Hite a mindennapokban is dinamikus

„Mindszenty hite a mindennapokban is dinamikus: többször megesik 1945 nyarán, hogy az asztalánál vendégül lát budapesti baloldali, sőt kommunista hölgyeket és urakat a minisztériumból, és az asztaltól fölkelve mosolyogva így invitálja őket: »mielőtt a kávézáshoz látnánk, megkérem Önöket egy kis szentségimádásra a kápolnába!« Ő maga elől megy, legföljebb a hölgyeket tessékeli maga mellett, és ritkán esik meg, hogy az 5 perces szentségimádás alatt valaki is állva maradna. Mindez fesztelenül természetesen megy végbe. A népből származik, ahhoz közel áll: tudja, mi fáj az egyszerű embernek közvetlenül, és azt ki is mondja. Hite szinte egy az emberségével: életközelség, nem pedig problémázás és spekulálás. Mindszenty nem tudományos istenkereső, hanem az Istent élő ember. Ezért találja meg mindig a helyes szót és témát, ha népéhez szól.
Naponta legalább kétszer prédikál, sőt néha, ha 2 faluban bérmál, négyszer, legalább 4-5 rövid köszöntőt és felköszöntőt mond és soha nem látok a kezében a legkisebb jegyzetet sem, soha nem ismétel és amit mond, arra nem lehet nem odafigyelni. Mindennap d.u. 2 órakor asztalt bont a legfinomabb ételek és italok mellől, – és egy-két kilométerre a néppel együtt gyalog vonul rózsafüzért imádkozva a temetőbe, »mert nemcsak ti, élők, de a halottaitok is az enyémek« – kezdi a prédikációit. A királypártisága, az annyiszor szemére vetett »legitimitása« nem egy elavult és elmúlt rendszerhez való szolgai ragaszkodás politikai vagy akár egyházi érdekből, hanem a maroknyivá csökkent magyarság jogfolytonossági igénye a Kárpát-medencében. Küzdelem, helytállás, hitvallás az eleme. Ebből születik meg rövid hároméves ellenállása a moszkovita kommunizmus ellen, amelyet a nem kommunista pártok bárgyúan néznek és elkönyvelnek, a vallásos érzületű nép híven követ, és amelyre személyi kisugárzása miatt oly irigykedve néznek sokan a papok és püspökök közül.
A szívem, az eszem, az életem Mindszenty felé húz: Őbenne nincs hasadás. Egy darabból van öntve. Amit másoktól követel, azt maga is éli és szenvedi. Nem láttam rövid földi éveimben senkit, aki a mindennapokban annyira szerette volna a Krisztust és Egyházát, mint ő. Soha nem hízeleg se fölfelé, se lefelé. Soha nem látom örülni a rossznak, még akkor se, ha ellenfelei követik el és ő abból hasznot húzhatna. A pénzzel, a bírvággyal szemben független; számára az anyagi javak arra valók, hogy azokat jó célra fordítsa. A mindennapi életében teljesen igénytelen anélkül, hogy elvesztené egy pillanatra e világ jó dolgainak nemes és mély megbecsülését. Alig láttam valaha valakit úgy megkóstolni egy pohár nemes bort, úgy ízlelni az ételt, mint ő teszi. Sokat imádkozik, még többet dolgozik. Az 1944–45-ös, közösen átszenvedett fogság után nem szólít bennünket többé előnevünknél vagy hivatalos rangunknál, hanem keresztnevünknél. Rövid két év alatt hozzánövök, és miután elmegy Esztergomba érsekként, nagy ürességet hagy maga után.”

Mészáros Tibor kézírásos visszaemlékezésének részletei 1948. május 1-i elmélkedéséről, papírra vetette 1972. február 9-én, március 24-én és 28-án, Mindszenty Archívum