Püspökkari körlevél a választások előtt

Krisztusban Kedves Híveink!

Miután a véres világháború teljesen véget ért s a fegyverek zaja a föld minden tájékán elcsendesült, a borzalmas pusztulás és a megdöbbentő lelki eldurvulás befejeztével súlyos feladatok előtt áll az emberiség. Le kell számolnia az elhibázott, gyűlölködő és szörnyűséges múlttal, fáradságot, áldozatot nem kímélve kell felépítenie a jövőt. Nekünk magyar katolikusoknak sincsenek egyéb feladataink. Ezeket kell megoldanunk nekünk is, hiszen a háború borzalmai bennünket talán jobban megviseltek, mint másokat, s a boldogabb jövő felépítésére is inkább rászorulunk, mint mások.

Előző közös körlevelünkben már megemlékeztünk arról, miképp számolhatunk le a könnyelmű, elhibázott és vétkes múlttal. Jelenlegi szózatunkat pedig annak a kérdésnek szenteljük, hogyan kell felépítenünk az annyira várt békésebb és rendezettebb jövőt. Felszólalunk elsősorban azért, mert a jövő kialakításának egyik fontos, talán döntő fordulata elé érkeztünk. Választások előtt áll a magyar nép. Nagyon sok függ attól, hogy a jelen körülmények között milyen irányban nyilvánítja akaratát az ország. Lelkiismeretbe vágó kérdés ez, s épp ezért kötelességünknek érezzük, hogy e fontos elhatározás előtt híveink segítségére siessünk. Nem avatkozunk be a választási küzdelmekbe, nem foglalunk állást egyetlen párt mellett sem, de az igazság és a kötelesség elveit kifejtjük, hogy minden katolikus hívó szerintük válasszon.

Az állami élet jövő berendezkedése kétségtelenül csak a demokrácia elvei szerint történhetik. A demokratikus gondolatot már előző pásztorlevelünkben bizalommal üdvözöltük. A zsarnokságtól eleget szenvedett a világ. Zsarnokság erőszakolta rá egy ember akaratát jobb sorsra érdemes népekre. Zsarnokság hajszolta be meggondolatlanul Európát a szörnyű háborúba, zsarnokság folytatta az öldöklő küzdelmet egészen az értelmetlenségig. Zsarnokság gázolt bele hosszú éveken át az emberiség legszentebb jogaiba, megvetette a lelkiismereti szabadságot, lábbal tiporta a szülők jogait gyermekeik nevelésére. A zsarnokság tagadta még gondolatban is, hogy az emberi személynek joga volna önálló érvényesülésre, képességeinek, hajlamainak, egyéni hivatásának szabad kifejlesztésére.

A zsarnokság eme visszaélésével számol le a demokrácia. Természetesen nem az a demokrácia, mely az egyik emberi személy korlátlan uralma helyébe egy másikét állítja, nem az, amelyik az egyik embercsoport önző és féktelen uralmát egy másik csoport hasonlóan önző és féktelen hatalmaskodásával váltja fel. Az igazi demokrácia alappillére, hogy sértetlen természetjogi elveket ismer el, melyekhez soha semmiféle emberi hatalomnak erőszakkal nyúlnia nem szabad. Az igaz demokrácia arra törekszik, hogy ahol valamely ok folytán ezek a jogok uralomra nem jutottak, azok ott is minél előbb elismertessenek és tiszteletben tartassanak. Az igazi demokrácia a lelkiismereti szabadságot, a szülők jogait, a munkásnak szabad egyéniséggé való kialakulását, a munka rabszolgaságának megtörését írja zászlajára. E célok érvényesítése érdekében mozgósítja erkölcsileg kifogástalan eszközökkel a társadalom minden rétegét, erre a célra veszi igénybe minden jobb érzésű egyén közreműködését. Mi örömmel fogjuk látni, ha majd a magyar népet az emberiség e nagy törekvésének szolgálatába állítják. Örömünk annál nagyobb lesz, mert a demokrácia ezen értelmezése tökéletesen megfelel azoknak a bölcs, mély és evangéliumi elveknek, melyeket dicsőségesen uralkodó XII. Pius pápa 1942. évi karácsonyi beszédében a jövő társadalmi berendezkedés alapjaiként mutatott be. Örömmel üdvözöltük a győztes hatalmak vezetőinek ajkán elhangzott kijelentéseket is, valahányszor ezek a nyilatkozatok az emberi személy méltóságának komolyabb megbecsülését jelölték meg a jövő demokratikus fejlődésének feladatául. Hisszük, hogy ezek az eszmék szebb világot teremthetnek, hisszük, hogy általuk az emberiség közelebb jut célja felé s ezért hisszük, hogy megfelelnek a Mindenható Isten szent akaratának is, aki azt kívánja, hogy minden ember szabad közreműködésével fogadja el az isteni megváltás és kegyelem egyetemesen felajánlott drága ajándékát.

