Vértanúink-Hitvallóink | 2014. május

2014.05.01 10:00

„Imádkozunk, dolgozunk, őrt állunk."

A Vértanúink-Hitvallóink idei Mindszenty-számának kiemelkedő jelentőséget ad, hogy olvasóink kezébe adhatjuk azt a köszöntőt, amivel a visszavonultan élő Mészáros István professzor megtisztelte a Mária Rádióval közösen szervezett Mindszenty-vetélkedőnk döntőbe jutott fiataljait. Nagy megtiszteltetés ez nekünk, szervezőknek is.
Mészáros István a XX. század kiemelkedő pedagógiatörténészeként lett az MTA doktora, nyugdíjba vonulása óta Mindszenty bíborosnak szentelte minden szabadidejét, kutatói igyekezetét és szorgalmát. Ezért nem kell őt bemutatnom olvasóinknak. Mindnyájan jól ismerjük és nagyra becsüljük a rendszerváltozás utáni Mindszenty-irodalom jelentős részét kitevő cikkeit, tanulmányait, könyveit. A Jóisten százszorosan jutalmazza meg őt páratlan munkájáért!
Hogy kit tisztelhetünk Mindszenty bíboros életművének legjelentősebb kutatójaként, azt nem az egyéni ízlésünk és irányultságunk határozza meg, hanem konkrét, minőségi és mennyiségi tényezők. Aki a legtöbb időt, energiát fordította a téma kutatására, aki a legmélyebben ismeri a rendelkezésre álló forrásokat, aki a legtöbbet tett és publikált annak érdekében, hogy megismertesse a hitvalló bíboros valódi személyiségét, életútját és főpásztori szolgálatát.
Az itt olvasható köszöntő, ez a személyes vallomás a legjelentősebb Mindszenty-kutatóé, és kedves figyelmességének köszönhetően egyúttal a miénk!

 

Kedves vetélkedő fiatalok!


