Szent Erzsébet is emigráns volt

Szent Erzsébet ünnepén, 1971. november 19-én este, Mindszenty József bíboros főpapi szentmisét mutatott be a bécsi kapucinusok templomában. 
A Bécsben élő magyarok teljesen megtöltötték a templomot. 
1971. november 19.

Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben. Nem kell messze mennünk, itt van a mi kedves Szent Erzsébetünk. Ő csodálatos az Isten kezében. Királyi eredetű, származású volt, de nem éldelgett ezen. Ő sokkal jobban örült annak, hogy Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak a tagja és azok a szegények, akiket magához ölelt, azok is Krisztus testének a tagjai. Persze itt látta a férjét, itt látta a gyermekeit, itt látta a távoli hazának a lakóit és ez volt az ő öröme. Csodálatos volt ő abban is, hogy szülei, az apa és az anya nem voltak egészen mintaszülők.

A szülőknek a hibája kiverődik mindig a gyermekeknek az arcán és a lelkiéletén. Az ő apja király volt, uralkodó volt, de nem volt a legszerencsésebb uralkodó. Az anyának, mint nőnek, a szeretet a birodalma, de az anya a hatalomra vágyott, azt kereste és ez lett a végzete, halála is. Szent Erzsébetben semmi sincs az ő hibáikból. Illetőleg ő átformálta az atyának a gyenge uralkodását a szeretetnek az erős, uralkodására önmagában, családjában, Wartburg várában és a szegényekben is ezt a nagy szeretetet. Szerette a férjét, de Krisztusban szerette. Krisztusnak a szándékai szerint vette körül a férjét, emelt a lelkén és csak szeretettel próbált uralkodni fölötte, nem másképp. Amikor férje, a XIII. századnak a gyakorlata szerint, elindult a Szentföldre, mint keresztes vitéz, már három gyermek volt a családban. Szent Erzsébet nem tartotta vissza.

Ha egy lélekben jelentkezik a hivatás nagy kegyelme, se feleség, se szülő nem állhat útjába. Elengedte. Amikor jött a halálhíre a férjének, gyászruhát öltött, meggyászolta mélyen és attól kezdve még inkább a gyermekeié, még inkább a szegényeké lett.

A szegényeket nagyon szerette, Krisztust látta mindegyikben. Amikor a nagy éhség megjelent Wartburg vára körül – az a vidék egy szegény tartomány volt – akkor ő megnyitotta az összes magtárakat és táplálta a szegényeket. Ez keltette fel az ellenszenvet vele szemben. Anyósa azt mondta rá: „olyan pazarló, mint az apja volt!” És kemény sógora, Raspe Henrik kikergette gyermekeivel együtt Wartburg várából. Lent a völgyben, egy kis város kocsmájának az istállójában húzta meg magát, három kicsi árvájával. Éppen Karácsony este volt. Gyermekei sírtak, Szent Erzsébet megvigasztalta őket és elmélkedett. Hogy mi volt elmélkedésének tárgya, látszik abból, hogy – amikor megszólalt az éjféli misére a harang és elindult a város templomába, akkor a sekrestyébe ment és arra kérte a szerzetes atyákat, hogy az ő szándékára mutassák be a szentmisét és talán lehetne Te Deumot is énekelni a szentmise kezdetén, hogy Erzsébet és a gyerekek méltónak találtattak arra, hogy a kis Jézus sorsát megosszák Karácsony estéjén. Szent Erzsébet nem kereste a könnyedséget az életben. A mi világunkban ma nagyon keresik azt. Ő kiválasztotta a legkeményebb gyóntatót, szigorban akart élni és élt is úgy. Csodálatos az ő élete abban is, hogy 13 éves korában már hites feleség volt, 19 éves korában már özvegy, három árvájával és fiatalon, 24 évvel itt hagyta a földi zarándokságot és négy esztendő múlva a szentség koronája volt a feje fölött. Magyar földön is számosan voltak, akiknek ugyanakkor kezdődött a szentté avatása, még máig sem jutottak el odáig, a magyar mostoha viszonyok miatt, ő azonban négy esztendő múlván már a világ szentjei között volt. Nemcsak ez történt, hanem ő Nyugatnak az országait az ő családjából, azoknak a családjaiból, megajándékozta egy-egy szenttel: Portugáliát, Spanyolországot, Franciaországot, önmagában Németországot, ahol őt úgy köszöntötték: „Liebe heilige Elisabeth”.

Testvéreim, ne folytassuk tovább, – elég ez annak igazolására, hogy az Isten csodálatos az Ő szentjeiben és különlegesen csodálatos Szent Erzsébetnek az életében.

Ez a Szent Erzsébet négy éves korában már emigráns volt, ahogy mi is mind emigránsok vagyunk. Tanulhatunk tőle ebben a minőségben is. Mert ő ebben is csodálatos volt! Megjelent Wartburgban, ő lett ott a hercegi kastélynak a csillaga, nevelte leendő férjét, felemelte a családból a gyermekeket és igyekezett szeretettel viszonozni az anyának és a sógornak a keménységét, mostohaságát. Ő szemmel, kézzel, szívvel és élettel fogta meg ezt a Nyugatot és megszentelte ezt a Nyugatot.

Mi is jöttünk, tegyük fel magunkban a kérdést: süllyedtünk-e ettől a Nyugattól amióta hazánkat elhagytuk, vagy emeltünk valamit ezen a Nyugaton. Ez a mi zarándok életünknek a legfontosabb kérdése: emeltünk, szenteltünk, vagy magunk is romlottunk Nyugatnak a jólétében?! Ez legyen ma este a lelkiismeret-vizsgálat tárgya minden magyar lélekben. És hogyha mi gyengének érezzük magunkat, mint ahogy azok is vagyunk, hát itt van a szentnek a példája és rendelkezésünkre áll a szentnek a közbenjárása a mi imádságunkra, hogy ez a földi életszakasz legyen Istennek dicsőség, legyen Szent Erzsébetnek közvetítés és legyen lelkünknek üdvössége. Ámen!

(A mise végén a bíboros még a következőkre figyelmeztette az osztrák főváros magyarságát:)

Nagyon örülök, hogy ilyen szép számmal eljöttetek a szentmisére. Nagyon jó nekünk együtt lenni, hontalan magyaroknak. Minden vasárnap és ünnepnap van itt Bécs városában magyar papnak a szentmiséjén magyar szentbeszéd. Keressétek ezeket az alkalmakat, még áldozatok árán is! Szentmisét minden templomban találtok, de a szentbeszéd is rendkívül fontos. Szent Pál szerint a hit hallomásból van. Minden vasárnap és ünnepen keressétek a magyar szentbeszédet!

Isten áldjon meg benneteket!

 

(Mindszenty József: Hirdettem az Igét, 185-187. old.)