2. Kovács Gergely: Mindszenty bíboros rehabilitálása

2012.09.01 10:00

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye március 25-i közleménye adta hírül, hogy Erdő Péter bíboros kérésére hivatalosan is lezárult Mindszenty bíboros teljes körű rehabilitálása. A hír külföldön nagy érdeklődést keltett, itthon bizonyos félreértéseket eredményezett. Mindszenty bíboros rehabilitálásának több mint fél évszázados folyamata sok tanulsággal szolgál, ezért érdemes sorra venni az állomásait.

A hercegprímást először 1956-ban a Nagy Imre vezette nemzeti kormány rehabilitálta, a magyar nép – külföldön magasztalt, itthon sajnos még mindig nem eléggé értékelt – szabadságharca pedig a börtönéből kiszabadította. Még az őrei is átálltak a forradalom oldalára, és nem kívánták megakadályozni a sokak által követelt és a rétsági honvédek által tettekre váltott diadalmas rehabilitációt. 1971-ben a Vatikán és a magyarországi kommunista kormány között létrejött megállapodás részek ént az Elnöki Tanács felmentést adott a „jogos, de megszakított büntetés” alól, ún. amnesztiát. Természetesen ezt maga az érintett nem fogadhatta el, de a helyzeten ez mit sem változtatott. A rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben terelődött szabályos jogi útra Mindszenty bíboros rehabilitálása, amikor ügyében perújrafelvétel történt, ügyészségi nyomozás indult. Sokan éltek még az egykori bírák és verőlegények közül, akik egybehangzó tanúvallomásaikkal próbálták a maguk felelősségét csökkenteni, és az esetleges felelősségre vonástól magukat mentesíteni. Ez a tendencia gyengítette és torzította az amúgy is nehéz bizonyítási eljárást, ahogy erre már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet Kahler Frigyes jogtörténész.
A következő lépésre az idei ügyészségi nyilatkozat is utal: az „1990. évi XXVI. törvény első szakasza a felülvizsgált elítéléseket jogi értelemben semmissé tette, és a semmisség megállapítása az elítélt jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását eredményezte, a perújítási nyomozást ezért most meg kellett szüntetni”.

A nyomozást azért kellett most, 2012-ben megszüntetni, mert az 1990-ben megszületett törvény rendelkezése ellenére 1990-ben az ügyészség egy belső iratában nemcsak összegezte, de felemás módon értékelte is az addigi nyomozás eredményeit, és ezzel akarva-akaratlanul nem zárta le az eljárásnak ezt a részét. Ezzel túllépett az illetékességi körén, és alapot adott arra, hogy e dokumentum alapján egyes szerzők megkérdőjelezzék a rehabilitáció teljességét. Ezért volt szükség az Erdő Péter bíboros által kért újabb állásfoglalásra.

A márciusi hírek a teljes jogi, erkölcsi és politikai rehabilitációról szóltak. A lezárult jogi folyamattól függetlenül azt gondolom, hogy megérett az idő arra, hogy a magunk szintjén a rehabilitáció erkölcsi oldalával foglalkozzunk. Persze nem úgy, ahogy esetleg eddig tettük: általános elvek alapján szembe állítva egyes embereket vagy csoportokat, megosztva egyházi és nemzeti közösségeket, gyengítve azt a hitet és azt az összetartozást, ami Isten Szolgájának a legfontosabb volt egész főpásztori élete folyamán.

Mindszenty bíboros sokunk által nagyon várt boldoggá avatása, de maga a szenttéavatási eljárása sem része ennek a most lezárult rehabilitációs folyamatnak. A boldoggá avatásnak teljesen más a szerepe és a rendeltetése. A hercegprímást szeretett Egyháza soha nem ítélte el. VI. Pál pápa néhány intézkedése – köztük az esztergomi érseki szék megüresítése – nem Mindszenty bíboros ellenében született, hanem a magyar egyház lelkipásztori szükségletei érdekében. Úgy gondolom, hogy a pozitív tanulságok levonásán túl fölösleges arról vitatkozni, hogy kettejük viszonyában ki és milyen mértékben tévedett vagy hibázott, mert a legpozitívabb célok vezették mindkettőjüket. Isten előtti felelősséggel hozták meg döntéseiket, és bármennyire fontos volt számukra az, amiben nem egyezett az álláspontjuk, meg tudták őrizni egymás iránt a kölcsönös tisztelet és szeretet egységét. Mindszenty bíborosnak tehát egyházi részről nincs szüksége semmilyen rehabilitációra. Közösségünk javára válna, ha ezt mi, Mindszenty-tisztelők is mindnyájan át tudnánk érezni és el tudnánk fogadni.

Meggyőződésem, hogy eljött végre a kiengesztelődés és a fenntartások nélkül Isten felé fordulás ideje a Mindszenty-tisztelők és a hercegprímással szemben ellenérzéseket táplálók körében, és ehhez már van köze a nagyon várt boldoggá avatásnak. Mert boldogokat és szenteket nem az ítélkező, hanem a szerető Isten ajándékoz nekünk, hogy segítse földi zarándoklásunkat és boldogító megérkezésünket az Örök Hazába. A mielőbbi boldoggá avatást – amiért imádkozunk – be kell ragyogja az Istenben gyökerező és az ő kegyelméből táplálkozó valódi megbékélés, hogy ezen keresztül teremhesse meg áldásos gyümölcseit.

Kovács Gergely

Teljes tartalom megtekintése