Ez az öröm és bizalom indított arra, hogy májusi körlevelünkben megértést tanúsítsunk a magyar demokrácia jelentkezése iránt. Voltak ugyan már akkor is aggodalmaink, de inkább a jót tekintettük, ami több helyütt megnyilvánult, bíztunk abban a megértésben, mely az Egyház és munkája iránt a demokrácia képviselői részéről udvarias szavakban, szép ígéretekben, néha még tettekben is megnyilatkozott. Ezt láttuk, erre építettünk. A bajokról és az előforduló visszaélésekről pedig úgy vélekedtünk, hogy ezek a kezdődő új rendszer kinövései, hibák és gyarlóságok, amelyek az élet belső rendeződésével hamarosan meg fognak szűnni.

Várakozásunk hosszú és türelmes volt. Többször úgy éreztük már, hogy fel kellene szólalnunk, de nem akartuk a kibontakozást megzavarni, nem akartuk jó szándékú emberek bizalmas és szorgos fáradozásait nyílt állásfoglalásunkkal nehezíteni. De most, a választások előtt, nem hallgathatunk már. Meg kell mondanunk, hogy a magyar közéletben sok, nagyon sok oly jelenséget tapasztalunk, melyek a tiszta demokrácia elveivel éles ellentétben vannak. Meg kell mondanunk, hogy ez az irányzat újabb veszélyekbe sodorhatja szerencsétlen és súlyosan megpróbált hazánkat. Meg kell mondanunk, hogy keresztény választó nem adhatja a szavazatát olyan irányzatra, mely újabb elnyomást, újabb erőszakos uralmat, a természettörvények mellőzését felelőtlenül és sűrűn elköveti.

Éppen elég szégyen volt az országra, hogy egy évvel ezelőtt az akkori vezetők gyengeségéből tág teret engedtünk idegen megszállók erőszakoskodásának. Legalább most kellene a múlt hibáit az emberi jogok lelkiismeretes tiszteletben tartásával jóvátennünk, hogy a világ becsülését valamiképp kiérdemeljük.

Legjobban fáj és a legkíméletlenebb seb az, hogy a házasság felbonthatatlanságát, melyért a múltban is annyit küzdöttünk, s amiben a magyar újjászületés legbiztosabb zálogát szeretnők látni, az ideiglenes nemzeti kormány hitünk szerint illetékességét messze túllépve, szükségtelenül, a keresztény hívők érzelmeivel nem számolva, súlyosan meglazította. Nem található a világon még egy állam, mely a házasság felbonthatatlanságának kérdésében annyira ledér álláspontot képviselne, mint az új magyar házassági rendelet. S mindez nem tekinthető egyszerű hibának, nem emberi kisiklásnak, hiszen a természetjog egyik fontos követelményéről, a házasság felbonthatatlanságáról van szó. Mit várhatunk mi attól a demokráciától, azoktól a pártoktól és irányoktól, amelyek felhatalmazás és illetékesség nélkül is hozzámernek nyúlni az egészséges társas lét ilyen lényeges alappilléréhez? Számíthatunk-e arra, hogy ezek az emberek hatalomra jutva, a természetjog alapkövetelményét lelkiismeretesen tiszteletben fogják tartani, ha hatalom és illetékesség nélkül ennyire belenyúlnak abba a törvénybe, melyet minden ép erkölcsi érzékű és sok hazáját szerető férfiú a legfontosabbnak tart?

