a nagy vendég
A XX. század egyháztörténelmét nem lehet megírni egy könyv nélkül. Ez a könyv a bíboros 1974-ben megjelent emlékirata. Óriási munka eredménye volt ez az ötszáz oldalas mű. Lapjain nem vádaskodott senki ellen, csak az átélt valóságot mondta el, hogy felrázza a világ közvéleményét, és figyelmeztesse a kommunizmus Isten- és emberellenességére, valamint a magyar nép szenvedéseire. Nemcsak lebilincselően érdekes mindaz, amit könyvében leírt, de tele van őszinte reménnyel és mélyen átélt, Istenbe vetett bizalommal.
1975. április 26-án, utolsó, dél-amerikai lelkipásztori körútja végén a bogotai érsek ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: „Maradj mindig ilyen fiatal!” Mindszenty bíboros a régi latin diáknótával válaszolt: „Gaudeamus igitur juvenes dum sumus!” „Hát akkor örüljünk, amíg fiatalok vagyunk!” Bécsbe azonban már betegen tért haza.
Az Irgalmasok kórházában végrehajtott műtét sikerült, de fáradt szíve nem bírta ezt az újabb tehertételt. 1975. május 6-án kora délután a bécsi rádió megszakította adását, és közölte hallgatóival Bécs nagy vendégének halálhírét.
A gyászmisét a bécsi dómban Franz König bíboros érsek mutatta be. Szentbeszédében Mindszenty kardinálist mártírnak nevezte, „aki csodálatos helytállással viselt el testi és lelki szenvedéseket Egyházához és népéhez mindvégig kitartó hűségében.”
(Idézi Mészáros István: „Állok Istenért, egyházért, hazáért”, 212. old.)
Ravatalát egyetlen koszorú díszítette rövid felirattal: „Hálás magyar néped!”
Mindszenty bíborost 1975. május 15-én temették el Máriacellben. Végrendelete szerint hamvai csak akkor térhettek haza, amikor lehullott Magyarország egéről a moszkvai hitetlenség csillaga és az utolsó megszálló katona is elhagyta az országot.
A kommunizmus bukását kísérő újratemetések sorából kiemelkedő jelentőségre tett szert a hercegprímás érckoporsójának hazaszállítása, és 1991. május 4-én a Prímási Bazilika érseki sírboltjában történt eltemetése.
