„A jövő Isten kezében van”
De a megvalósulása rajtunk múlik, tenni kell érte!

A Mindszenty jubileumi év hajnalán több olvasónk kérte, hogy fejtsem ki bővebben, hogyan látom Mindszenty bíborosunk boldoggá- és szenttéavatási ügyének helyzetét és lehetőségét. Az idei jeles évfordulók miatt ez a mostani lapszám erre kiváló alkalmat teremt. Magáról az eljárásról legutóbb már eleget írtam, de Mindszenty bíboros megítélésének sajnálatos kettősségét csak röviden érintettem. Kaptam olyan olvasói kérdést, hogy mi köze a világnézeti különbségektől független társadalmi megítélésnek a boldoggá avatáshoz. Sokkal több, mint azt első hallásra gondolnánk.

Ha nagyon egyszerűen akarnék válaszolni, akkor azt írnám, hogy Mindszenty bíboros minél kevésbé lehet „vitatott személyiség”. Ehhez két dologra van szükség. Egyrészt nem az egymás meggyőzését célzó vitákra, hanem a jobb megértést szolgáló eszmecserékre, közös gondolkodásra. Másrészt annak elfogadására, hogy vannak, akik másként gondolkodnak Mindszenty bíboros személyéről. Ez lenne az első lépés. Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni. Sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy a másik megközelítés téves, túlzó vagy egyenesen bántó. Főként, ha tényleg ilyen érzéseket kelt bennünk. De ezt az érzést meg kell haladnunk ahhoz, hogy egy minél szélesebb körben elfogadható, szilárd alapot teremtsünk a bíboros hosszú és tevékeny életművének előremutató értelmezéséhez és értékeléséhez.

Ha csak történészi körben lenne vitatott a bíboros tevékenységének néhány vonatkozása – például az utóbbi időben sokat emlegetett „politikai tevékenysége” – akkor ez tényleg nem kellene hogy érintse a boldoggá avatás folyamatát. Egyszerűbb lenne a helyzet, ha az egyházi oldal egységesebb volna, de sajnos nem az. A legdöntőbb tényező, hogy Mindszenty bíboros tanításából, életpéldájából mit olvas ki a ma élő katolikus közösség. Ha aktuális példákra talál és a hiteles életszentséget érzékeli benne, akkor ez szilárd alapja a sokunk által nagyon várt és remélt kanonizációnak. Ám ha különböző a hívek, papok és püspökök hitérzéke ebben a vonatkozásban, akkor ezt a kérdést, ami Istennek hála mindmáig nagyon széles rétegeket foglalkoztat, tisztázni kell. Hogy a téma fontos és időszerű, ez nem kérdés, de a boldoggá avatás szempontjából elodázhatatlan is.

Ha nem érezném ezt a kényszerítő körülményt, nem beszélnék és írnék róla ennyit. Remélem, hogy a kedves olvasók is érzik és tudják, hogy nem felzaklatni akarom senkinek az érzékenységét, hanem a párbeszéd előmozdításával segíteni a bíboros boldoggá avatásának folyamatát! Ezért nagy örömmel várok minden érdemi visszajelzést.

Fontos volna az alapoknál kezdenünk, végiggondolva, hogy milyen elévülhetetlen érdemei és máig ható tanulságai vannak Mindszenty bíboros életének. Nekem a népközelsége, az egyszerű életvitele, a szociális érzékenysége és tettei, a társadalmi egyenlőtlenségek leküzdésére irányuló erőfeszítései, a közösségszervező tehetsége, és az egyházi és nemzeti hagyományok és kultúra iránti megbecsülése jutnak eszembe elsőként. De kiemelkedő példát mutatott ő a mindenkori készségével a rábízottak védelmére, a különböző jellegű és természetű zsarnokságokkal szembeni kiállásával, a vértanúság vállalásával, hitével és szilárd hűségével. Egyéniségének fontos vonását jelentette az édesanyai és a női hivatás iránti szeretete, az önmaga korlátait meghaladni tudó személyiségfejlődése, jobbulási vágya és az, hogy egyházi és világi körben egyaránt sokakat megérintő személyiséggé vált. A bíboros erényeit és érdemeit akkor érezhetjük a leginkább, amikor magunkban vagy a másik emberben ennek a motiváló erejét, kegyelmi hatását megtapasztaljuk.

Emellett fontos volna elfogadni, hogy a sok pozitívumhoz sok tanulságos tévedés társul, és nem tiszteletlenség ezeket felismerni és megfelelő hangnemben, megfelelő szavakat használva ezekről beszélni. Amikor 1944-ben azt az atyai tanácsot kapta XII. Piusz pápától, hogy legyen megértőbb, akkor ez azért történhetett, mert zalaegerszegi plébánosként sok erénye mellett a túlzott szigorúság jellemezte, ami gátja volt a szeretetben való gyarapodásának és az életszentség útján való előbbre jutásának. Hasonló hiányosságokat vagy túlzásokat, hibákat és tévedéseket találhatunk korábbi és későbbi életszakaszaiban egyaránt. És ami szintén fontos, Mindszenty bíboros egy adott kor gyermeke volt annak minden kötöttségével, több olyan jellegzetességgel, ami napjainkban már szokatlan vagy egyenesen félreérthető.

