Esztergomi engesztelési körlevél

Kedves Híveim!

A máskor vidám és hangos, most bánatos és csöndes farsang elmúltával közelegnek hozzánk lelkünk megszentelésére a kedves, az üdvösséges idő (2Kor 6,2), a nagyböjt, Jézus Krisztus keserves kínszenvedésének, fájdalmas keresztútjának és gyötrelmes kereszthalálának az emlékezete. A farsang oly idegen volt az idén a lelkünknek, nem talált visszhangra benne annak a jókedve. Most jön a mi lelkünknek való idő, a szenvedők és keseredett szívűek ideje:

A keresztfához megyek,
Mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.

Odahajtjuk fejünket az Egyház hamuja alá, amely komoly elmélyedésre, magábaszállásra és bűnbánatra hív, de egyben az engesztelés nagy művébe kapcsolódásra is sürget, nemcsak a nagyböjt végéig, hanem amíg a harag napja csak tart felettünk.

Kedves Híveink! Az engesztelésnek ott van helye és akkor van ideje, ahol és amikor elárad a bűn és jelentkezik, megmutatkozik annak velejárója, a haragvó Isten büntetése. Aztán − a Miserentissimus (Miserentissimus XI. Pius pápa apostoli körlevele az engesztelésről. 1928.) kezdetű apostoli körlevél szerint − mindkettőnek tudatában az ember elégtétele, jóvátétele, hogy imádsággal, bűnbánattal és egyéb, önként vállalt jócselekedetekkel a szenvedő, gyalázatokkal tetézett Krisztussal szemben együttérzésünknek adjunk kifejezést, vigasztalására legyünk, Veronika kendőjeként résztvevő szeretetünket nyújtsuk, az isteni igazságosságnak eleget tegyünk és így a megsértett erkölcsi rendet helyreállítsuk.

Az engesztelés mint a Jézus Krisztussal való egység, a bűnök eltörlésével kezdődik, a Krisztus szenvedésében részesedéssel folytatódik és az áldozatbemutatással befejeződik.

Helye és ideje van ma körünkben az engesztelésnek? Soha inkább, mint napjainkban: semminek annyira, mint az engesztelésnek.

Amikor a XVII. században kúszva fellépett a janzenizmus tévelye, amely Istenben nem az Atyát, hanem csak a kérlelhetetlen bírót látta és ebből az alaptévedésből mint a hidegség és szeretetlenség forrásából bőven bugyogtak elő a társadalom bűnei: az Úr Jézus Szentséges Szíve kinyilatkoztatásaival indította el az engesztelés nagy iskoláját Alacoque Szent Margit közbejöttével a francia nép és az emberiség körében. Merné valaki közülünk mondani, hogy a Megváltó megelégedéssel tekinthet ma az emberiségre, arra a földre, amelyet szentséges vérével megváltott és a mennyei Atyával kiengesztelt, avagy a mi földünkre, amelyen annyian és annyian Istent sem mint jóságos atyát, sem mint igazságos számon kérő bírót nem ismerik. Mennyi lélek él körülöttünk, akiknek számára kiszikkadtak a keresztény élet forrásai; kifosztva hitből, reményből és szeretetből; sem a hit világossága nem ragyogja be, sem az örök élet reménye nem élteti, sem a szeretet melege nem melengeti őket. Sötétségben ülnek és a halál árnyékában élnek. (Lk 1,79) Úgy élünk, mintha az Úr parancsai és törvényei annyi múló, tiszavirág-életű emberi törvénnyel és rendelettel hatályukat vesztették volna. Mint a tűz, lobogva ég az istentelenség. (Iz 9,18) Napestig szüntelen káromolják nevemet (Iz 52,5). Gondolnak-e az emberek a második kőtáblára: Szüleidet tiszteljed. Ne ölj. Ne paráználkodjál. Ne lopj. Ne hazudj és ne rágalmazz, avagy a IX. és X. parancsra? Aligha állíthatnók, hogy úgy szeretjük felebarátunkat, mint önmagunkat. Iszonyodva néz ki-ki felebarátjára, égő orcák az ő ábrázataik. (Iz 13,8) Idegen világba, pusztába cseng a Miatyánk szava: És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. A kereszten gyilkosainak is megbocsátó Jézus Krisztus szelleme száműzött a nagyvilágból. Azért lett eláradó a gonoszság és azért hűlt ki sokak szeretete (Mt 29,12); azért beszél minden száj bolondságot és azért kavarog fel a füst kevélysége (Iz 9,17); azért verik a bűn szomorú béklyóit felnőttre és fiatalra, tanultra és kevésbé tanultra, mert Isten igéjét megvetik és mesékre térnek. (2Tim 4,4) Ezért nincs igazság, nincs irgalom; az átok és hazugság, a gyilkosság, lopás, házasságtörés eláradtak és a vér a vért éri. (Oz 4,1)

Nem is csodálhatjuk aztán, hogy a gonoszan felépülő világban (lJn 5,19) a harag gyermekei (Ef 11,3) lettünk. Pusztulás a sorsunk földiekben. Milliókért sírnak és milliók fohásza száll felénk. És még mi minden vár reánk!

