Esterházy László: Engesztelés - irgalmasság - jubileum

2016.05.03 13:45

Emlékezés a Mindszenty bíboros által vezetett máriaremetei zarándoklatokra

A világon kevés olyan kis ország van, amely annyit szenvedett idegen elnyomóktól, mint a mi hazánk. Elég csak a tatárdúlásra, török hódításra, az elbukott szabadságharcokra, világháborúkra, a nyilas és kommunista diktatúra valamint a szovjet megszállás évtizedeire gondolni. E sok történelmi vész, a népet sújtó „korbácsütések” oda vezettek, hogy sokszor teret nyert a szitkozódás, káromkodás és az egymás iránti szeretetlenség, amivel legjobban Istent és a boldogságos Szűz Máriát bántjuk meg. Nem véletlen, hogy az Egyház minden korban felhívja hívei figyelmét az engesztelés szükségességére. Erre szólít mindnyájunkat Jézus is, aki „nemcsak úgy akar bevonni minket az ő engesztelésébe, hogy mi magunk engesztelődünk ki Istennel, kérünk bocsánatot tőle a vele való szembefordulásunkért, és embertársaink bántásáért, akikkel ő azonosítja magát, hanem azt kéri tőlünk, hogy váljunk Jézussal mi is engesztelőkké” (Bocsai József).

Mindszenty bíboros úr rengeteg beszédében és személyes példaadásával buzdította híveit az engesztelésre, amelynek egyik eszköze a zarándoklás is. A hercegprímás két nevezetes alkalommal maga vezette a fővárosi férfiak százezres menetét a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikához. 1946. május 5-én a háború borzalmaiban menedéket nyújtó Egyházról beszélt: „1945. március 4-én irtózatos bombatámadás jött fölém és még 600 bunkerozó magyar fölé. Amikor megingott fölöttünk a kétemeletes épület, úgy, mintha nádszál lett volna, a velem levők kétségbeesetten tolultak föloldozó kezem felé. Óh, nehéz időkben jó és megnyugtató az Egyház közelében tudni lelkünket és életünket. És én oldoztam. Egyik kezemben egy síró kislány, a másik a tömeg felett kiterjesztve. Aztán, mint a tenger mormolása, szavamra elindul a tömeg, férfi és nő ajkán: Most segíts meg Mária, óh irgalmas Szűz Anya.”

Bíboros úr terve volt a főváros évenkénti engesztelő zarándoklata, de történelmi okokból csak még egyszer sikerült megszerv

eznie a remetei zarándoklatot. Másodjára a Boldogasszony évében, 1947. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén vonult ide híveinek tömegével. Amikor békesség helyett újra emberek százezreit fosztották meg otthonuktól, emberi méltóságuktól, a bíboros megrendítő beszédben hívta fel a figyelmet az emberi hatalommal való visszaélés veszélyeire. A remetei zarándokmisén arról beszélt, hogy az emberiség Krisztus keresztje körül a világ végéig két táborra oszlik, majd így folyatatta: „Aki eddig Isten trónjától függetlenül akart magának emberi méltóságot és hatalmat, az mindig lebukott a rabszolgaság színvonalára. Aki meghajol Isten hatalma és fensége előtt, az emberi méltósággal magasodott mindig. Inkább féltem az embert magától az embertől, mert írva vagyon a Szentírásban: Átkozott, aki emberben bízik.

Ennek a lélekemelő eseménynek a kerek jubileumát készül megünnepelni jövőre a máriaremetei plébánia, amikor a Városmajorból gyalogosan érkező zarándokokkal együtt emlékezünk majd meg a szentmisében a hetven évvel korábbi zarándoklatról és imádkozunk Mindszenty bíboros úr boldoggá avatásáért főpásztorunk, Erdő Péter bíboros úr vezetésével. Plébániai közösségünk szeretné ezt az évfordulót igazán méltóképpen megünnepelni, ezért elhatároztuk, hogy Mindszenty bíboros életnagyságú szobrát fogjuk felállítani a kegytemplom előtt róla elnevezett téren. A plébánia és a Mindszenty Alapítvány által kiírt pályázatra két kiváló terv érkezett, ezek közül Rieger Tibor szobrászművész alkotása nyerte el a szakmai zsűri egyhangú támogatását, ezért ezt szeretnénk megvalósítani.