Örömmel köszöntelek benneteket. Rögtön elmondom, hogy miért örömteli esemény számomra ez a virtuális találkozás. Jómagam – egyre nehezedő léptekkel – már a 90-ik évem felé ballagok, s ebből mintegy három évtizedet töltöttem Mindszenty bíboros személyének, tevékenységének kutatásával. Ennek érdekében számtalan egyházi és világi levéltárat kerestem fel, több ezer iratot tanulmányoztam át, könyvtárakban kutakodtam források után. Mindezek eredményeképpen a Mindszenty-témából sok cikket és tanulmányt írtam, s ugyancsak elég sok könyvem jelent meg róla. Kutatásaim eredményei így elég széles körben elterjedtek. S e hosszú kutató- és feldolgozó munka nyomán magam arra a szilárd tudományos meggyőződésre jutottam – számos más tudós szakemberrel együtt –, hogy Mindszenty bíboros a XX. századi magyar történelem – a köztörténet és egyháztörténet – kiemelkedő, jelentős személyisége volt.
Már önmagában ez is örömteli tény számomra, egy katolikus magyar ember számára. De még nagyobb az örömöm, hogy Mindszenty bíboros tisztelete, életének példája, személyiségének vonzereje ma is él, évtizedekkel 1975-ben bekövetkezett halála után. Azóta már négy évtized telt el, s e negyven év alatt nem lankadt, nem enyészett el a szentéletű bíboros széleskörű tisztelete. Ellenkezőleg: egyre fokozódott.
Számomra további örömöt jelent, hogy erre a mostani Mindszenty-vetélkedőre igen sok diák jelentkezett. A többiek is, és ti is, akik itt ültök, már jóval Mindszenty bíboros halála után születtetek; szüleitek, tanáraitok, lelki atyáitok zöme sem élt 1975 előtt. A bíborossal való közvetlen, személyes kapcsolat lehetősége már régen megszűnt. De Mindszenty bíboros személyiségének olyan óriási, átütő ereje van, hogy ma is hatni tud, legyőzve az időt, a felejtés kísértését. Emléke, tisztelete ma is elevenen él; napjainkban is, amikor oly sok dolog hatalmas erővel tereli el, ejti rabságba a fiatalok – és a felnőttek – érdeklődését.
Sokakat megérintett Mindszenty bíboros egyéniségének varázsa. Benneteket is. S ti ráadásul még jelentős felkészülést, kutató- és feldolgozó munkát is vállaltatok. Ma, 2014-ben, amikor olyan sok szórakozási lehetőség verseng a figyelmetekért. Hát nem örömteli dolog ez?
Még egy nagyon fontos tényt is hozzá kell tennem mindezekhez. Mindszenty bíboros a XX. századi magyar történelem kikerülhetetlen, kihagyhatatlan alakja, mégpedig a körültekintő, szakszerű történeti kutatások szerint tiszteletreméltó, pozitív személyisége. Jól tudjuk azonban, hogy az Egyház ellenségei mennyi hazugságot, rágalmat szórtak rá, torzították, gyalázták tevékenységét, igaztalanul megvádolták, megalázták, ártatlanul börtönbe vetették. Hazug módon azt igyekeztek sulykolni a közvélemény előtt: Mindszenty nem tiszteletreméltó, nem példamutató, nem követendő ember. Ellenkezőleg: a társadalomból kiiktatandó, megsemmisítendő.
Jól tudjuk: a Mindszentyt elpusztítani akaró Rákosi- és Kádár-rezsim csúfosan a történelem süllyesztőjébe zuhant; Mindszenty bíboros tisztasága, igazsága pedig ragyogóan itt fénylik előttünk. Nagy öröm ez: hiszen
„devictus vincit”, győzött az, akit legyőzni akartak. Példa, követendő példa ő mindannyiunk számára. Hiteles tekintélyek hirdetik ezt: hosszú sorban pápák, bíborosok, érsekek és püspökök, államférfiak, tiszteletreméltó közéleti személyiségek és sokan mások, hozzánk közeliek és tőlünk távol állók egyaránt. Bizony nagy öröm ez számunkra!
Örömünket nem rontja az sem, hogy ma is vannak, akik más oldalról igyekeznek rossz hírét kelteni Mindszenty bíborosnak. Mégpedig egyes történeti forrásszövegek sajátos, egyéni értelmezése alapján. De ez ne zavarjon meg bennünket. A konkrét történeti dokumentumok helyes értelmezése, szakszerű interpretálása Mindszenty bíboros valós, igaz és tiszta arcát tárja elénk. A poszt-marxista vagy más kritika nem vethet árnyékot a teljes Mindszenty-életmű egészére, annak nagyszerűségére, példamutató voltára. Mi változatlanul Szent II. János Pál pápának hiszünk, aki 1993-ban nagy hangsúllyal emelte ki a magyar püspökök előtt, az egész magyar egyházhoz szólva:
