Búcsú Zalaegerszegtől

1944. március 26.

Kedves Híveim!

Bent a plébániahivatal asztalán készen áll aláírásra egy okmány, amelyet nem akartam aláírni a mai szentmiséig és szentbeszédig, hogy jogom legyen még egyszer azt mondani nektek: Kedves Híveim! Az akta az én lemondásomat tartalmazza a zalaegerszegi plébániáról és erről a templomról…

Nagyon fáj az a tudat, hogy búcsúzom tőletek, Szeretett Híveim. 1917 februárjában, 27 évvel ezelőtt, egy fiatal pap jött Zalaegerszegre, hogy a gimnázium fiatalságát vezesse. A legnagyobb gondok között szálltam le a vasútról, és igen nagynak találtam a feladatot. Azóta 27 esztendő telt el, történelmi nagy idő és ez alatt megtettem mindazt, amit az Egyház a pap vállára rak: Isten Igéjét hirdettem, bemutattam a szentmise áldozatot és kiszolgáltattam a szentségeket.

Isten igéjét hirdettem. Ha most lelkiismeretvizsgálatot tartok, meg kell köszönnöm mindazt, amit Isten drága kegyelméből megtehettem. Csak a kongregációs terem adatai vannak meg: itt 357 esetben mondottam szentbeszédet 10 esztendő alatt.

Bemutattam évente 72 szentmise áldozatot (Ezek csak a plébániai nagymisék, amelyeket kifejezetten a zalaegerszegi hívő közösségért – „pro populo” – mutatott be.) és naponta másfél órát imádkoztam a városért, az összes élő és elhunyt hívekért. Minden szentmisén megjelent ilyenkor egy hatalmas hívő sereg és én kértem az Úr Jézus Krisztust, hogy áldja meg a hívőket, vezesse ide a hitetleneket és óvja meg a gyermekeket. Az átváltozás után pedig felidéztem lelki szemeim előtt a temetők világát, akiket én részesítettem az utolsó szentségben, vagy a korábban elhunytakat és kértem az Úr Jézust, hogy a tisztítóhelyen szenvedőknek enyhítse a fájdalmát.

Kiszolgáltattam a szentségeket. Elmondhatom, hogy gyóntatószékemet nem lepte be a pókháló. Húsvét táján mindig tisztába tettem a lelkeket. Ha valaki nem jött, – nem az én hibám volt. Csak azért imádkozom, hogy az új lelkipásztor alatt ezek is találják meg az utat a szentségekhez…

A helyi nyilatkozatokból azt olvasom ki, hogy nagyon összefonódott a lelkünk. A katolikusok között nincsen elválás, hiszen alig van lélek, aki gyóntatószékemben feloldozást ne kért volna, alig van család, amelyet nem ismertem, alig van gyermek, akinek a szemébe bele ne tekintettem volna, és alig van családi kereszt, amit ne igyekeztem volna enyhíteni.

Most csak arra kérlek benneteket, hogy bármi jöjjön, ne higgyétek el, hogy a lelkipásztor ellensége lehet híveinek. A pap beletartozik minden családba, ti pedig a lelkiatya családjába tartoztok.

Megköszönöm a vármegyének, Zalaegerszeg megyei városának és az állami hivataloknak azt a segítségét, amelyben nekem annyiszor volt részem és híveimnek azt az áldozatkészségét, amellyel mellettem álltak. Köszönöm az iparosságnak, kereskedőknek, földműveseknek ragaszkodó áldozatkészségüket.

Én Jézus útján igyekeztem szolgálni minden társadalmi réteg lelkében. Ha hibáztam, azt felejtsétek el az Úr Jézus nevében. Ha valakit megbántottam, azt a jónak szenvedélyes akarata idézte elő. Ha pedig túloztam, azt igyekeztem jóvátenni. Akik az Istent keresik, azoknál a hiba is jóra fordul.