2. P. Ábrahám Béla SDB: Sándor István boldogsága

2013.09.01 10:00

Hol a te győzelmed?
 

Sándor István vértanú szalézi szerzetes boldoggá avatása előtt megnyílt az út, amikor a nagyhéten Ferenc pápa elfogadta vértanúságát. A boldoggáavatási eljárás hét évvel ezelőtti elindításakor mindez nagyon távolinak tűnt. Úgy éreztük, hogy számunkra fontos az ő alakja, története, hite, de a világegyház számára mindez elenyésző. És most azzal szembesülünk, hogy a Szentatya kiválasztotta őt arra, hogy a mai korban mindnyájunk példaképe és bátorítója legyen.

Hogyan lehet egy mai keresztény példaképe a kommunista rezsim áldozata? Mit mondhat nekünk egy szerzetes, aki 99 évvel ezelőtt született? De talán szűkítsük le a kérdést: miért jelentős Sándor István személye a mai magyar szaléziaknak? Ha csak felületes szemlélői vagyunk az életének, akkor erre a kérdésre adott válaszunk megegyezik majd a vértanúk tiszteletére adott felelettel. Hite melletti kitartása, Krisztus iránti személyes hűsége tette őt vértanúvá és példaképpé. Egy nehéz korban, amikor sokan a kompromisszumot keresték ő nem félt kitartani a rábízott fiatalok mellett, mert tudta, hogy így marad hűséges hivatásához. Ez minden vértanúság forrása.

Mai gondolkodásunk nem érti meg a vértanút. Miért nem keresett más megoldást? Biztos, hogy csak így élhette meg a hűséget? Ugyanakkor kissé ellentmondásosan, korunk keresi a hőst, a héroszt, a félistent. Akció- és kalandfilmek szereplőit bámulják és bálványozzák a fiatalok. Mi a különbség? A filmhősök mindig zajos sikert aratnak és a történet végén győztesen távoznak a mozivászonról. A vértanú meghal, elbukik. Igaz, hogy lelkesítő az ő példája is, de úgy érezzük, nem követhető. Mert a halál lehet felemelő, de nem sikeres. Az igazi kérdést az összehasonlítás így teszi fel: te hol akarsz győzni, te mit tartasz sikernek?

És itt szembesülünk hitünk nagy titkával. Mert ha nem hiszünk a feltámadásban és az örök életben, akkor e világban kell sikert elérni, győzedelmeskedni. A vértanúk végső soron a feltámadásba vetett hittel éltek és hozták meg döntéseiket. A Feltámadottat követték a halálba, mert tudták, hogy az ő életáldozatuk, Krisztuséhoz társulva, az örök élet kapuja. Persze ettől a hittől még nem volt könnyű meghozni a döntést. De ez megadta a kellő reményt. A hitből fakadó élet, azaz a személyes, bensőséges Krisztus-kapcsolat nélkül senki nem meri feláldozni életét. A vértanúság a Krisztusban megélt élet koronája. A mindennapok hűségében megélt lelki élet készíti elő a nehéz helyzetekben, kísértésekben is szilárd állhatatosságot.

Sándor István vértanúsága is ezt mutatja. A kicsi dolgokban, napi munkában megvalósuló, fiatalok melletti elkötelezettsége készítette, erősítette lelkét a vértanúságra. Nem csak egyszer, egy hősies pillanatban döntött a magyar fiatalok mellett, hanem szerzetesi élete minden imádságában és minden munkájában. Az ő vértanúsága minket is meghív a hétköznapok megszentelésére, aminek szalézi útja számunkra a közös imádság és a közös munka. Bosco Szent János atyánk, rendalapítónk karizmáját követte ebben is. Don Bosco sokat beszélt a fiataloknak az állapotbeli kötelesség teljesítéséről, mint az életszentség biztos útjáról. Növendékének, Savio Szent Domonkosnak is ezt ajánlotta. És ezt értette, élte meg Sándor István is. Fiatalon nem volt jó tanuló. De már ekkor jó keresztény volt, szorgalmas ministráns. Gyermek- és fiatalkori nehézségei segítették, hogy jobban megértse a nyomdában vagy az internátusban rábízott lelkeket. Nem az eredményeket kérte számon, hanem a szorgalmat. Don Bosco szerint az állapotbeli kötelességeink teljesítése elvezet minket a lélek derűjére, a szív békéjére, amit ő egyszerűen csak vidámságnak nevezett.