Meg kell említenünk, hogy a földbirtokreform-rendelet több részletében olyan törekvéseket árult el, mintha bizonyos társadalmi osztályok egyszerű gazdasági tönkretételét célozta volna. Néha még hangok is hallatszottak, hogy ez az intézkedés büntetés a magyar birtokos osztály múltjáért. Ám megfelel-e mindez az igazságosságnak, megfelel-e a természettörvénynek? Helyes-e a kollektív igazságszolgáltatás elve? Szabad-e a jog és törvény uralmára törekvő társadalomban azt vállalnunk, hogy az egyik testvér hibájáért bűnhődjék a másik s az ősapák nagyon kétséges mulasztásait szenvedje meg az unokák késői nemzedéke? A földosztásnál pártpolitika érvényesült és katonáink is kimaradtak a földosztásból.

Nem a földbirtokreformot tesszük itt bírálat tárgyává, hanem a benne megnyilvánuló bosszúálló szellemet, mely ígéri ugyan a vagyonukból kiforgatott tulajdonosoknak a jóvátételt, de az ígéretből aligha lehet valami. Magára a reformra is kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy végrehajtásában is nélkülözte a megfontoltságot és méltányosságot s ennek az elsietett, szenvedélytől fűtött munkának gazdasági következményeit sínyli és ki tudja, mily hosszú ideig sínyleni fogja az egész lakosság, főleg a városi dolgozók.

Még inkább meg kell döbbennünk, ha arra nézünk, hogy ez az erőszakosságba hajló „rendszer” milyen közszellemet teremtett az ország egyes intézményeiben. Országszerte, de egyes vidékeken különösképpen örömüket találják abban, hogy üres gyanú, egyéni neheztelés, személyes sérelem, titkos pártmesterkedések miatt fogjanak le férfiakat, akik maguk sem sejtik, hogy mi az elfogatásuk oka, és senkinek megtudni nem sikerül a vidéki hatalmasságok szigorú eljárásának végső indítékát. Papot, aki esztendőkön át szanatóriumban ápoltatta egészségét gyenge tüdeje miatt, nehéz bérmunkára ítélnek pusztán azért, mert az illető tiltakozott egy katolikus falusi egyesület jogtalan feloszlatása ellen. Szent István-napi beszédért napokra elzárnak papokat, s hogy fenyegetésüknek nagyobb nyomatékot adjanak, a politikai rendőrség vezetője kijelenti, hogy Szibériába viszik a papokat, ha továbbra is állást foglalnak a mai rendszer ellen. Mindez lehet ugyan egyesek túlkapása, de e túlkapások megdöbbentően sokasodnak. S alig következhetnének be, ha a kormányzat erős volna, ha a pártokat a törvénytisztelet szelleme hatná át. Nem jutottunk volna be a jelenlegi bizonytalanságba, ha a vétkesek hibái fölött könnyen szemet nem hunynának s a garázdálkodók nem éreznék magukat védetteknek. Ezekkel az állapotokkal szemben az erkölcsi rend igazságosabb és jogszerűbb alapján álló, a természet, valamint Isten törvényeit tiszteletben tartó kormányzást akarunk.

A főváros népe lelkesedéssel vett részt a Szent Jobb körmenetén. Az ország népe örült az amerikai hadsereg nemes cselekedetének. Mégis a Szent István hetét használta fel a kormány egyik tagja, hogy a tanárok átképző tanfolyamán Szent István ellen kemény támadást intézzen s hivatalos hatalommal fenyegesse meg azokat a tanárokat, akik másképp mernek érezni vagy gondolkodni, mint ő. Az átképző tanfolyam másik előadója nyíltan az istentagadást hirdette meg a jövő iskola irányító szelleme gyanánt.

