Ugrás a tartalomra

Vallomások

Mindszenty

„Mozgalmas és megpróbáltatásokkal teli időkben élünk. Mégis, tartsuk Isten különös kegyelmének, nagy megtiszteltetésnek, hogy a XX. század gyermekei lehetünk.(1)

„Az én apám szigorú volt a gyermekeihez. Áldja meg érte az Isten haló porában is! Mivel mindig jó azt tudni, mi mögött mi van, én is kerestem, mi van a szigor mögött. Elkerültem már a háztól, amikor rájöttem.

Szent Péter és Pálkor mint gimnazista hazatértem, az egész család az útba eső családi szőlőben várt rám. Az apám odavezet egy fiatal cseresznyefához, amelyen pár szem cseresznye piroslott: »Te kóstold meg először az első termést; ez a te fád, te ojtottad!« Úgy tettem, de adtam a kevésből egy-egy szemet a szülőknek és a testvéreknek is. Azonban nem egészen értettem a dolgot. Az apám, ahogy édesanyám súgta, megvette azt a 11 ojtványt, amelyeket a faiskolában, mint elemista tavasszal én ojtottam, de már rég elfelejtettem őket; átültette a családi birtokra. Most napok óta gyermekektől, tolvajoktól, madaraktól őrizgette a fát és termését az ojtó számára. A fák megnőttek, elterebélyesedtek, a gyümölcs egyre több lett, de évről-évre érintetlen maradt hazatértemig. Érettségiztem, újmiséztem, ezüstmiséztem. Sok minden változott körülem, de az apám változatlan hűséggel őrizgette a fát. Édes volt a gyümölcse, hisz az én fám termette. De a legdrágább gyümölcse mégiscsak az apám és a család finom figyelme és szeretete volt; ahol a fámat úgy becsülik, mennyire szeretnek, értékelnek, mint magamat. Az apámat azóta kidöntötte a halál, az én régi fámat a vihar; de a fa virága, tanítása kísér életutamon.”(2)

 

„Mikor kicsike legényke voltam, nekem is volt galambházam, galambdúcom, tele hófehér galambokkal. Alája álltam, kiterjesztettem kezemet és úgy hívtam a szelíd, kedves, tiszta galambokat: tub, tub, tubicám, szállj reám! És azok leszálltak vállaimra, kezemre, fejemre. Így vagytok ti is kedves leányaim a Szentlélekkel. Kitárul lelketek, a galambház, és hívja a Szentlelket: Jöjj el Szentlélek Isten! Teremtő Lélek, szállj reám!…Estennen, amikor a sötétség rátelepedett az udvarra és a galambházra, felkúsztam a létrán, becsuktam a galambház kicsi ajtaját, leszálltam, elvettem a létrát, hogy a házi és nem házi ragadozók oda ne férkőzzenek és ki ne fosszák a galambházat.”(3)

 

„Amikor gyerek voltam, el-elmentem a faluvégi kovácsműhelybe. Ott pokolian izzított a fújtató. Nem lelkesített a kalapács, amely mindig csak ütött. De szerettem, megértéssel néztem az üllőt, amely állta a kalapácsot és nem ütött vissza és minden ütésre keményebb, helytállóbb lett. Mennél dühösebb a pöröly, annál nyugodtabb az üllő.”(4)

 

„Amikor én még kisdiák voltam, és ezen a napon kongreganista tagavatásra álltam, a kongregációs érmen és okmányon kívül kaptam egy kis piros színezésű képecskét. A Magyarok Nagyasszonya trónolt rajta, és a hátlapon Majláth Gusztáv Károly(5) és a Damjanich utca, ennek a háznak a neve(6). Akkor én még nem tudtam, miről beszélnek, suttognak a Damjanich utcai akácok, de a szívemet elfutotta a melegség, hitem és hazám egy tűzzé váló szeretete a Magyarok Nagyasszonyában. És éreztem, hogy kimondhatatlanul sokat kaptam Máriában, a Kongregációban.”(7)

 

„Az Egyház szeretetet hirdet. Csak szeretetért érdemes élni: a magunk halhatatlan lelkéért, a családunkért, tövisutas Egyházunkért és hazánkért.”(8)

 

