1. Dr. Szederkényi Károly: Az Eucharisztia bíbora

2016.10.13 13:09

Marko Ivan Rupnik atya az első, San Giovanni Rotondó-i mozaikba öntött bilokációs ábrázolást követően, a gazdagréti Szent Angyalok-templom leendő örökimádó kápolnájában is megörökítette Szent Pio atya Mindszenty bíboros atyánál tett börtönbeli látogatását, amint megjelenik kezében a szent liturgiára szánt kenyérrel és borral. A gazdagréti fali szekkó a mennyei Jeruzsálembe vezeti be a szemlélődőt. Az alakok áttetszőek, légiesek, a szellemi test természetfelettiségének lebegését, fényességét tükrözik. A színek fehérre, sárgára, barnára és aranyra korlátozódnak. Nincsen semmilyen „evilági” szín, egyedül az élet színe, a vörös a kivétel. Vörös színű az Eucharisztia bora és a bíboros pileolusa. A kettő egybecseng. Utal a vértanú lelkületű főpásztor helytállására, aki az Eucharisztia véréből merítette erejét. Helytállásával az örök életet, a rossz fölötti győzelmet hirdeti. Ezt valósítja meg maga az Eucharisztia, ami az örök élet kenyere, a feltámadás előzménye. Rupnik atya erre hívta fel a figyelmet a különleges találkozás ábrázolásával. Figyelemre méltóak a művész teológiai megjegyzései is. Ebből idézek: „Számomra semmi furcsa nincs abban, hogy vannak bilokációs szentek. A mi evilági életünk egyfajta szülés (vajúdás) a jelen életen keresztül az új teremtés számára. A bilokáció azt jelenti, hogy az emberiség nincs többé alávetve e teremtett világ törvényeinek. Az új teremtés megnyilvánulása, megérzése ez, ahol már nem leszünk térhez és időhöz kötve. Tanulmányoztam Pio atya szenttéavatási aktáit, és találtam egy tanúságtételt tőle magától erről a Mindszenty-epizódról. Ha teológiailag a bilokáció prófétai látomást, életünk elővételezését jelenti az új teremtésben, akkor ebből a teremtett világból az egyetlen dolog, ami már most része az új teremtésnek, az eszkatonnak, az új világnak, az az Eucharisztia kenyere és bora. És a fogságba vetett Mindszenty bíboros fogadja Pio atyát, aki segítségére van éppen az Eucharisztia ünneplésében.”
Engem is megragadott San Giovanni Rotondóban ez a téma. Nem kis büszkeség töltött el annak tudatában, hogy ezen a világhírű, tömegek által látogatott zarándokhelyen, magyar vonatkozású kép látható Pio atya különleges adottságára, a bilokációra utalva. Itt szerettem bele Rupnik atya mozaikművészetébe, és határoztam el, hogy felkérem szolgálati helyemen, Gazdagréten is egy ilyen alkotás elkészítésére. Fontosnak tartottam, hogy külön kápolnát is létesítsünk a szentségimádás számára, amelyet Pio atya oltalmába ajánlunk. Természetes volt az is, hogy ebben a kápolnában meg kell örökítenünk Mindszenty bíboros alakját. Hiszen a bilokációs találkozás egykori főpásztorunk életszentségét is kiemeli az Eucharisztiából táplálkozó élet példájával. Ebből a példából ezrek merítenek erőt San Giovanni Rotondóban, és reményeink szerint majd Gazdagréten is. Itt zarándokközpontot igyekszünk kialakítani a Szent Angyalok kultuszával, az angyalok Kenyere, az Oltáriszentség imádásának jegyében. Mindszenty bíborosról korábbi állomáshelyemen, Farkasréten, Szent Pio atyáról pedig itt Gazdagréten neveztünk el egy-egy teret. A két tér földrajzilag közel van egymáshoz, miként ők maguk is személyükben, szentségükben. Ez az adottság zarándokútvonalként arra is lehetőséget és reményt kínál, hogy a hívek erőt merítsenek Mindszenty bíboros eucharisztikus életszentségéből örökimádó kápolnánk felkeresésével.
Az is csodaszámba megy, hogy a világhírű jezsuita művész, Rupnik atya, elfogadta felkérésünket, és elkészítette templomunk számára mozaikalkotását. A kápolna díszítésétől idő hiányában vonakodott, majd mégis elvállalta, és ha nem is mozaikot, hanem gyönyörű szekkóábrázolást alkotott. Döntésében a két szentéletű lelkipásztor hatása is tapasztalható. Nekik is köszönhetjük a ragyogó művet, mivel Marko Ivan Rupnik mindkettőjük nagy tisztelője. Mindszenty bíborossal annak idején személyesen is találkozott. Erről is tisztelettel nyilatkozott plébániánkon, az Apostol TV-ben. Így emlékszik erre a találkozásra: „Nagyon fiatal voltam, már közeledtem a Jézus Társasága felé. Ez a 70-es évek elején volt, talán 1973-ban. Londonban voltam, és hallottam, hogy Mindszenty bíboros szentmisét fog bemutatni a katolikus székesegyházban. Emlékszem, nagyon siettem. Nem tudom, miért, de nagyon vonzott, mert Jugoszláviában keresztényként sokat hallottunk Mindszentyről. És számomra ez olyan alkalom volt, amit semmiképpen sem akartam elmulasztani, hogy lássam ennek az embernek az arcát. Emlékszem, tele volt a székesegyház, és én csak mentem előre, előre, mert látni akartam őt. És nagyon közel kerültem hozzá, rászegeztem a tekintetemet, és az egész szentmise alatt teljesen rajta tartottam, hogy lássam ezt az embert. Látszatra szikár volt, egyszerű, de úgy megérintett engem, mint valami szépség: egy szép arc. A szép az, amikor valamiből már nem lehet semmit elvenni, nem az, amikor már nem lehet semmit hozzátenni. Számomra ez volt Mindszenty bíboros arcának megtapasztalása. Olyan arc volt, amelyből már mindent elvettek. A történelem megtisztította. Valami nagy dolog érett meg benne. Aztán én is rohantam köszönteni őt a tömeggel együtt. Nem tudtam, mit fogok mondani neki, csak odamentem és odanyújtottam a kezemet. Amikor kezet nyújtottam, nem tudtam semmit mondani, és ő feltárta számomra az arcát: szinte gyermeki mosolyt láttam rajta. Olyannak láttam, mint egy jó plébánost, olyan lelkipásztornak, aki atya, és látszott rajta, hogy nagyon sokat szenvedett. Lélekben már meghalt, »átment«. Ezért jó bor, érlelt méz lett belőle.”

Dr. Szederkényi Károly Miklós
c. prépost, esperes, plébános

„Ha megnézzük az egyháztörténelmet, akkor azt látjuk, hogy amikor az egyház eltúlzott valamit, vagy megfeledkezett valamiről, vagy elhanyagolt valamit, akkor a Szentlélek felszínre hozott olyan embereket, akik ismét felhívták a figyelmet ezekre a dolgokra. A XX. század már egy rettenetes racionalizmus hamuja, már olyan súlyos korszakoknak a lerombolása, amelyeket átéltünk, és a feltámadás nagyon eltávolodott. A bilokáció az új teremtés megnyilvánulása, csakúgy, mint az angyalok, akik személyes világba hívnak minket, az arcok, a párbeszéd, a közelség, a barátság világába. Ez csodálatos, ez gyönyörű. És nagyon fontos egy olyan világban, ahol minden néhány tapintható dologra redukálódik.”

Marko Ivan Rupnik SJ