Tudatában mindennek, Kedves Híveim, hívunk benneteket, egyéneket, családokat, házakat, községeket, városokat, plébániákat a fegyverszüneti határokon innét és túl a nagy magyar engesztelő mozgalomba. Emberi erő már nem elég, hogy felkeljünk és éljünk; hasztalan az ember iparkodása, ha nem járul hozzá Isten áldása. Amikor örvények és zátonyok közt haladunk, van dolga az evezőnek, de a természetfeletti segítség beiktatása elengedhetetlen. Jézus és Mária szívébe helyezzük minden reményünket, tőle kérjük és várjuk üdvünket, mint XIII. Leo pápa Annum Sacrum kezdetű apostoli körlevele mondja. De ennek előfeltétele az, hogy − amint a Miserentissimus apostoli körlevél kívánja − az isteni Szívnek annyi igazságtalanságért eleget tegyünk, magunkat áldozatul hozzuk Krisztusnak. A bűnöket megsirattuk; Isten akaratának adjuk át magunkat egészen és az isteni fölség tiszteletét, a megsértett királyi jogait szüntelen imádsággal, a gyötrelmek és nyomorúságok Istenért leendő elviselésével helyreállítani törekedjünk.

A sedani nagy vereség után a bűnbánó Franciaország Párizsban a Vértanúk hegyén Jézus szentséges Szívének hatalmas bazilikát emelt. Mi nyomorult magyarok nem emelhetünk az engesztelés céljára tüneményes szép bazilikát; legfeljebb háborútól elpusztult beláthatatlan templomsorunkat építhetjük újjá a legnagyobb erőfeszítések közepette az engesztelés szentegyházaiként is. De addig is minden hívő lelket, családot és meglévő templomunkat, kápolnánkat az engesztelés hajlékaivá alakítsuk, ahol a bűn bojtorjánjaival és csalánjaival szemben az engesztelés jegenyefái és mirtuszai teremnek és növekszenek. (Iz 55,13)

Örök példáink vannak az engesztelés terén: a mi Urunk Jézus Krisztus, aki Isten báránya lett és elvette a világ bűneit (Jn 1,29); nem áldozatot és ajándékot akart, de azt mondotta: Íme jövök. (Zsid 10,5) Mint a fájdalmak férfija megutált, nyomorult és legutolsó az emberek között, betegségeinket viselte, fájdalmainkat hordozta; megsebesítették gonoszságainkért, megroncsolták bűneinkért, a mi békességünkért van rajta a fenyíték; és az ő segítségével gyógyultunk meg. Az Úr őrá tette mindnyájunk gonoszságát. Föláldozták, mert ő akarta. Halálra adta életét és sokak gonoszságait, bűnét ő viselte. (Iz 53,3 és 11) Eltörölte az ellenünk szóló, bizonyító végzés kéziratát és elvevén azt, fölszegezé a keresztre. (Kol 2,14) Sebével gyógyultunk meg. Krisztus is szenvedett értünk, példát hagyván nekünk, hogy az ő nyomdokait kövessük. (lPt 2,21,24)

Krisztus a fej, elszenvedte, amit szenvednie kellett. De, ha a fej kimerítette a szenvedések tengerét, hátra vannak még a Krisztus szenvedései a testben, mibennünk. Amit az egyik tag szenved, együtt szenvedi minden tag. (lKor 12,26)

Mint az Atyától rendelt, Isten és emberek közt működő közvetítő és állandó közbenjáró áldozatot mutat be a bűnökért. (Zsid 5,1) Önmagát áldozta fel bűneinkért. Ő a mi bűneinkért megölésre vitt bárány. (Iz 53,7) Egyszerre áldozattevő és áldozat. Végtelen megalázkodással helyettesítője volt az áldozatban az emberi nemnek és az Istennek járó tisztelet visszaállítója. A megváltás művét épp azáltal vitte végbe, hogy az emberi nem helyett Istennek eleget tett és ezzel szerzett nekünk kegyelmet és üdvösséget. Amikor mi engesztelünk, a Megváltó lábanyomába állunk. Ahogy ő viselte bűneinket testében a keresztfán adósságunkat lerótta (lPt 2,24), Isten haragját megengesztelte: mi is másokért helyettesekként eleget teszünk a megbántott isteni igazságosságnak. Itt is az elégtétel megszerzése nagy érdemeket is halmoz fel. Isten Krisztusban megbékélteté önmagával a világot és miránk bízta a megengesztelés igéjét. (2Kor 5,19)

A Boldogságos Szűz Mária, a nagy hathatós engesztelő, együttszenvedő miérettünk, a fájdalmak férfijának fájdalmas anyja. Mily felemelő, hogy mi is a Bűnösök Szószólójával és Menedékével engesztelünk. Mindent Máriával, Máriában és Mária által.