„Egy német költőnő könyvében olvasom, hogy amikor idegenből, az ő zsémbes nagynénjénél nevelkedett, egyszer csak megéhezett az édesanyai szeretetre. És amikor nagy sokára teljesedett az a vágya, hogy hazaért, a következő hajnalban korán felkelt és a házban végigcsókolta az összes kilincseket mégpedig azzal a gondolattal, hogy az ő jóságos édesanyjának a keze fogja érinteni aznap ezeket a kilincseket. Ami tiköröttetek van, azt mindig érinti az Egyháznak, az Anyaszentegyháznak az édesanyai keze. Ennek a templom kapujának a kilincsét, a gyóntatószéknek a kilincsét, a családi szentélynek a kilincsét, a temetőnek a kilincsét és az élet egész vonalán minden mozzanat itt az ezer éve működő Anyaszentegyháznak jóságáról, szeretetéről beszél tinektek.”(9)

 

„Arra kérlek benneteket, kedves magyar testvéreim, álljatok erősen a szent hitben, reményben és egymás iránti szeretetben. Főként a családi élet legyen tiszta, feddhetetlen, a názáreti Szent Család és Szent István családi életének példájára. A családi élet legyen hű az oltárhoz és a szülőföld kedves templomához, iskolájának tanításához és az otthoni temetőben pihenő, porladó ősök szelleméhez.”(10)

 

„A családi fészket még zimankós időben is viharállóvá teszi az apa gondja verítéke; puhává, meleggé az édesanya áldott jósága. Nemzedékek szorgalma szerzi össze a még oly szerény családi javakat, nemzedék-sorok küzdelemmel kialakított erkölcsi értékei adják a ma családjának történelmi hozományát és útravalóját.”(11)

 

„Fenn Vasban, az én gyermekkoromban, lakodalmi menetekben vitték még a sütőkemencék remekeit, az életfákat, tele kalárissal, pántlikával, virággal. Azt jelentette az életfa, hogy az új párnál van a Teremtő élet fáklyája, és ahogy ők kapták az életet a Teremtő és a szülők lényéből, nekik is tovább kell adniok az élet fáklyáját, hogy a Teremtő gondolatai valósuljanak, és a választottak száma beteljék.”(12)

 

„Csodálatos erős vár a család, ha küszöbe összenyílik a templom és katolikus iskola megszentelt világával. Ez a három a mi várövezetünk. Ebben élünk, virrasztunk, és értük tusakodunk, míg elmegyünk mindnyájan az ugyancsak megszentelt temetőbe.”(13)

 

„Szülőfalumból gyerekkori emlék: télen síkos volt, a szentegyház alatt a meredek, a Balaton felől jövő szekerek elakadtak. Volt olyan, hogy napestig, reggelig se tud felvergődni a tetőre. Csak egy hang kellett: Megrekedt a szekér! – mentek a fiatalok, fogatok, az egész ismeretlenek megsegítésére. A keresztény élet is ilyen felfelé küzdelem; az ösztönök, a világ, a gonosz lélek besíkosítják az utat. Mind hivatalosak vagyunk, mert emberségesek, keresztvizesek és katolikusok vagyunk, segíteni Jézusért, Jézushoz a felebarátot. Itt tűnik fel a házapostol fényben. A közösségbe meghívó, a templom és család közt hídverő, plébános és juha közt aranyszál, cursor.”(14)

 

„Amikor XII. Pius pápa Őszentsége a nagy múltú veszprémi egyházmegye püspökévé legkegyesebben kinevezett, meghatott zarándokká váltam ezen az ősi tájon, ahol Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent László és Szent Margit lábanyomát látom és járom. Szent István király alapvető kemény határozottsága, alamizsnás szívjósága és atyasága, Boldog Gizella gyermeknevelése és templomöltöztetése, liliomos Szent Imre herceg örök fogadalma, Szent Margit királyleány nemzetéért vezeklő imája, élete, Szent László király kemény lovagiassága: mind-mind Pannonia virága.

Ez van benne főpásztori címeremben. Árpád-házi Szent Margit liliomos, misekönyves alakja azért foglal helyet a címerben, mivel Szent Margit szentté avatása idején kerültem kapcsolatba egyházmegyémmel; másrészt alakja felidézi az összes magyar szenteket és Veszprém szent múltját is, a szent Pannoniát, a Pannonia sacrát.

