Tiszteletreméltó Vándor (Wech) József SDB

Égi születésnapja: 1979. október 8.

Isten Szolgája Vándor (Wech) József SDBVándor (Puchbner-Wech) József Dorogon született 1909. október 29-én, egyszerű földműves családban. Szülei, Sebestyén és Mária szeretetteljes légkörben nevelték, és olyan meghatározó értékeket adtak át neki, mint a munka és a tanulás szeretete, az erkölcsi tartás, a rendszeres szentségekhez járulás és a Szűzanya iránti szeretet és tisztelet. Az eszes és költői hajlamokkal is megáldott fiú iskolái befejezése után plébánosának, Pehatsek Artúrnak mondta el, hogy pap és misszionárius szeretne lenni. Neki köszönhetően került be a péliföldszentkereszti Szalézi Intézetbe, ahol megkezdte szerzetesi formációját, majd itt tette le első fogadalmát 1928-ban. Örökfogadalmát 1932. augusztus 13-án tette le, ezután Torinóban folytatta tanulmányait, ahol 1936. július 5-én pappá szentelték.

Rövid hazai tartózkodás után még ugyanebben az évben teljesült vágya, hogy misszionárius lehessen: elöljárói Kubába küldték, ahol negyven évig szolgált. Nevelői rátermettsége, Don Boscó-i lelkisége már fiatalon alkalmassá tették őt arra, hogy felelősségteljes feladatokat bízhassanak rá: több tanintézetben is igazgató volt. 1943-ban novíciusmesterré nevezték ki, később a Segítő Szűz Mária Leányai noviciátusának lelki vezetője lett. 1945-ben felvette a kubai állampolgárságot, nevét ekkor változtatta Vándorra.

1954. december 8-án kezdte meg haláláig tartó szolgálatát Santa Clarában, a szaléziak gondozásába került Kármel-hegyi Boldogasszony-templomban. Jellegzetes magas alakja, kedves, megnyerő egyénisége már az első bemutatkozás alkalmával mély benyomást tett a plébánia közösségére. A városban korszerű művészeti és szakképző iskolát alapított, amelyet 1961-ben államosítottak, Vándor atya ettől kezdve kizárólag a Santa Clara-i közösség szeretett lelkipásztoraként működött.

Az egész városban úgy ismerték, mint a „béke emberét”, minden cselekedetében Isten szeretete és a lelkek megmentése motiválta. Hosszú betegsége alatt is szolgálta híveit, a fájdalmakat nagy türelemmel és odaadással viselte. 1979. október 8-án hunyt el Santa Clarában. Lelkisége miatt már életében szentként tisztelték, türelme és kedvessége miatt Szalézi Szent Ferenchez, nagy szeretete, hite és vidámsága miatt Don Boscóhoz hasonlították.

 

Protokollszám: 2530   

Egyházmegyei eljárás

Illetékes egyházmegye: Santa Clara-i Püspökség (Cuba)
Illetékes főpásztor: Marcelo Arturo Gonzalez Amador megyés püspök
Posztulátor: Pierluigi Cameroni SDB
Az egyházmegyei eljárás lefolytatása: 2003. október 8. – 2008. augusztus 10.

 

Szentszéki eljárás

Az egyházmegyei eljárás érvényességének elismerése: (?)
A peranyag szakmai összegzése (az ún. Positio benyújtása): 2014
Hősies erénygyakorlásának pápai elismerése: 2017. január 20.                                                                    
Közbenjárására történt csoda pápai elismerése:                                                                                                                                        

Imádkozzunk boldoggá avatásáért!

Istenem, irgalmas Atyám, Te szentjeidet szereteted élő képmásává teszed.

Vándor József atyának megadtad, hogy a béke magvetője legyen közöttünk

és a Te szent akaratod elfogadásának példaképe.

Közbenjárására, kérlek, add meg a kegyelmet, amelyre szükségem van (a kegyelem)

és amelyet mély hittel kérek Tőled.         

Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

(Forrás: http://www.salesianosdecuba.com, ford.: Csimma Ágnes)

Az imameghallgatások kegyelmét a következő címre kérjük eljuttatni:

Obispado de Santa Clara
Unión 51 Sur, Apartado 31.
50100 Santa Clara
Cuba

Szalézi Tartományfőnökség
1032 Budapest
Bécsi út 173.

 

További információk:

http://www.szaleziak.hu/

http://www.salesianosdecuba.com/

http://www.diocesisdesantaclara.com/

http://www.sdb.org/it

 

 

Az oldal tetejére