Egyetlen példát hadd említsek. Jelenkori kihívás a nyugati katolikus közösségek számára, hogy hogyan őrizzük a krisztusi szeretettanítás teljességét és hogyan szeressük minél jobban azokat, akik nagyon sokszor önhibájukon kívül nem szentségi házasságban élnek. Mindszenty bíboros idejében még az volt a szokás, hogy a közösség bizonyos mértékben kirekesztette azokat, akik nem igazodtak az általánosan elfogadott erkölcsi szabályokhoz, ezért a rendezetlen házasságban élőkkel – mint „nyilvános bűnösökkel” – egy főpap nem mutatkozhatott, nem vállalhatott közösséget. Ma már ez egy meghaladott, szeretetlen és teljességgel elfogadhatatlan magatartás lenne, „ki vagyok én, hogy megítéljek bárkit” mondta egy hasonló témában Ferenc pápa.

A bíboros erre a környezeti meghatározottságára nagyon emberi és tanulságos választ adott a fehérvértanúságát jelentő kirakatperében az „utolsó szó” jogán: „Félévszázados adottsággal állok itt, egy határozott neveléssel és alapelvekkel. Ez a nevelés és ezek az alapelvek ugyanúgy vannak beépítve egy emberi életbe, mint ahogy a földre rá van építve a vaspálya. Ez a vaspálya visz és megmagyaráz sok mindent.” Fontosnak tartom az „utolsó szó” még egy mondatát felidézni: „Hálát adok az Istennek, hogy életem folyamán a jó szándékot soha nem veszítettem el.”

Ugyanerre a jó szándékra van szüksége ma a Mindszenty Ügynek, hogy tisztázni tudjunk minden komolyabb kérdést, bizonytalanságot, és megtaláljuk a közös nevezőt abban, ami a magyar nemzet és a katolikus egyház számára az ő életéből a XXI. században is továbbadandó érték marad. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a boldoggá avatás is mielőbb, nem valaki vagy valami ellenében, hanem Krisztus Egyházának lelki gazdagodására megvalósulhasson. Nagyon kérek mindenkit, hogy saját magunkban és saját környezetünkben tegyünk meg mindent azért, hogy a bíborossal kapcsolatos szemléletünk megszabaduljon minden kötöttségétől, erősítse a megértés és a szeretet lelkületét és olyan közösségteremtő erővé váljon, amit nem tud kikezdeni sem az idő, sem a bárhonnan jövő meg nem értés.

Istennek hála az Egymillió Imádkozó Magyar mozgalma él, ez is fontos és reményt nyújtó garancia. De az esztergomi engesztelő zarándokmisén kívül eddig nem volt közös imaalkalmunk. Ezért arra is kérem az imában kitartó híveket, hogy – 1892. március 29-re gondolva, amikor a Jóisten Mindszenty bíborost nekünk ajándékozta – csatlakozzunk minden hónap 29. napján a szülőfalu hívő közösségének imanapjához és lélekben zarándokoljunk Csehimindszentre mindnyájan. Ezeken a napokon mindenki a maga lehetőségeihez mérten külön is ajánlja fel áldozatait, szentmiséjét és imádságát azért, hogy Mindszenty bíboros áldott emléke megmaradjon a hívek és a magyar nép lelkében, és azért, hogy újra felfedezzük személyiségének a valósághoz legközelebb álló, kellő mértékben árnyalt és megismert, jövőbe mutató oldalait. És ez segítse megvalósulni a mielőbbi boldoggá avatást.
Továbbra is kérjük az ő közbenjárását életünk minden területén. Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy újra megszaporodtak az imameghallgatásokról küldött beszámolók, melyekből néhányat közreadunk a mostani lapszámban. Ezek a jelek és különösen a kivizsgálásra érdemes csodás imameghallgatások jelenthetik a legnagyobb segítséget a kanonizáció lelassult folyamatában.

2015. május 2-án szeretettel várunk mindenkit! Legyünk ott minél többen a hagyományos esztergomi zarándokmisén kezünkben a Mindszenty-tisztelet imaszalagjával, és hozzuk el rokonainkat, barátainkat, fiataljainkat! Adjuk át Mindszenty bíboros lelki örökségét, és hagyjuk, hogy azt a maguk fiatal lelkével és lelkesedésével fedezzék fel saját életük és a hívő közösség gazdagodására az újabb és újabb generációk. És hogy írásomat egy Mindszenty bíboroshoz illő fohásszal zárjam: ez segítsen közelebb minket Istenhez!

1915 – pappá szentelése
„A pap beletartozik minden családba, ti pedig a lelkiatya családjába tartoztok.”
(Mindszenty József)

1945 – prímásérseki kinevezése
„Akarok jó Pásztor lenni, aki, ha kell, életét adja juhaiért.”
(Mindszenty József)

1975 – égi születése
„Istennek hála, hogy szerény eszköz lehettem.”
(Mindszenty József)

2015 – áldott emléke
„Íme a nagy főpap, aki életének napjaiban tetszett az Istennek,
és igaz volt, s a harag idején engesztelésül szolgált.”

(Sir 44,16-17 – szentlecke hitvalló püspök ünnepén, részlet)

Kovács Gergely

Vissza

Teljes tartalom megtekintése