Hitben, erkölcsben kell megújulnunk a veszprémi egyházmegye szentjeinek példáját követve. Csak a bűntől rettegjünk, a szentségtől nem szabad félnünk. Nemzeti érdek, hogy mi magyarok szentek legyünk.”(15)

 

„Utoljára másfél esztendővel ezelőtt szenteltem papokat Veszprémben, a törvényszéki fogház földalatti, katakombaszerű, sötét helyiségében. Különös szentelés! Fogoly volt a szentelő, foglyok voltak a szentelendők. A tíz kispapnak volt egy gyertyája, egy karingje és egy miseruhája, de mindegyikre jutott külön fegyveres fogházőr. A szentelésen ott volt a királyi törvényszék derék, hívő elnöke. Kívüle részt vett 16 fogoly pap és 20-25 világi fogoly. – Történt pedig ez a szentelés az egyház nagy szabadságvédőjének, Szent Ambrus püspökünk ünnepén, 1944. december 7-én. – Abban a tudatban fogtam a szentelés fölséges szertartásához, hogy ez nem fejeződhetik be, mert jöhet az ipari vidéken gyakori repülőtámadás, a közeli megszálló hadsereg és a beígért rabszállító autó, amely a szentelőt is, és a szentelendőket is, a résztvevők egy részét is – amint ezt jelezték is – a komáromi Csillag-erődbe vagy Kőhida fegyintézetébe szállítja. – Isten úgy akarta, hogy a három akadály egyike se akkor, hanem később következzék be.”(16)

 

„A csupasz fenyőág előtt tartottam meg, mint családapa, papjaimnak a karácsonyi elmélkedést. Volt két ének, szavalat, közös zsolozsma. A fegyencek is velünk ettek. Közben én elfordultam a családtól, mert eszembe jutott édesanyám, aki karácsonykor nemcsak a családról gondoskodott, de az asztalról minden ételből tett egy zsomborba. Ebéd után abból etette meg a majorságot, mert, amint mondotta, a Karácsony oly nagy örömünnepe az embernek, hogy ki kell árasztani még az oktalan állatvilágra is.”(17)

 

Meghatóak a börtönből írt főpásztori körlevelek:

„Bármennyire messze legyetek tőlem, térbeli távolságok és egyéb okok miatt, nálatok jár pásztorotok. Csak meghatottsággal és atyai büszkeséggel tudok megemlékezni a megszállott somogyi és Veszprém vármegyei papságnak hősies helytállásáról. Akárhány a prófétával könnyezhetett és viaskodhatott temploma, iskolája és faluja omladékain, a maga és hívei hajléktalanságán, a közös koldusboton. De munkaereje töretlen. Az egyik kézi és gépfegyvertűzben nyugodtan megy a főutcán a beteghez, ágyúdörgés közepette miséz, gyóntat, temet, keresi a betegeket és a sebesülteket. Megindít a helytállás, amikor folytonos fegyverropogás közepette ott áll népe mellett a pásztor. Elveszett mindene, de inkább sajnálja népe elszegényedését. Talán ennyire soha nem volt egy a pásztor és a nyáj, pap és a hívő, mint ebben a kegyetlen fergetegben.”(18)

 

„A háború fergetege mindent elvitt, mindenki vékonyabb örökséget hagy a következő nemzedékre, mint egy évtizede hagyott volna. Ezen a ponton megjelenik a minden magyarok nagy sorsközössége részvétben, szeretetben és segítségben. Nincsenek osztályok, de gond sújtott magyarok vannak.”(19)

 

„Mindszenty József még veszprémi püspök volt, amikor papok között szokta emlegetni az asztalnál:

- Tudod, azt a téglát, amit te magad nem tettél a templomnak vagy az iskolának a falába, azt utánad soha senki oda nem teszi.”(20)

 

Papjaitól azt kérte:

„Kívánom tőletek az engedelmességet, a fedhetetlenséget, az őrködő gondviselést az Úr nyája felett. Ennek a nyájnak legyetek jó pásztorai, akik ismerik juhaikat és látva közelíteni a veszedelmet, nem engedik megszéleszteni, szétzavarni és elragadozni a juhokat, értük vérüket is szívesen ontják.”(21)

 

