Boldogasszony Éve

Hát úgy kívánják jámbor püspökök:
legyen ez év a Boldogasszony Éve,
s a tiszteletnek díszes csokrait
most garmadába rakjuk Őelébe;
roráték, buzgó ávemáriák,
s litániák köszöntsék Máriát,
tudósok, költők és zenészek
szívét betöltse fényben, sötét vészben
a boldogító Amor Mariae…
Anyánk Ő, Patrona Hungariae!

Igen, hisz már szilaj, duhaj, konok
vad őseink ködös pogány hitében
voltak segítő „boldog-asszonyok”…
Aztán jött István, hogy a nép szívében
egy új, egy tisztább szent hitet fakasszon,
hogy egy az Isten s egy a Boldogasszony;
s a Szűzanyának oltalmára bízta
ez országot s az árva nemzetet,
s azóta sem csalódott az, ki tiszta
szívvel bizalmat Őbelé vetett.

Zsolozsmázó barátok, büszke bánok,
szegény Tiborcok, rongyos páriák,
szelíd apácák, szép királyi lányok
tisztelték mint „szent akszin” Máriát.
Poétáinknak első dadogása
a szüzességét és siralmát zengte,
s az Ő neve volt hősök ajkán jelszó,
ha kard-hüvelyből kilendült a penge.
Mert Ő volt népünk megoltalmazója
s az ellenségek „megnyomorojtója”.
S ha romlottságunk kárhozatba döntött,
reményt belénk az Ő irgalma öntött,
nagy ínségben lévén Őt szólítá hazánk,
bűnbánó lélekkel hozzá imádkozánk.

S amikor bensőnket újból hevítette
a Szabadságnak láza és a Hit,
a Szűzanyának képe díszítette
küzdelmeinknek győztes zászlait…
És pusztíthatja ezt a szép hazát
akárhány véresőtől terhes számum,
leszünk, mi voltunk ezredéven át,
a Szűz országa: Regnum Marianum!

Bármily sötét a magyar éjszaka,
Ő fent ragyog, mint Hajnal Csillaga,
fényének nincsen semmi földi mása,
s a szomjazóknak Ő a kútforrása,
hitünknek Ő a legszebb záloga,
az éhezőknek Ő a búzakéve,
törött hajónknak Jóremény-foka
s nyugalmat nyújtó békés biztos réve…

S itt minden év a Boldogasszony Éve!
 

 

Kunszery Gyula versét közli Mészáros István: Boldogasszony Éve
1947/48, 239-240. old.