Püspökkari körlevél a Boldogasszonyról (1)

Krisztusban kedves Papjaink és Híveink!

Egy esztendeje annak, hogy Esztergomban ünnepélyesen meghirdettük nektek a Boldogasszony Évét. Az volt az 1948. esztendő máriás jellegének a célja, hogy amint a szolgák szeme uruk, a szolgálók szeme asszonyaik kezére néz, úgy emeljük mi is tekintetünket bizakodva és alattvalói hűséggel az Istenre, míg könyörül rajtunk, mert igen megtelt a mi lelkünk.[ii] És Isten Anyjára, történelmi Patrónánkra, nemzetünk csillagára emeljük tekintetünket, hogy világosság, útmutató, gyámoly és felemelő legyen történelmünk háború utáni, keresztes útszakaszán – az örök igazság szent Fia felé: per Mariam ad Jesum, Mária Édesanyánk révén a Krisztus Királyhoz.

Mit hozott, eredményezett nekünk ez az esztendő? Hozott – mint elődei – szorongást, sebet, fájdalmat. De azért nem lázongunk, még csak nem is panaszkodunk, hanem az ugyancsak meghirdetett engesztelés szellemében vezekelve fogadjuk. Mert vétkeztünk, és gonoszul cselekedtünk, elmaradván tőled; parancsaidat nem hallgattuk, nem tartottuk meg. Azért mindazt, miket ránk hoztál, igaz ítélettel cselekedted.[iii] Övé az igazság, a miénk az orcapirulás.[iv] Mint Mária-év hozott az 1948. mindenekelőtt:

1. Több hitbeli ismeretet az Isten Anyjáról és a mi Édesanyánkról, Máriáról. A Mária-napokon szentbeszédekben, énekekben, történelmi kegyképeken annyiszor megjelent nekünk és százezreknek Mária drága arca, alakja fölséges örök kiválasztottságával, Isten Szűz Anyjának méltóságával, amit az Ószövetség és az angyal hirdet nekünk. Ez a méltóság gyökere minden kiválóságának, szeplőtelenségének, a minden teremtményt messze felülhaladó kegyelemmel és erényekkel teljességének. Ő a mi közbenjárónk, Gyümölcsojtótól, Nagyasszonyunk 1038. augusztus 15-től, Szent István örökérvényű végrendelkezésétől.

Jól mondja Szent Anzelm: „Nincs egyenlő Máriával; senki sem nagyobb Máriánál, csak maga az Isten.” Szent Tamás hirdeti: „A Boldogságos Szűznek azzal, hogy Isten Anyja, határtalan a nagysága és méltósága a végtelen jóból, az Istenből.” Ami küzdelmet egyének, nemzetek, az Egyház a jóért vívnak, Isten rendeléséből Mária vezérlésével kell vívniok. Az ősevangélium hirdette meg a gonosz felé Isten szavával: „Ellenkezést vetek közötted és az asszony közt, a te és az ő ivadékai közt; Ő megrontja fejedet…”[v]

Mária a bűnnek, kísértésnek, a tévelynek és a sátánnak is legyőzője. Ő sürgeti az eszközt, az engesztelést, az anyagelvűség pusztító, vészes világhullámával szemben. Az áradaton otthonosak ugyan a vallás-szeretetük Loreley-dalát éneklik, de a materializmus lávaként éget ki minden fogalmat az emberi szívekből, ami a vallás lényegét alkotja. Az anyagelvűség tagadja és irtja a lelkekben a személyes Isten és halhatatlan lélek létezését, következésképp tagadja a kettő kapcsolatát, a vallást is.

Isten nélkül nincs természetfeletti világ, isteni kinyilatkoztatás, megváltás, megszentelés, ennek magasabb hirdetési eszközlője, az Egyház. Bolondság elménknek, szívünknek Istenhez emelése, a természet finomítása, javítása szentségekkel, az áldozatot jelentő keresztény erkölcsökben folyó élet, amikor – mint fölényesen állítják a világ fiai – csak egy valóság van: az anyag; vak, süket gépezet a világ, egyetlen célja az emberi életnek a földi javak termelése, míg egyszer egészen, a testem is odahull a földbe, hogy annak termékenyítő trágyája legyen.