A komoly, fegyelmezett munka mellett ez a vidámság jellemezte „Sándor úr” (ahogy a fiai nevezték) magatartását is a fiatalok között. A tiszta lelkiismeretből fakadó harmónia segítette őt abban, hogy mindig türelmes és megértő nevelő maradjon. Ez adott erőt az elöljárók iránti engedelmességre. Az ő példáján látjuk, hogy csak az tud fegyelmezni és alázatos lenni, aki maga is engedelmes. Csak az tud uralkodni indulatain, akinek béke van a szívében. Sándor István vértanúságának a kulcsát tehát a szalézi lelkiség alappilléreinek áttetsző megélésében látjuk. Így ő mindenkori példaképünk lehet Don Bosco útján.

De van-e más, egyéni jellegzetessége az ő életútjának, ami nekünk fontos lehet? Számomra érdekes az ő szalézi hivatásának kezdeti alakulása. Szolnokon született a gondolata, hogy szalézi legyen. Egy olyan városban, ahol nincs szalézi jelenlét. A Szalézi Értesítő egy példánya került a kezébe. Itt olvasott Don Boscóról és a rákospalotai nyomdáról először. Már Bosco Szent János kiemelte az írott szó erejét. Ezért alapított nyomdát, szerkesztett folyóiratokat, adott ki könyveket. Tudta, hogy a jó könyvek rejtve is kifejtik hatásukat. Nekünk, mai keresztényeknek is fontos a sajtóapostolkodás. Egy ajándékba adott jó könyv, egy keresztény újság előfizetése ma is előkészítheti a Lélek munkáját.

A fiatal, fogékony Sándor István a ferences atyáktól kapott lelki vezetést a szalézi hivatásában. Nagy példa ez! A jó ferencesek nem voltak féltékenyek a fiatal érdeklődésekor, nem hagyták őt magára és nem próbálták meg átformálni az útját. Nem szűk érdekeik, hanem az Isten Országa rendje szerint gondolkodtak. Képesek voltak vezetni a más szerzetes közösség iránt nyitottabb kamaszfiút, ez pedig felkészültségüket mutatja.

Sándor István életében nagy kérdés, hogy vajon miért nem kapta meg a szaléziakhoz jelentkezésekor a szülői beleegyezést? Szülei három évig váratták. Pedig édesanyja és édesapja jó katolikusak voltak. Nem látták meg, vagy nem akarták elfogadni Isten akaratát? Talán nem erről van szó. Tudták, a hivatásnak érnie kell. Amíg otthon volt és kemény fizikai munkát végzett, addig erősödhetett elhatározása. Ma talán erre sokan feladnák papi, szerzetesi hivatásuk vágyát. Sándor Istvánnak volt türelme kivárni a szülői áldást.

De még ezután is zaklatott maradt szalézi útja. Csak nehezen, késve került sor az örökfogadalmára. Erről a háború és a kötelező katonai szolgálata tehetett. De ő nem az elvesztegetett, hanem az előtte álló lehetőségeket nézte. Tudta, Krisztus a fronton is hűséges marad hozzá. Elfogadta az életében eléje kerülő nehézségeket. És mert elfogadta, azért le is győzte ezeket. Don Bosco a szaléziaktól nem kér semmilyen különleges aszketikus gyakorlatot. Azt viszont kéri, fogadják el derűvel a nehézségeket, ne siránkozzanak a kor viszontagságai felett, ne morgolódjanak az élet megpróbáltatásai között, hanem mindig a fiatalok ügyét nézzék, és csak ez számítson.

Sándor István útja Bosco Szent János atyai tanítását váltotta tettekre, erősítette meg. Nem tekintette önmagáénak sorsát, hanem minden törekvése a fiaié volt. Végül is ez a karizmánk alapja. Vértanúsága és előttünk álló boldoggá avatása csak megkoronázása az ő teljes szívvel megélt szalézi útjának. Bízunk benne, hogy példája bennünket szerzeteseket tanít és megerősít, a mai fiatalokat pedig vonzza és lelkesíti a szalézi úton.

P. Ábrahám Béla SDB
tartományfőnök

Teljes tartalom megtekintése