1. Mindszenty a hit embere

2013.05.01 10:00

Isten kegyelmén és a Szentlélek világosságán kívül a hithez szükségünk van emberi tanúkra, az apostolokra és utódaikra, és minden hűséges keresztényre, aki hitének igazságát és örömét továbbadja. Mindszenty József bíboros személyében ilyen tanú áll előttünk, akinek életéből néhány mozzanatot kiragadhatunk, párhuzamba állíthatunk XVI. Benedek pápának a Hit évét meghirdető körlevelével.

„A vértanúk hittel adták oda életüket, hogy tanúskodjanak az evangélium igaz voltáról, mely átalakította és képessé tette őket arra, hogy üldözőiknek is megbocsátva eljussanak a szeretet legnagyobb fokára.” (Porta fidei 13.) XVI. Benedek pápának ez a megállapítása igaz Mindszenty József bíborosra a 20. századi magyar történelem egyik legnagyobb alakjára is, aki mély vallásos hitét a szülői házból hozta, hitvalló életével pedig megkoronázta. „Meleg otthon volt az én szülői házam, az imának és az erényes életnek a melegágya.” (Emlékirataim 13. oldal.)

„A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad. A hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra, úgy, hogy egyik a másik számára nyitja meg az utat.” (Porta fidei 14.) Mindszenty József élete ebben is példát mutat. Tulajdonságai között felfedezhetjük a szociális érzékenységét, a szegényekkel, gyengékkel való szolidaritását. Rengeteg szegény gyerek taníttatását fizette, hetente végiglátogatta a szociálisan rászorulókat, élelmiszersegélyeket osztott. Egészen egy volt a szegényekkel, átérezte népe fájdalmát. Zalaegerszegi plébánosként elkötelezetten gondoskodott a rászorulókról, így a szegények számára otthont alapított, a rossz körülmények közül származó falusi fiúkat pedig igyekezett támogatni tanulmányaik idején. Ugyancsak a szegények támogatására, illetve a hitéletbe történő bekapcsolásukra hozta létre a „házapostolok” szervezetét, melynek keretein belül a plébánia hívei szabadidejükben felkeresték a környék családjait, és ahol szükséget tapasztaltak, ott a lehetőségekhez mérten segítettek.

„Egy keresztény soha nem gondolhatja, hogy a hit magánügy. A hit döntés arról, hogy az Úrral tartok, hogy vele éljek.” (Porta fidei 10.) Mindszenty bíboros nagyon mélyen átérezte ezt az igazságot és mindvégig hű maradt hozzá. Erdő Péter bíboros szerint: „Az egyház történetében az Ő szerepe biztos, hogy a hitről szóló tanúságtétel fogalmával fémjelezhető.”

Nagyon nehéz korszakban állt Mindszenty bíboros a magyar katolikus egyház élén. A hithez való hűség egy érsek esetében magától értetődőnek tűnik. Ha azonban megfontoljuk, hogy a hit egyfelől teljes személyiségünk Isten iránti odaadását követeli meg, másfelől nem vakhitről, hanem értelmes hódolatról van szó, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a hit mindnyájunk számára feladat, mégpedig egész életre szóló, és nem könnyű feladat minden esetben.

A liturgia és a szentségek nélkül a hitvallás nem lenne hatékony, mert hiányozna a kegyelem, amely fenntartja a keresztények tanúságtételét.” (Porta fidei 11.) Ez a hit nyilvánul meg az Andrássy út 60-ban is, amikor az emberfeletti kínzások közt is nagy örömet okoz Isten Szolgájának az, hogy kétszeri misézésre elegendő borra szert tud tenni, reggeli kenyeréből egy darabkát félretett, majd az átváltoztatás szavait elmondva megáldozott. (Emlékirataim 252. oldal) A hit nyilvánul meg 1949. október 15-én, a hírhedt Tolnai Lajos (Conti) utcai börtönben, amikor ablakából végignéz egy akasztást, és amikor a halálraítélt középkorú férfi (talán éppen Rajk László) azt kiáltja a bitófa alatt: „Ártatlanul halok meg!”, és a jelenlévő kommunista hatalmasságok nevetni kezdenek. Mindszentynek – mélységes hitéből következően – más gondolat jut eszébe: az ablakból feloldozza a halálba indulót! (Emlékirataim 346. oldal)

Aki a hitéért szenvedett, mindenképpen tiszteletet érdemel. Isten Szolgájának szabadulása után ez volt első gondolata: „Nem őrzök haragot senkivel szemben.” A hit embere volt. Aki felkeresi az Esztergomi Bazilika kriptájában sírhelyét, azt érezheti, hogy valóban a hit, a szabadság vértanújának sírjánál áll.

Császár István

Teljes tartalom megtekintése