A szentek koruk bűneit magukra vették. Assisi szentje a szegénységgel kora szociális bűneit engesztelte; Szent Margitunk a tatárjárás korának magyar bűneit törlesztette 28 éves életén át mint nemzete vezeklője. Depaul Szent Vince lekapcsolta a gályarab kezéről a bilincset, elengedte a családjához azzal, hogy a maga kezére rakatta azt.

Sok ismert és sok ezer névtelen szent van az engesztelők között. Mint Prohászka püspök mondja, olajat csepegtetnek Jézus sebeire; könnyekkel öntözik a piszkos, bűnös földet. Mint ahogy az ég harmattal megmossa s napsugárral letörli az erdőt, a mezőt; úgy a Jézust szerető lelkek égi imáikkal s a résztvevő áhítat könnyeivel permetezik s mossák meg a bűnös világ útjait.

A legszebb lélek hozza a legnagyobb áldozatot; de a legnagyobb vezeklés is csak úgy érték, ha Jézus keresztáldozatával egyesítjük.

Az engesztelés az egész emberi nem feladata. Térjetek hozzám és megszabadultok, föld minden határai. Nekem hajol meg minden térd és esküszik minden nyelv. (Iz 45,22)

A megértő hívek nagy seregét hívjuk plébániáról plébániára, helységről helységre, valamint a papságot, továbbá a férfi és női szerzetesházakat, egyelőre 1946-ra, amikor látjuk a bűnözönt, nagy ínségben élünk, sorsdöntő békekötés előtt állunk, nagy megpróbáltatásoktól reszketünk és mások még nagyobb szenvedéseinek vagyunk kortanúi. Rengeteg a szenvedés és a szenvedő, de nagyobb baj, hogy kevés az Isten szemében az érdemszerző, értékes szenvedés és szenvedő.

Engeszteljük tehát a megbántott isteni fölséget, vezekeljünk a bánatról mit sem tudó bűnösök helyett, mégpedig a közösség nevében közösen. Nemcsak imádsággal, hanem böjttel és alamizsnálkodással is.

I. Az engesztelés közösségi eszközei:

1. Az ájtatosságok: szentórák, szentségimádások, rózsafüzércsoportok;

2. Triduumok, ünnepségek. pl. az idei keresztjáró napoknak az eddiginél – gondos előkészítés után – jelentősebb látogatottságával és elmélyítésével;

A plébániák a hó első péntekével kapcsolatban rendezhetik meg a havi háromnapos engesztelést: csütörtök este litánia szentbeszéddel és gyóntatással; pénteken szentséges mise, közös szentáldozás. Első szombaton (Fatima szellemében) szentmise rózsafüzérrel, szentáldozással; vasárnap szentségimádási óra az engesztelés jegyében.

 

II. A vezeklés módjai egyénenként, havonta egy-egy napon:

1. A lelki magány, a világtól visszavonulás, a szórakozás helyett az állapotbeli kötelesség gondosabb teljesítése;

2. Önmegtagadás, mégpedig annyi, amennyit a test egészsége megenged és a lélek buzgósága kíván; 1946-ban – felmentés idején is – a negyvennapi és a többi böjt buzgó megtartása, a nehézségek panasztalan viselése;

3. Alamizsnálkodás az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlásával.

Hangsúlyozzuk a kegyelemállapot fontosságát, mert csak a halálos bűntől mentesek vezekelhetnek és engesztelhetnek másokért. Az Úr mondja: „A kegyelemidőben meghallgatlak téged.” (Iz 49,8)

 

Nem új egyesület az, hanem mozgalom, de még inkább élet. A vezeklés és engesztelés szelleme átlengi egyéni, családi és más közösségi életünket. Oly kevés kellene hozzá: élni a katolikus hitet, ebben tökéletessé tenni a szürke és keresztes hétköznapokat. Szeretetben, Jézus Szíve szelídségében és alázatosságában, a Szűzanya egyszerűségében.