„Mindig példakép volt számotokra nagy és felejthetetlen elődötök, Mindszenty József bíboros, aki a Krisztushoz és az Egyházhoz való hűségnek, valamint a hazaszeretetnek tündöklő tanúságtételét hagyta ránk.”
Erre a vetélkedőre készülve, Mindszenty bíboros életművét tanulmányozva világosan áll előttünk, hogy Mindszenty teljes mélységében ember volt, egy közülünk, hibákkal, gyengeségekkel, emberi gyarlóságokkal, tévedésekkel, egyebekkel együtt. Mi nem egy megszépített, kozmetikázott, kisminkelt Mindszenty-képet állítunk magunk elé, nem erre vagyunk kíváncsiak: hanem az ember Mindszentyre. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy ez a hozzánk hasonlatos, a mi körünkből való ember számos vonatkozásban kiemelkedett közülünk, és több területen is követendő példát nyújtott számunkra. E vonásai közül – egészen röviden – csupán egyet emelek ki, azt, amelyik napjaink hazai viszonyai között, a mi életünkben különösen aktuális.
Mindszenty bíboros a Katolikus Egyház társadalmi és erkölcsi tanításának rendíthetetlen hirdetője volt. Annak hirdetője, hogy nem csupán az egyes ember egyéni életében kell érvényesülnie az erkölcsi elveknek, de a társadalmi élet egészében is. Mindig felemelte szavát, ha a társadalom vezetői, vagy egyes csoportjai megsértették a társadalmi erkölcs törvényeit, elvárásait. Bátran kiállt az üldözöttek, elhurcoltak, deportáltak, igaztalanul bebörtönzöttek, menekültek érdekei mellett. Szívén viselte a nehéz sorsúak, szegények és nélkülözők nyomorát. Hősiesen védte az emberi életet, annak legelső pillanatától kezdve.
Mindszenty bíboros nem támadó, hanem védekező, védelmező volt. Felekezeti különbség nélkül minden ember lelkiismereti és vallásszabadságáért, minden nemzeti kisebbség etnikai jogaiért küzdött ország-világ előtt; kiállt a veszélybe került erkölcsi és kulturális-szellemi értékek védelmében, az ezeket megtagadó, különböző színezetű elnyomó politikai erőkkel szemben. Őrizte, védte népét, honfitársait, minden embert.
Opportune et importune – akkor is, ha ezért börtönbe zárták. Mindszenty bíboros – a Szentírásban gyökerező, a krisztusi örömhírben jelenlevő – emberi méltóság és alapvető emberi szabadságjogok történelmi súlyú szószólójává emelkedett az embertelen diktatúrákkal szemben, minden ember, az ember védelmében.
Még egy apró adalék Mindszenty modernségéhez, példája aktualitásához. Több helyen hallottam már a következőt: Mindszenty bíboros életpályája – és égi közbenjárása – mai papjaink, lelkipásztoraink minden szempontból fegyelmezett életének, minden szempontból tiszta életének megélését is segítheti.
Nem részletezem tovább, mennyire modern, mennyire aktuális problémákról beszélünk! Gondoljunk csak Ferenc pápa újabb és újabb kezdeményezéseire! Mindszenty bíboros helyesen, példamutatóan és ma is követendő, követhető módon válaszolt saját kora ez irányú hazai kihívásaira, ez kétségtelen. Példamutató számunkra, mai, XXI. századi emberek számára, az élet akármelyik pontján állunk.
Befejezésül egy rövid Mindszenty-idézet. Barátja, Endrédy Vendel zirci apát 1947-ben, karácsonyi üdvözletében többek között feltette a szokvány-kérdést Mindszentynek: hogy vagytok, mit csináltok? 1947/1948 politikailag oly zavaros telén, a születő hazai diktatúra árnyékában mit válaszolt erre Mindszenty? Ezt:
„Mit csinálunk? Imádkozunk, dolgozunk, őrt állunk." Hivatásának, vállalt kötelezettségének, élete teljes tartalmának frappáns összefoglalása ez.
1947/1948 telén hangzott el Mindszenty válasza: imádkozunk, dolgozunk, őrt állunk. Vajon ma 2014-ben számunkra nem aktuális ez az életprogram? Vajon nem ez a dolgunk manapság is, itt, a mai Magyarországon, a mai Európában, a mai világban? Imádkozni? Dolgozni? Őrt állni?

