Szentek: védőszentek és példaképek

Dr. Barna Gábor
egyetemi tanár, kutatócsoportvezető
SZTE, Néprajzi és kulturális antropológiai tanszék

A kései antikvitás idején megjelenő kereszténységben csakhamar kialakult a szentek tisztelete, gyökeresen átformálva a társadalom-felfogást. A szentkultusz kialakulása jól példázza a népi és a hivatalos vallásosság kölcsönhatását, hiszen a szentek tisztelete mindig lokális közösségekből indult el. Megváltoztatta az élők és a holtak közössége közötti viszonyt is, ami az ereklyetisztelet máig tartó jelenségében mutatkozik meg. A szentkultusznak jól elkülöníthető korszakai vannak: a mártírok kezdeti csoportja mellett hamarosan megjelennek a hitvallók képviselői is. Társadalomtörténetileg pedig szinte végigkövethetők a demokratizálódás jelei: a hitvalló uralkodók, vezető egyháziak személye mellett az újkor századaiban megjelentek a polgárok, a közrendűek, s a férfiak mellett mindinkább a nők is, majd a legújabb kori egyházüldözés mementóiként ismét a mártírok.

A szentkultusznak két fontos összetevője van: a szentek egyszerre patrónusok, azaz védőszentek és példaképek. Patronátusuk a római patrónus–kliens kapcsolatban gyökerezik. Példakép voltuk pedig mindig a történelmi korok függvénye, különböző korszakok más-más erényeket tartottak kiemelésre, követére méltónak.

Az előadás e kettős fonal mentén tekinti át a szentek tiszteletének évszázadait, s röviden szól napjaink szentté, boldoggá avatásairól, így a közelmúlt és napjaink magyarországi eljárásairól is.