2. Csodák márpedig vannak

2013.05.01 10:00

Sok pozitív és negatív előítélettel találkozunk a csodákkal kapcsolatban, ám ha figyelünk ezekre az égi jelekre páratlan személyes élményekre, tapasztalatokra tehetünk szert. A hétköznapi „csodák” többsége valamiképpen mindig az emberi kapcsolatainkhoz és az egymás iránti szeretethez kötődnek.

Sokszor tapasztalunk ilyeneket, és ezek mindenkor megerősítik emberi kötelékeinket. Hitünk csodái is hasonlóak: Isten felülmúlhatatlan szeretetének észrevételét és átélését segítik, miközben erősítik a hozzá fűződő bizalmunkat, szeretetünket.

Ebben a meglepetésekkel teli tapasztalásban keverednek a természetes és a természetfeletti tapasztalatok. A gondviselésszerű „véletleneket” a csodáktól megkülönböztetve „jeleknek” nevezzük, Istenhez és testvéreinkhez fűződő szeretetünk apró, ám annál értékesebb jeleinek. A csodát az teszi valódi csodává, hogy felülmúlja a teremtett világ természetes rendjét és törvényeit.

Elképzelni sem tudjuk, hogy mitől fosztjuk meg magunkat, ha mindennapi gondjaink során elfelejtjük segítségül hívni Istent, a Szűzanyát, a szenteket és boldogokat, valamint azokat a jelölteket, Isten Szolgáit, akiknek a szentté avatását várjuk. Pedig ők megajándékozhatnának bennünket figyelmességük jeleivel. Egy élő és működő égi-földi közösségről feledkezünk meg, ha nem tartjuk a kapcsolatot kedves szentjeinkkel, őrzőangyalainkkal. A korai keresztények még egymást is szenteknek hívták, mert érezték, hogy ezer szállal kötődnek Istenhez, és ezt a hozzátartozás-érzést mélyítette el az üdvözült vértanúk, hitvallók, minden rendű és rangú angyalok tisztelete és segítségül hívása. Érezték, hogy egy titokzatos család részesei, de hiszen mi is azok vagyunk!

Nem csak a családfővel érintkezhetünk, nem kell ismeretlenként az égi édesanya és az üdvözült testvérek szemébe néznünk. A családfő „mindennapi kenyérajándékát” sokszor az édesanya vagy a testvér szeretné átnyújtani nekünk. Ezek a csodás jelek erősítik a hitünket, és előízét adják egy olyan halálon átívelő szeretetközösségnek, amelyre mindannyian vágyunk, hiszen ez egy Istentől belénk oltott alapvető emberi vágyakozás. A valódi és teljes értelemben vett csodák pedig olyan „kenyérajándékok”, amelyeket pont „éhínség idején” kapunk égi szeretteinktől.

A keresztény csoda tehát nem valamiféle kierőszakolt és a szenttéavatási eljárás során kipipálandó megmagyarázhatatlan gyógyulás, amire lehet, hogy száz év múlva természetes magyarázatot ad majd az orvostudomány, hanem a természet rendjének olyan felülmúlása, amire egyedül Isten képes, az élet bármely területén. A teremtő és világfenntartó Isten pedig szereti annyira égi barátait, akik már nem szolgák többé, csak idelent hívjuk őket Isten Szolgáinak, hogy közbenjárásukra megtegye, amit hittel kérünk, és ami valóban a javunkra szolgál. Ezzel aztán hitelesítő pecsét kerül egy szenttéavatási ügy aktáira, de ami legalább ennyire fontos, nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy mi vár ránk a kereszten legyőzött halál után: csak szeretet és semmi más. A csoda egy olyan jel, aminek józan ésszel nem lehet ellentmondani, csak semmibe venni lehet.

Álljon itt néhány konkrét példa ezekre a csodákra. Ha valaki több emeletet zuhan, és földet érve bár meg kellene halnia, mégis életben marad, sőt hamarjában fölépül, erre nincs tudományos magyarázat. Ha valakinek több, mint húsz percig nem működik a szíve, és utána életre kel minden testi károsodás nélkül, és ezt a kötelességeit nem teljesítő világi kórház maga igazolja, akkor ez nem lehet káprázat vagy kitaláció. Ha egy várandós anyát a gyermekével együtt halálba engedne az orvostudomány, azt állítva, hogy csak az abortusz, csak az egyikük halála segíthet, és Isten mégis életben tartja mindkettőjüket, akkor az értelmes ember megáll, és fölfelé tekint ebben a rohanó világban. Ezek a csodák legtöbbször egy hívő család, szerzetes- vagy munkaközösség, néhány jó barát állhatatos imádságára, de sokszor egyetlen ember kétségbeesett utolsó röpimájára történnek, amivel egy-egy Isten Szolgája közbenjárásáért fohászkodnak.

A legérdekesebb példa a nem gyógyulásos csodákra egy megmagyarázhatatlan gyorsasággal készített, többrétegű olajfestmény, amit egy hitében ingadozó festőművész kegyelmi indíttatásra négy és fél óra alatt készített el Boldog Eusebia Palomino Yenesről. A festmény minden rétegének külön-külön 24 órányi száradásra lett volna szüksége ahhoz, hogy a felhasznált és egymásra vitt színek ne keveredjenek egymással.