Az anyagba süllyedő világ nem haladásra rendezkedik be, hisz az emberi haladás legalább annyira szellemi, mint anyagi; hanem visszatér Madura pogányai színvonalához, ahol az érzékek alá eső világot, kígyót, elefántot, tehenet, lovat teszik meg istennek, a 330 millió istenség egyikének. A főtt rizskását buzgón imádják, aztán megeszik. Ha a „felvilágosodott” anyagelvű azt hajtogatja a propaganda-előadásban, hogy nincs Isten, megnyugtathatjuk, hogy van istenük, de nem a szeretet Istene, hanem – Szent Pál szerint – épp anyagimádatuk, a földiek hajhászata miatt a has az istenük, a dicsekvés az, ami szégyenük.[vi]

Amikor még csak a tudományban kezdődik a méreg-csepegtetés, a Szeplőtelen Lourdes-ban 1858-ban hirdeti a természetfelettiségnek az embert illető vezérgondolatát: „Bűnbánat! Bűnbánat!” Amikor a népek és nemzetek a nyers anyagi erők küzdőterén elfelejtik a lelki erőket és értékeket, Fatimában megint lenyúl a fuldokló emberiséghez az Irgalmasság Szent Anyja, és az anyagelvűség zászlóvivőinek megtérítésére, engesztelésre hívja a népeket. Amikor csömörlésben fuldokolnak lelkek, családok, népek a célul tűzött földekben és az állati lét szintjén helyezkednek el életükkel, útmutatónk a Szeplőtelen. De vezérlőnk is. Nem ok nélkül imádkozza az Egyház az ősi Mária-antifónát: „Minden tévelyt csak te győztél le az egész világon!” Ez a Mária-tisztelet iskolája és egyik fő mozgatója.

2. Hitvallást. Népünknek közel ezer év alatt annyi fergeteg és zimankó közepette, Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Hunyadi János, Zrínyi Miklós és Esterházy nádor, Mária választott vitézei korában és példája szerint, elég alkalma nyílt a hitvallásra. Volt idő, amikor falvak és messze vidékek egyszerre, egy szívvel-lélekkel, nagy ünnepélyességgel tették le a Máriát megvalló katolikus hitvallást valamely gócpontban. De 1948 hitvallása minden eddiginél kiemelkedőbb és történelmibb. A szent király szülőföldjén és keresztelő helyén kigöngyölt fehér zászlót- ősi magyar címer az egyik oldalon, Szűz Mária a másikon – meghordoztuk ebben az évben a szűkre szorított országban. Csongrád, Szombathely, Eger, Sátoraljaújhely, Gyula, Törökszentmiklós, Makó, Máriagyűd, Baja stb., ennek az országos zászlóbontásnak a kiemelkedő állomáshelyei. Az országos ünnepségek magasra csapó lángját átvették az összes egyházmegyék és azok ünnepségei a jelentősebb pontokon – Balassagyarmat, Vasvár, Debrecen, Mátészalka, Jászapáti stb. – messze vidékek hívő tömegeit vonzották és forrasztották egybe. Katolikus nagygyűlés helyett is Mária-kongresszust rendeztünk a fővárosban. Lehetetlen meghatottság nélkül lélekben átsuhanni ezeken a csodásan szép és mélyenszántó ünnepségeken. Az idők járásától, megpróbáltatásoktól összeszorult magyar szív égi Édesanyánk és a magyar történelem szellemének érintésére kitágult, minden várakozást messze felülmúlóan fölségesen megáradt, mint valami nagy, királyi folyam. Egyenesen félelmetesen nagynak találták. Nem csoda! Benne sodródott – nemcsak a katolikusok –, de szinte a nemzet egésze: a magyar falvak megszentelt múltból élő, hithű népe helyről helyre, és a főváros verítékező munkássága a Golgota téren és minden társadalmi osztály. Érettebb korúak és üde, lelkes ifjúságunk, Mária népének a reménye. A minden eddigit felülmúló, hatalmas megmozdulás, az 50-100-250.000 ember együtt magában nem volna még elég.

Egyszeri, még oly nagy felsorakozás is lehetne a magyaroknál nem ritka szalmaláng. De hitükért nagy áldozatok árán, gyalogosan megtett nagy távolságok, újkeletű akadályok egész sorozatán át jöttek össze. Minden résztvevő ott érzett maga körül többeket, testetlen lelkeket, akik röpültek volna, de a szárnyaik annyi mindentől ólomsúly-nehezek lettek aznapra. A testi fáradságtól elcsigázottak egész éjtszakát betöltő buzgó imádsága, éneke, virrasztása népünk jobb énjének fölséges megnyilatkozása volt, a magyar ég alatt jelentkező bűnök ellenében. Ezért áld meg majd minket az Úr.

3. Katolikus öntudatot is gyarapított. Nincs vallás, nincs tan a földön, amely csak a szívek megmozdulásával – Máriát dicsérni hívek jöjjetek! – számbelileg és minőségileg ily tömegeket tudna felmutatni. Jóleső érzés és tudat az Anyaszentegyházhoz tartozni, amely körül a történelemben magasra csap a gyűlölet, de a szeretet hulláma messze fölülhaladja azt. Érezzük, tapintjuk, hogy a mi hitünk maga a győzedelem, amely legyőzi a világot.[vii]