Jubileumi készülődésünknek különös hangsúlyt ad, hogy az erről szóló döntést plébániai közösségünk az Irgalmasság évében hozta meg. A rendkívüli szentévet Ferenc pápa 2015. december 8-án a Szent Péter Bazilika Szent Kapujának megnyitásával hirdette meg. A pápa kiemelte: az irgalmasság „nem pusztán az Atya cselekvési módja, hanem annak kritériumává válik, hogy megértsük: kik valódi gyermekei. Gyakorlatilag mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy irgalmasságban éljünk, mert nekünk volt elsőként részünk abban, hogy irgalmasságot gyakoroltak irányunkban. A sértések megbocsátása tehát olyan imperativusz, amelytől a keresztények nem tekinthetnek el.” Sokszor nehéznek tűnik megbocsátani, hangsúlyozza a pápa, azonban „a törékeny emberi kézbe helyezett megbocsátás az eszköze annak, hogy szívünkben megvalósuljon a béke, hogy boldogan éljünk.” Akármilyen nehéz a megbocsátás, igyekezzünk ebben a szentévben Urunk irgalmát kieszközölni a magunk és az ellenünk vétők számára.

 

 

Amennyiben szívesen hozzájárulnak a máriaremetei szobor megvalósításának költségeihez, adományaikat az alábbi számlaszámon fogadjuk hálás köszönettel:

10400212-02101640-00000000

 

-------

 

„A mai zarándoklat áldozatát odarakjuk a szentmise áldozati tányérkájába. Rárakjuk ígéreteinket, hogy hitünkhöz, Egyházunkhoz és hazánkhoz hűek leszünk.” (1946. május 5.)

 

„Fáradságunkat tegyük le ide a kereszt oltára elé, és ajánljuk fel a leginkább szenvedő magyarokért. A mi szívünk imádsága a szenvedő magyarokért legyen.” (1947. szeptember 14.)

 

„Nem akarunk mást, csak igazságot, szeretetet, békét és egyetértést.” – „Emberé a munka, Istené az áldás!” (az első remetei zarándoklat hálaadásából, Szent István Bazilika, 1946. május 5.)

 

-------

 

A beérkezett két szoborterv bírálóbizottságának tagjai voltak: Habsburg-Lotharingiai Mihály, alapítványi elnök; Esterházy László, kanonok, plébános; Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatónője; Bukta Norbert, a Szent István Bazilika művészeti vezetője; Kovács Gergely, alapítványi képviselő. Olvasóink számára ízelítőt adunk a 2016. február 8-án nagyon izgalmasan alakult zsűrizés megszólalásaiból:

Egy érzékeny embert látunk, de érezhető a határozottsága is, formailag is szépen átgondolt a terv. Mindszenty József jó pásztori lénye fejeződik ki rajta. A konkréthoz kevésbé kötődő mű nagyobb időtávlatban többet tud kifejezni, így a terv izgalmasabb, többet megenged a befogadó számára.

Ez a szobor nem az idős bíborost ábrázolja, és ezt nagyon jól kifejezi az, hogy egyenes tartással viseli a palástot, melynek sajátos „dinamikus íve van” és különleges a felülete, az eredeti öltözék selyemanyagát idézi. Ez az alkotás minden évszakban aktuális tud lenni („télen sem fagy le a keze”), és a jövő generációkat is megszólítja, hiszen elsősorban nekik készül, a jövőnek.

A szikla-posztamensen álló alkotás mély benyomást tett rám. A palástot fogó kéz befogadó, hívó mozdulatként is értelmezhető: ez ugyanis egy sajátos liturgikus mozdulat, amikor a hívek felé forduló pap összefogja a palástját, hogy megforduljon, és elinduljon a másik irányba a hívő közösség élén, mintegy őket Isten felé vezetve. A Máriaremetére érkező zarándokok végcélja a kegytemplom, ez a szobor a megérkezés előtti utolsó állomás, amely befelé fordít, elgondolkodtat, elcsendesít, imára hív.

Ez a bíboros legismertebb ábrázolásának az „engesztelő képnek” a továbbgondolása egész alakos szobor formában. És az „Ecce Homo!” – krisztusi ősmintának is egy nagyon finom, eredeti parafrázisa, amely hazai és külföldi viszonylatban már most egészen különlegessé teszi ezt a Mindszenty-ábrázolást.

 

Teljes tartalom megtekintése