Mindenfelé azt látjuk tehát, hogy vagy az alapvető jogokat vetik meg s a társadalom leghatalmasabb pilléreit, az erkölcsiséget és igazságosságot semmibe veszik, vagy pedig lábbal tipornak azon hagyományokon és azon eszményekén, melyek a szenvedő magyar népet ismét lelki felemelkedésre, a nemességre és áldozatkészségre nevelnék. Pedig e rombolás helyett mennyi más sürgősebb és nélkülözhetetlenebb teendő várna megoldásra! Ne beszéljünk most a gazdasági bajokról, erről a kormány és a hatóságok nem mindenkor tehetnek. De szégyenkezve állapíthatjuk meg, hogy Magyarországon vonatokat, ha nem is rendszeresen, de mindenesetre megdöbbentő gyakorisággal ismeretlen fegyveres rablók támadják meg, akik sokszor a szerencsétlen utasok utolsó betevő falatját, végső megmaradt ruháját veszik el. Ilyen szörnyű állapotok elképzelhetetlenek voltak előttünk, nem hittük, hogy valaha hazánk földjén ezt kelljen tapasztalnunk. A rendőrségünk pedig ugyanakkor papokat tart fogva szentbeszédeik miatt s védtelen polgárok internálására rendezkedik be.

Vajon az a kormány, mely ily állapotokat tűr vagy ezekkel szemben tehetetlen, nem fog-e a politikai erőszak zsarnokságával szemben még gyöngébbnek és zavartabbnak mutatkozni? Naponta imádkozunk, hogy a magyar nép jobb érzelmű rétegének legyen elég szabadsága a választásokon akaratának megmutatására.

Titeket pedig, Kedves Híveink felszólítunk, hogy fontoljátok meg szavainkat s a választás alkalmával adjátok szavazatotokat arra a jelöltre, aki az erkölcsi tisztaság, a jog, az igazság és a rend érdekében fog síkra szállani s képes lesz küzdeni e jelenlegi szomorú állapotok visszaélései ellen. Ne rettenjetek meg a gonoszság fiainak fenyegetéseitől! Könnyebb egyszeri fenyegetést kiállani és elszenvedni, mint rálépni arra az útra, ahová meggondolatlan és lelkiismeretlen emberek csábítani akarják a magyarságot. Az erőszak és a zsarnokság annál nagyobb lesz, minél kevesebb ellenállásra talál. Az erőszak természete az, hogy ma csak szavazatot kényszerít ki, holnap már fenyegetésekkel szorít munkára, holnapután háborúba visz, majd erőszakkal a megsemmisülésbe kerget. Az erőszak olyan, hogy ma a házassági köteléket lazítja és a fiatalságot zülleszti, holnap az erkölcsi szabadságot kívánja állandóvá tenni, holnapután a férfiak tömege minden lovagiasságot és tisztességet félretéve, vad állatiassággal tör rá védtelen nőkre, hogy szenvedélyeit kielégítse. Nem kell sokat magyaráznunk, hogy a zsarnoki szenvedély és az általa megrontott tömegösztönök hova vezethetnek. Még élénkebbek emlékeink, még könnyű felidézni lelki szemünk előtt a közelmúlt gyászos emlékeit. Ne feledjük a súlyos figyelmeztetéseket, ne feledjük és vonjuk le következtetésünket. Magyar édesapa, magyar katolikus édesanya, aki felelősséget érez gyermekei lelki tisztasága, földi és örök boldogsága iránt, nem habozhat a választások előtt, csak olyan jelöltre adhatja szavazatát, aki emberileg szólva kezességet nyújt, hogy ilyen világ, ilyen szellemiség, ilyen eltévelyedések többé nem ismétlődnek a magyar földön. Ámen.

Esztergom, 1945. október 18-án.

A magyar püspöki kar nevében:

† József s.k.
hercegprímás, esztergomi érsek

 

(Közli Beke Margit: Egyházam és hazám I., 32-36. old.)