A papság a havi recollectiókba vigye be az engesztelést. Ahol több világi pap él együtt, − esetleg elmélkedési pontok alapján − közös papi szentségimádási órát végeznek karingben. Egyénenként sokat segít az Unio Cleri, napi elmélkedés, szentséglátogatás, lelkiolvasmány, teológiai tanulmány rendszeres végzése, beteg- és szegénylátogatás.

Szerzetesházakban nappali negyedórás közös vagy felváltva éjjeli szentségimádás; havi határozott napon egésznapi engesztelő szentségimádás a kihelyezett Oltáriszentség előtt.

A vezeklés itt még állandóbb és teljesebb, mint a híveknél.

Ezek nem újszerű gyakorlatok, számtalan helyen próbálták ki őket hívek, papok és szerzetesek. A hívek – köztük bányászok – körében tudunk örökös vezeklésről. Nem egy helyt a szerzetesiskolák növendékeiket is bevonják az engesztelő szentségimádásba. Egy ipartelepi plébániában 200 rózsafüzércsoport működött már a bombatámadások idején. Amikor az első világháború idején francia földön 400 ír katona megszentségtelenített templomra bukkant, valamennyien engesztelő áldozatul ajánlották fel életüket.

Kedves Híveim! Amikor Sodoma és Gomorra (Ter 19,29) városokban eláradt a vér bűne, az Úr kész lett volna irgalmazni, ha elegendő igaz ember akadt volna bennük. De, mivel nem találkozott, elkövetkezett a pusztulás. Ma is nem kevéssé azon fordul meg a sorsunk, lesz-e elegendő engesztelőnk és vezeklőnk, aki közremunkál a bajok leküzdésében és hazánk sorsának a jobbra fordulásában. Ha közönyösek maradunk, felelősek leszünk az elkárhozó lelkekért, népünk további pusztulásáért. Eszerint lelkek, Egyház és a haza sorsa van kezünkben. Ha mi testünket − az Apostol szerint − élő, szent és Istennek tetsző áldozatul adjuk (Róm 12,1), az áldozat fenntartja, megállítja Isten sújtó kezét, mint Ábrahámét az angyal. Mi, az engesztelők, leszünk a Getszemani kert vigaszt hozó angyalai.

Azok, akik ebben a műben részt vesznek, a legszebb egyházias érzületről, a leghatékonyabb hazaszeretetről tesznek bizonyságot. Dicsőséges emlékezetű XI. Pius pápa meghagyta, hogy az engesztelés művét erősebben és ünnepélyesebben végezze az egész katolikus világ. XII. Pius pápa szüntelen sürgette az engesztelést.

Az a mi főpásztori hő vágyunk és az a nemzet mostani legégetőbb helyzeti igénye és Árpád-házunk gyöngye, engesztelő Szent Margit, azt üzeni népének: pusztuló hazátok megmentéséért kövessétek engesztelő életemet! Az egész nép, mindenek szemei szegeződjenek drágagyöngyünkre, hogy az ő védelme alatt, útmutatása szerint az engesztelés nagy magyar műve, mint fölséges tisztító folyam hömpölyögjön végig magyar népen és magyar földön és ennek ereje, meghallgatásra találva, felülhaladjon minden vér-, könny- és bűnhullámot; a megbántott Isten és a megbántó ember közt elkövetkezzék a boldog megbékélés, az igazságosság és béke megcsókolják egymást. (Zsolt 84,11) Azt akarjuk elérni az engeszteléssel, hogy az Úr mondja a most nem az ő népének: Én népem vagy te; és mi azt mondjuk: Én Istenem vagy Te. (Iz 12,1)

Adja a mindenek Ura, Magyarország Nagyasszonya és szentjeinek hathatós közbenjárására bőséges kegyelmét az engesztelés megértéséhez is, a véghezvitelhez is, hogy a nemzet legjobbjai mondhassák el a majdan felragyogó szivárvány alatt: „Hálát adok neked, Uram, mert haragudtál ugyan ránk, de elfordult a te haragod és megváltottál bennünket. (Oz 2,24) Megfogtál, de ki is szabadítottál, megvertél, de meg is orvosoltál minket. (Oz 6,2) Boldogok azok, akik a maguk áldozatán örvendezhetnek akkor, amidőn megvigasztalja az Úr Siont, és megvigasztalja annak, minden romjait; és gyönyörűséges hellyé teszi annak pusztaságát és kietlenét az Úr kertjévé; öröm és vigasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szózata.” (Iz 51,3) Ámen.

Esztergom, 1946. február 11-én.

Mindszenty József s.k.
bíboros, esztergomi érsek

 

(Közli Beke Margit: Egyházam és hazám I., 76-81. old.)