Kedves lányok, kedves fiúk! Ezzel a kérdéssel kívánok mindnyájatoknak örömteli vetélkedést!

Dr. Mészáros István
Mindszenty-kutató

 

Pió atya látogatása a bebörtönzött Mindszenty bíborosnál

Mészáros István kommentár nélkül idézi az USA-ban megjelenő Katolikus Magyarok Vasárnapja c. újság 1993. április 4-i számát, amely D. Scott Rogo: Miracles c. könyvére hivatkozva írja le Pió atyának a bebörtönzött Mindszenty bíborosnál történt megjelenését.
„Meglehetősen ismert eset, hogy amikor Mindszenty kardinális Magyarországon a kommunisták börtönében volt, Pió atya – egyszerre két helyen lévén – ostyát és bort vitt neki, és ministrált a miséjén. Amikor Mindszentyt kiszabadulása után erről különböző helyeken kérdezték, sohasem nyilatkozott ezzel kapcsolatban. (Vö.: Egy „kultusz” a XXI. században. A Mindszenty-tisztelet története (1975–2005), 179. oldal)
Az eset valóban ismertnek mondható, mert az Il Tempo hasábjain Francobaldo Chiocci már 1971-ben a következőket írta: Egy ideje a garganói kapucinus és a budapesti »élve eltemetett« közti csodálatos kapcsolatról terjednek a hírek, legendák. Sőt egyes hírek bilokációra céloznak, mintha a San Giovanni Rotondóban szentség hírében elhunyt szerzetes Magyarországra ment volna, hogy az »ellenálló« bíborosnak vigasztalást vigyen, akire Pió atya mint a meg nem alkuvó, bátor, régi egyház példájára mutatott rá.
Az újságírót kimondottan érdekelte az eset, amelyről Zágon Józsefnél is tájékozódott: Monsignor Zágon csak annyit mondott nekem, hogy nincs mindezekről tudomása. Aztán megengedte, hogy közvetlenül a bíborostól szerezzek bizonyosságot. (…) Mindszenty azt mondta nekem: »Olvastam Pió atya műveiről, imáiról, szenvedéseiről azokban az amerikai újságokban, amelyeket minden nap behoztak nekem a követségre. Nagyon hálás vagyok neki, amiért az Úrhoz fohászkodott oltalmamért, hálás vagyok a gondolataiért, a közelségéért és a megbecsüléséért. Gratias ago pro eo naturaliter…« És nemcsak naturaliter. Monsignor Zágon tolmácsolása mellett Mindszenty bíboros a következőket fűzte hozzá szó szerint: »Annál is inkább mivel Pió atya természetfeletti módon mindig segített engem mindazokban a nagy szenvedésekben, amelyeket az Úrért és népemért el kellett viselnem.«
Ez a szóhasználat egyértelműen az imádságon túli vagy kívüli segítségre utal, hiszen a bíboros először arról szól: „Nagyon hálás vagyok neki, amiért az Úrhoz fohászkodott oltalmamért, Gratias ago pro eo naturaliter. Csak ezután említi, hogy nemcsak naturaliter, hanem természetfeletti módon is segítette őt Pió atya.
A bilokáció nem ismeretlen jelenség, hiszen más szentekkel kapcsolatban is feljegyeztek ilyen eseteket. Maga a bilokáció – amint azt Marko Rupnik írja – misztérium, de teológiailag érthető. Isten rendkívüli ajándéka, amelynek célja, hogy megerősítse az embert a Krisztus feltámadásába vetett hitében. A jelenség ugyanis a feltámadás utáni élet elővételezése, ahol a tér és az idő nem átjárhatatlan, hanem egybeolvad. A test megszabadul e két dimenzió kötelékeitől, amint az Jézusnak feltámadása utáni megjelenéseiről a Szentírásban is olvasható.
Pió atya Mindszenty bíborosnál történt megjelenésében a legkülönlegesebb, ezért nagyon fontos, az anyag jelenléte. Pió megjelenésébe bevonja a kenyeret, a bort és mindent, ami a szentmiseáldozat bemutatásához szükséges. Ez azért rendkívüli, mert általában a bilokáció alkalmával a személyek változtatnak helyet. Pió atya azonban ebben az esetben tárgyakat is magával vitt. E bilokáció célja a szenvedés enyhítése. Isten számára lehetséges lett volna Mindszenty bíborost a rabságból úgy megszabadítani, amint azt Péter apostollal tette (ApCsel 12,1-11). De az Ő szándéka az volt, hogy a bíboros a kelyhet kiürítse, és ezért misztikus módon erősítette meg a hitvalló hercegprímást.

Dr. Hegedűs András, a Prímási Levéltár igazgatója írásának részletét a szerző engedélyével közöljük, a teljes cikk megtalálható a MAGYAR SION. ÚJ FOLYAM VII. / XLIX. (2013/2) számának 205–215. oldalán.

Teljes tartalom megtekintése