„Két nap múlva vállaltam (az esztergomi érseki kinevezéssel járó) súlyos terhet. Döntő volt ebben XII. Pius pápa akarata és bizalma, aki ismerte papi és lelkipásztori tevékenységemet és annak alapján alkalmasnak talált a veszprémi püspökségre a kormány akarata és akadékoskodása ellenére. Tudott fogságomról és a nuncius jelentései alapján arról, hogyan kormányoztam egyházmegyémet.”(22)

 

„A legmélyebb tisztelettel fogadtam Szentséged magas kegyét, amellyel engem, érdemtelen szolgát, az esztergomi érseki székbe emelni méltóztatott. Jóllehet alkalmatlan vagyok e méltóságra és gyenge e teher viselésére, nem vonakodom sem a munkától, sem attól, hogy odaadjam magamat a juhokért – az egyházért és a hazáért – a körülöttünk ólálkodó farkasok között.”(23)

 

„Méltóztassék megengedni, hogy az ünnepi örömben, mely Eminenciád bíborossá kreálása alkalmával híveit és az egész magyar katolikusságot eltölti, mi is részt vegyünk és egyházmegyém, híveim és papjaim nevében kifejezzem azon szívből jövő jókívánságot, hogy Eminenciád főpásztori működését az Úr Jézus mélyrehatóvá, eredményekben gazdaggá tenni kegyes legyen.”(24) Mindszenty József ezekkel a szavakkal köszönte meg Márton Áron erdélyi püspök jókívánságait: „A hely, amelyet csak engedelmességből vállaltam és nem kívánhattam, nem könnyű, de nehéz népünk sorsa is. A magaslat siralomvölgyre nyílik, a bíbor népemnek hulló vérére emlékeztet az eredeti jelentésen túl. Erőm az együtt szenvedők együttérzése és imája.”(25)

 

„Amióta a nagy felelősség körülvesz, csak szeretetet akarok tartogatni minden magyar testvérem részére!”(26)

 

„Ha volnának itt, akik jöttömnek nem örülnének, szeretetet hoztam azoknak is. Az én tüzes szilánkom, az Apostol szerint, senkivel szemben sem lehet más, mint a szeretet.”(27)

 

„Az emberi élet isteni elgondolásban nem más, mint munka a közjólétért, anyagi, szellemi és erkölcsi irányban. Csak a szeretet, az áldozatkész szeretet parancsára kell gondolnunk. Az ember nem független: beleilleszkedik nagy egymásrautaltsággal egy társas közösségbe. Sohasem feledkezzék meg senki arról, hogy egyéni és kollektív cselekedete talán még századok múlva is érezteti hatását az állami és társadalmi életben, végül, hogy mindezért saját személyében felelős Isten, illetve az Egyház és haza előtt. Ezt mondotta boldog elődöm 1941-ben, ugyanezt mondom én is 1947-ben. Az ember bensejéről, szándékairól az államhatalom nem ítél. Ennek klasszikus megállapításával szemben csak a modern rendőrállamok helyezkednek a gyakorlatban szembe; de az ember benseje marad mégis a lelkiismeret és Isten területe. Ezt a bensőt kitárjuk a bűnbánat szentségében Isten földi bírájának, és kitárul az majd Isten ítélőszéke és a nagyvilág előtt.”(28)

 

„Azt mondottam magamban a (katolikus szülők önzetlen segítségnyújtásáról szóló) beszámoló végeztével: nem baj az, ha ostorcsapások érnek bennünket, ahol ilyen lelkiség és lelkesség sarjad ki az ostorcsapások nyomában, ott meg kell köszönnünk nekünk az ostorcsapásokat.”(29)

 

„Az ország prímásának arról a jogos igényéről, hogy az Egyházat és országot bármi módon érintő törvényjavaslatokhoz idejében hozzászólhassak, le nem mondok. Ha előzetesen nem tehetem, akkor utólag teljesítem Szent István királyunktól származó lelkiismeretbeli tisztemet a félremagyarázásokra tekintet nélkül.”(30)

 

„Ha én ma szenvedő népemnek, minden világtáj magyarságának megvásárolhatnám a békét, és annak egyetlen ára volna, az én életem, minden további nélkül odaadnám. Nem a békekészségben van a hiba.” – nyilatkozta a prímás. – „Nem mind béke az, amit annak mondanak. A béke angyalának köntöse szép, de kérdés, ki ölti magára. A béke nem dolgozik a háború műveivel, a béke nem termi a háború gyümölcseit. A békének volt és marad mindenkori alapja az igazság és jóság."(31)