A szenttéavatási eljárás során a csodákra azért van szükség, mert minden emberi eszközökkel lefolytatott vizsgálat, ha mégoly aprólékos is, nem mentes a tévedés lehetőségétől, és ezért ilyen fontos egyházi ügyben isteni hitelesítésre, igazolásra várunk. Ilyen csoda nemcsak egy gyógyulás lehet, hanem minden olyan esemény, amely az örök életre jutottak közbenjárására, Isten erejéből, a természet rendjét felfüggesztve emberek testi-lelki gyarapodását szolgálja a hitben, a reményben és a szeretetben. Fontos, hogy ezek a csodák szélesebb körben is hassanak, adott időben és korban, a közösség lelki szükségleteinek megfelelően.

Az a profán megközelítés tehát, miszerint egy csodás gyógyulás az idő múlásával és az orvosi ismeretek bővülésével bizonyára természetes magyarázatra talál – még akkor is, ha ilyenre eddig egyetlen példa sem akadt a szentté avatások gyakorlatában –, azért nem helytálló, mert Isten a jelenkornak üzen ezekkel a csodás eseményekkel, ezért a római elfogadásuk alapja nem lehet más, mint a mai emberek tudása és tapasztalata.

A csodák római vizsgálatának két, szigorúan elkülönített szakasza van. Az egyik a tudományos vizsgálat, amely egyetlen kérdésre keresi a választ, arra, hogy van-e tudományos magyarázata a feltételezett csodás eseménynek. A másik a csoda teológiáját vizsgálja, vagyis azt, hogy hitelesen és dokumentálható módon megvalósult-e a közbenjárásért végzett imádság, és azt, hogy közösségi vonatkozásai alapján a megtörtént csodás eseményt Isten szavának tekinthetjük-e az ő szeretett egyházához. E feltételek teljesülése képezi a csodák elismerésének feltételrendszerét.

A betegségekből történő csodás gyógyulásoknak hét klasszikus vizsgálati feltétele van:
1. a betegség súlyos kell legyen, gyógyítása lehetetlen, különösen nehéz vagy hosszadalmas lefolyású;
2. a betegség nem lehet a természetes gyógyulást közvetlenül megelőző stádiumában;
3. a gyógyulás nem minősíthető csodának abban az esetben, ha a beteg olyan gyógyszeres kezelés alatt állt, mely okozhatta a természetes gyógyulását (vagy ha ez a kezelés a csodás gyógyulástól időben nem elkülöníthető);
4. a csodás gyógyulás azonnali vagy megmagyarázhatatlanul gyors lefolyású kell legyen;
5. a csodás gyógyulás teljes körű kell legyen, és nem járhat vele súlyos, visszamaradó egészségkárosodás;
6. a csodás gyógyulás tartós, azaz visszaesések nélküli kell legyen;
7. végül a közbenjáró ima pillanatában a beteg nem lehet olyan jellegű súlyos krízisben, amely természetes úton is megmagyarázhatná a betegség elmúlását.

Végül egy fontos szabály: a szenttéavatási eljárás során csak a jelölt halála utáni, közbenjárására történt és igazolt csodát fogad el Róma, a középkori szokásokkal ellentétben az illető életében történteket soha nem vizsgálják, az újkori egyházi törvények szerint nem is vizsgálhatják.

 

Az elmúlt években – nem túl sok konkrétumot említve – többször beszámoltunk arról, hogy Mindszenty bíboros közbenjárására két csodásnak tűnő gyógyulás is várja a római kivizsgálását, és hogy erre csak az életszentség elismerését követően kerülhet sor a hatályos rendelkezéseknek megfelelően. A római posztulátortól ezekkel kapcsolatban tájékoztatást kértünk. Andrea Ambrosi ügyvéd a közelmúltban arról tájékoztatta az Alapítványt, hogy a két gyógyulás közül az egyik nem bizonyult elég tartósnak, a másik pedig feltételezhetően nem lesz igazolható a dokumentáció hiányosságai és az érintett időközben bekövetkezett halála miatt, amely lehetetlenné teszi utólagos vizsgálatok elvégzését. A közlés nem tekinthető a Szenttéavatási Kongregáció, mint egyedül illetékes szerv, hivatalos állásfoglalásának, ám vegyük komolyan mint figyelmeztetést, és ne fáradjunk bele az imádságba.

Határozzuk el, hogy még többször szólongatjuk az örök hazába költözött szeretteinket, és még többet kérjük Isten Szolgája Mindszenty József égi közbenjárását – akinek oly sokan várjuk a boldoggá és szentté avatását mindennapi kisebb és nagyobb gondjainkban egyaránt! Nagy örömmel fogadunk minden beszámolót a hétköznapi imameghallgatásokról, a csodákra vonatkozó hivatalos jelzést pedig az Esztergom-Budapesti Érsekségen kell megtenni és az ezekhez kapcsolódó beszámolókat vagy iratanyagot benyújtani. A lebonyolítás érdekében hozzánk fordulóknak minden emberi és szakmai segítséget megadunk.

Nem Mindszenty atyának van szüksége igazolható csodára a boldoggá avatáshoz, hanem sokkal inkább nekünk van szükségünk a jelekre és a csodákra, az égiek közbenjáró szeretetének reményteli tapasztalatára, hitünk erősödésére és a szentek teljes közösségére, nekünk a teljes égi-földi családunkra: Istenre, a Szűzanyára, szentekre, boldogokra, angyalainkra, szeretteinkre, testvéreinkre, egyszóval mindannyiunkra.

Kovács Gergely

Teljes tartalom megtekintése