe. Ez tette lehetővé, hogy emelt fővel és nyitott szívvel találjuk meg a helyünket Európa közepén.

Adja Isten, hogy népünk ma is megtalálja a hit, a bizalom, az egység és a megmaradás útját. Ebben segítsen minket a Boldogságos Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának pártfogása és Szent István királyunk közbenjáró imádsága. Ámen.

 

Teljes tartalom megtekintése