1948. november 18-án a bíboros szózatot intézett a magyar nemzethez: „Ám nyugodtan nézem a mesterségesen felkorbácsolt hullámokat. Azon a helyen, ahol nem pártok, de az Apostoli Szentszék kegyéből és bizalmából őrt állok, a tajtékzó hullámok nem szokatlanok. A történelem változatos. Elődeim közül azonban senki sem állott annyira eszközök híjával, mint én. Annyi célzatosan megszőtt, százszor megcáfolt, de konokul tovább hirdetett valótlanság nem tajtékzott mind a hetvennyolc elődöm körül együttvéve sem, mint körülöttem.

Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos. Nem vádolom vádlóimat. Ha a helyzetet időnként megvilágítani kényszerülök, ezt csak nemzetem feltörő fájdalma, kicsorduló könnye, megrázó igazsága teszi. Imádkozom az igazság és szeretet világáért. Azokért is, akik Mesterem szava szerint nem tudják, mit cselekszenek. Szívből megbocsátok nekik.” (32)

 

Egy sajtótájékoztatón kérdezték tőle: 1948-ban miért választotta a börtönt a szabadság helyett? „Igen, akkor felkínálták, hogy távozzak külföldre és akkor nem ítélnek el. Én azonban ezt nem tehettem meg, én helyt akartam állni, népem körében akartam maradni. Különben is erkölcsi lehetetlenség, hogy ha maradok, akkor különféle bűnökben bűnösnek mondanak ki; ha azonban elmegyek, akkor az a bűn, amit állítólag elkövettem, nem számít bűnnek.”(33)

 

Mindszenty József a kirakatperben az utolsó szó jogán: „Félévszázados adottsággal állok itt, egy határozott neveléssel és alapelvekkel. Ez a nevelés és ezek az alapelvek ugyanúgy vannak beépítve egy emberi életbe, mint ahogy a földre rá van építve a vaspálya. Ez a vaspálya visz és megmagyaráz sok mindent. Ahogy ezt a vaspályát, éppen úgy az emberi életbe beleépített alapelveket, úgy szoktuk egymásba venni, ahogyan vannak.

Ma reggel ez az imádság jött az ajkamra: Da pacem Domine in diebus nostris, in diebus istis! – Uram, adj békét ezekben a napokban! Nem a közeli vagy távol-jövőbe, hanem érdekes, ez az ősi imádság azt mondja: ezekben a napokban. S ezt a békét én kértem az én Egyházamnak, amelynek szeretetét elhoztam ide is. Ezt a békét kértem a magyar államnak, amely iránt való engedelmességemet megmutattam; s ezt a békét kérem a magam lelkének is.”(34)

 

„Egy óra múlva belép a kastély kapuján a petényiek küldöttsége. A falubeliek egész idő alatt tudtak ittlétemről: ősszel, télen, amikor séta közben a sövényen át tudtam látni, több mindent észrevettem. Néha egy-egy arra jövő puttonyos asszony ledobta terhét. Megállt és feszülten meredt a reverendás sétálóra. Hogy én mit gondoltam vagy mit éreztem, azt tudom. Azt azonban csak sejtem, hogy mi zajlott le ilyenkor bennük, akik csendesen, hangot nem adva érzelmeiknek, néztek, egyre csak néztek vissza reám. De tudom, hogy amikor esténként, a kukorica- és tollfosztóban, vagy kapálásnál, kaszálásnál, aratásnál, a petényi kastély rejtélyét tárgyalták – én ott voltam köztük.

Most mind idejöttek. A küldöttség most, mint a falu csápja, megtapint, itt vagyok-e, hogyan érzem magam, nem raboltak-e el? Lelkük, szívük melege mélyen meghatott; könnyeznem kellett. Drága, páratlan magyar nép! A te szíved melege, könnyes meghatottságod, ragaszkodásod, ezeréves mostoha sorsod erősen szívem mélyébe hat! Mivel viszonozzam a falu hűségét, irántam való jóságát? Leemeltem és megmutattam nekik a két nekem legértékesebb képet a világon: a Szentatyáét és édesanyámét. A jó palócok velem sírtak, bár majdnem kivétel nélkül luteránusok vagy baptisták voltak.”(35)

 