4. Erőt adott a Mária-év. A Boldogasszony Évében sokszor emlegettük a Fájdalmas Anyát. Törökszentmiklóson fölsírt a hívő sereg, amikor megérkezett az állomásra Rómából a Hétfájdalmas Szűznek a Szentatya által nekünk megáldott szobra. Zrínyi Miklósunk különlegesen tisztelte a Fájdalmas Szűz Anyát. Most a magyar nép is úgy gondolja, a vérző szívű nagy magyarral: ez kell ma nekünk, magyaroknak! Az eredeti bűn beláthatatlan kereszterdővel rakta tele a földet és a történelmet. De a legnagyobb kereszt a világon a golgotai volt: a megváltó Jézus önként vállalt tulajdona. Ez a kereszt látta elcsordulni az utolsó csepp vért érettünk és sokakért.[viii] Aztán Máriáé volt ez a kereszt. Annak gyümölcse az ő méhe áldott gyümölcse. És állott Mária a kereszt alatt[ix], nem roskadt, nem omlott össze. Ha – segítségével – mi is állunk, közelebb vagyunk Jézushoz. És ha Jézus velünk, ki ellenünk!?

Adjunk hálát a Boldogasszony Év talán nem is remélt, bőséges kegyelmeiért! De folytassuk is odaadással esdő és engesztelő tevékenységünket!

Augusztus 12., 13., 14. napjain minden templomban, alkalmatos esti órában rózsafüzér és lorettói-litánia legyen. Első estén az Anyaszentegyház szabadságáért és felmagasztalásáért; a másodikon hazánkért, az utolsón hadifoglyainkért, szenvedő honfitársainkért és ifjúságunkért. A litánia után Eszterházy nádor imáját végezzük. Augusztus 14-én, szombaton, erre a hármas szándékra vállaljunk önkéntes, szigorú böjtöt. Az ünnepre virradó egész éjtszakán át legyen a kihelyezett legméltóságosabb Oltáriszentség előtt engesztelő szentségimádás. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, a plébániai szentmisét nagyobb fénnyel üljük meg. Ebben az időben avatják fel ünnepélyesen az esztergomi Bazilikában az Eucharisztikus Világkongresszust a tizedik évfordulón megörökítő márványtáblát, amely a Szentatya ittjártának, egyházhűségünknek, az Oltáriszentséghez és Pátrónánkhoz való ragaszkodásunknak a hirdetője lesz. A szentmisével kapcsolatban történjék meg a helység, plébánia ünnepélyes felajánlása Jézus és Mária Szent Szívének ott, ahol még nem történt meg. A már megtörtént felajánlás természetesen meg is ismételhető. A családok is ajánlják fel magukat a családi szentélyben szentképeik előtt Jézus és Mária Szívének. Tegyük mindezt bűnbánó szívvel, Jézus drága érdemeivel összekapcsolódva, a Szűz Anya Szeplőtelen Szívén át. A szentségekhez járulás, mint maga az engesztelés és szentségimádás, országos legyen.

A Boldogasszony Évétől ezzel nem búcsúzunk. Jó nekünk itt lennünk. Folytatjuk is a Máriás esztendőt 1948 végezetéig. Örök kapcsolatban maradunk az Isten Anyjával. Hűek leszünk a Magyarok Nagyasszonyához, ahogy Ő is hűséges nemzetéhez és eleink is hűségesek voltak hozzá. Ő nekünk élet a halál ellenében; keserveinkben egyetlen édesség minden kétségbeeséssel, letörtséggel és kishitűséggel szemben – reménységünk, bizodalmunk, nagy hatalmával és nagy irgalmával. Az Igazság tükre, a Keresztények segítsége, Béke királynője és Magyarok Nagyasszonya. Nemzetünket megszámlálhatatlan jótéteménnyel halmozta el és – a Boldogasszony Éve tanúsága szerint – ma is elhalmozza azzal, hogy élünk és a súlyos kereszt alatt is állunk Jézusunk, hitünk és Egyházunk mellett egységben és ifjúságunk gondos őrzésében. A legnagyobb erőnk az a tudat, amit Szent Germán hirdet nekünk: Mária oltalma számunkra nagyobb, mint amit értelmünk felfoghat, mert Mária közbenjáró esedezésében egész anyai tekintélyét latba veti, nemcsak kér, de hathatósan fellép; úrnő és nem szolgáló, könyörgő mindenhatóság. Reá is alkalmazzák á nagy kinyilatkoztatást: „Neki adatott minden hatalom égen és a földön...” Ezért nézünk megerősödött bizalommal csillagunkra, és hívjuk Máriát most és mindenkor. Ámen.

Esztergom, 1948. augusztus 8-án.

A Magyar Püspöki Kar nevében:

Mindszenty József s.k.
bíboros hercegprímás,
esztergomi érsek

 


[i] Közli Beke Margit: Egyházam és hazám III., 108-112. old.

[ii] Zsolt 122,2

[iii] Dán 9,7

[iv] Dán 9,7

[v] Ter 3,15

[vi] Fil 4,19

[vii] 1Jn 5,4

[viii] Mt 26,28

[ix] Jn 19,25