„A történelem orgonáján az Isten játszik, a fegyverek zörejéből és zajából kihallatszik a magyar ifjúságnak és munkásságnak szabadságóhaja.”(36)

 

„Senkivel szemben nem érzek ellenszenvet, annál kevésbé gyűlöletet. Most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség!”(37)

 

„Minden ellenségemnek megbocsátok, de ez nem azt jelenti, hogy életem utolsó percéig ne harcoljak a nemzetet és kereszténységet elnyomó zsarnokság ellen.”(38)

 

„Életem hátralevő részét magyar földön, szeretett népem körében kívánom leélni, függetlenül a külső körülményektől, amelyek rám várnak. Ha az ellenem táplált szenvedélyek vagy az Egyház szempontjából súlyosan latba eső megfontolások ezt nem tennék lehetővé, magamra vállalom életemnek talán legnagyobb keresztjét: kész vagyok elhagyni hazámat is, hogy száműzetésben folytassam az engesztelést Egyházamért és népemért. Az a meggyőződésem, hogy a legnagyobb egyéni áldozat is kicsinnyé törpül, ha Isten és az Egyház ügyéről van szó.”(39)

 

„A hontalanság érzése súlyosabban nehezedik lelkünkre. De vigasztaljon, erősítsen bennünket a tudat, hogy közelebb vagyunk a kitaszított isteni gyermekhez, osztozva az Ő sorsában.”(40)

 

„A nagyvilágban szétszórt híveimet látogatom és igyekszem őket hitükben megerősíteni. Amíg az Úr életben tart, egészséget ad, mindenhová elmegyek, ahová meghívnak, ahol szívesen látnak, s ahol értelme van látogatásomnak”(41)

 

Egy lelkész az emigrációban élő prímáshű magyar protestánsok nevében köszöntötte a bíborost, amire ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Köszönöm hűségüket és hitvallásukat a keresztény egység, valamint a magyar összefogás mellett.”(42)

 

Lelkipásztori körútjai egyikén, egy kocsiút alkalmával arról folyt a társalgás, hogy milyen nagy eseményszámba megy, ha a bíboros valahol megjelenik. Ekkor Mindszenty közbeszólt: „Ilyen kujtorgó prímás nem is akad egyhamar Magyarországon.”(43)

Egy önostorozó hívő asszonynak, aki gyermekkori vétkeit siratta, így válaszolt: „Asszonyom! Talán nem kegyed volt a legrosszabb gyermek a családban, én sem vagyok az utolsó prímása Magyarországnak. Remélni, remélni a hosszú, sötét magyar éjben, amiben van sugár is!”(44)

 

Világjáró útjain egyszer megkérdezték a bíborost, mi ad neki erőt a gyalázkodások elviselésére, és minek alapján biztos abban, hogy a kommunizmus meg fog bukni. A maga természetes, nyugodt módján, mosolyogva csak ennyit mondott:

„- Erőt és bizonyosságot csak abból merítek, hogy a kommunista rendszer embertelen, és ennek következtében természetellenes. Előbb-utóbb meg kell tehát buknia.”(45)

 

Van-e különbség a nácizmus és a kommunizmus között? – kérdezték tőle egy sajtótájékoztatón. „Tőlem kérdik? Éppúgy ültem egyik börtönében, mint a másikéban. A kettő volt szövetséges is, ellenség is. Eben gubát nem cserélünk. (A tolmácshoz:) Ezt fordítsák le ha tudják.”(46)

 

„Kedves Híveim! Arra kérlek benneteket, hogy az ősök, akik a temetőből tanítanak benneteket, pusztába kiáltó szó ne legyenek, hanem ti mindig azt tegyétek, amit áldott szülőitek, áldott nagyszülőitek és az ősök cselekedtek. Századokról beszélek, tehát a mulandóság minket is elvisz innen, titeket is egyenként kivisznek a holtak városába a temetőbe, engem is elvisznek és kitakarodunk ebből a földi életből. Nem is más a földi élet, mint egy nagy takarodó, mint egy nagy elvonulás. Jött-ment emberek vagyunk a földön és nincs maradandó városunk. A lelkünk él, az a maradandó, az az örökkévaló. Ezt az egy halhatatlan lelket a nagy mulandóságból ki kell menteni és hittel, erkölcsi élettel, a szentségeknek a használatával kell biztosítani ezt a lelket.” (47)

 

„Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok és e kegyelem nélkül semmi sem lennék, és mivel minden jó az Úrtól jön, Neki akarok mindenért köszönetet mondani: a próbatételért, a vigasztalásért, a veszélyért és az exodusért, a méltánytalanságért és a derűért.”(48)

 

„Istennek hála, hogy szerény eszköz lehettem”(49)

(1) XI. Piusz pápát idézi Ispánki Béla: Az évszázad pere, 151. old.
(2) 1948. április 6. in Beke Margit: Egyházam és hazám III., 39. old.
(3) 1945. október 18. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 37. old.
(4) 1946. augusztus 25. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 187. old.
(5) A Regnum Marianum lelkipásztori-ifjúsági központ egyik alapítója, Mindszenty József papi hivatásának felébresztője.
(6) A Regnum Marianum közösségi házáról van szó a Damjanich utcában.
(7) 1947. december 8. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 175. old.
(8) 1948. augusztus 7. in Beke Margit: Egyházam és Hazám III., 106. old.

(9) 1946. október 19. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 204-205. old.
(10) Körlevél a nyugat-kanadai magyarokhoz 1947. jún. 27. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 90. old.
(11) 1948. április 6. in Beke Margit: Egyházam és hazám III., 38. old.
(12) 1947. május 18. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 62. old.
(13) 1947. május 4. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 51. old.
(14) 1947. márc. 15. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 22. old.
(15)  Circulares, 1477/1944. sz., a főpásztornak a híveihez intézett első körleveléből
(16) 1946. június 10. esztergomi papszentelési beszédéből in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 154. old.
(17) 1946. december 15. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 245. old.
(18) Circulares, 1945. I.
(19) 1946. augusztus 25. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 187. old.
(20) Mészáros Tibor: Akit övéi be nem fogadtak, 303. old.
(21) 1945. október 7. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 13. old.
(22) Mindszenty József: Emlékirataim, 74. old.
(23) Mindszenty József XII. Piusz pápához írt latin nyelvű leveléből, 1945. szeptember 20. in Mészáros István: Mindszenty-mozaik, 66. old.
(24) Márton Áron levelét idézi Mészáros István: „Állok Istenért, egyházért, hazáért”, 61. old.
(25)  1946. március 26-i levele in Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 28. old.
(26) Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 34. old.
(27) 1946. november 30. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 239. old.
(28) 1947. december 11. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 180-185. old.
(29) 1946. október 20. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 214. old.
(30) 1947. december 11. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 181. old.
(31)  1948. február 15. in Beke Margit: Egyházam és hazám III., 23-24. old.
(32)  Esztergom, 1948. november 18-i körlevél részlete in Beke Margit: Egyházam és hazám III., 164 old.
(33)  1974. június 18-i dallasi sajtókonferencia in Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 100. old.
(34)  Magyar Rádió Archívuma
(35)  Mindszenty József: Emlékirataim, 416. old.
(36)  A nemzet köszönti bíborosát in Új Ember, 1956. november 4.
(37)  A bíboros november 2-án, az Igazság című lapnak adott nyilatkozatát idézi Mészáros István: „Állok Istenért, egyházért, hazáért”, 124. old.
(38)  A bíboros 1973. szeptember 21-i torontói sajtókonferenciáját idézi Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 89. old.
(39)  Mindszenty bíboros 1971. június 28-án VI. Pál pápának írt levelét idézi Adriányi Gábor: Miért hagyta el Mindszenty az amerikai nagykövetséget? in Mindszenty József emlékezete, 86. old.

(40)   A bíboros 1972. január 4-i levele in Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 63. old.
(41)  A bíboros 1973. július 14-i londoni sajtótájékoztatóját idézi Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 87. old.
(42)  Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 66-67. old.
(43)  Mészáros Tibor: A száműzött bíboros szolgálatában, 398. old.

(44)  1971. október 14-i levele in Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 58. old.
(45)  Mészáros Tibor: Akit övéi be nem fogadtak, 259. old.
(46)  A bíboros 1973. november 23-i dél-afrikai sajtótájékoztatóját idézi Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 92. old.
(47) 1946. május 26. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 137. old.
(48)  A bíboros 1973. december 22-i levele in Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 92. old.
(49)  Mindszenty József 1971. október 14-i leveléből in Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 58. old.