Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú

Hivatalos emléknapja: október 31.

1937 nyarán hazatért, behívták katonai szolgálatra, ősztől pedig Prágában, tiszti iskolán kapott tábori lelkészi kiképzést. 1938 tavaszától a máramarosi Berezova és Alsóbisztra nevű hegyi falvak lelkésze. Szeretett volna visszatérni Rómába, hogy tovább folytassa tanulmányait, de ehelyett újabb katonai szolgálatra kellett bevonulnia, utána pedig visszatért a hegyi falvakba, ahol „a nép babonás a végtelenségig, milliószor jobban hisz minden butaságban, mint az Egyház dogmáiban”. „Mindenütt igyekszem világosságot gyújtani, de reményemet csak az isteni kegyelembe helyezhetem” – írta 1938. december 16-i levelében. Munkáját nehezítették a bécsi döntések következtében előállt határmódosítások, amelyek az egyházmegyei irányítást is befolyásolták. 1939 őszén a munkácsi egyházmegye püspöke, Sztojka Sándor kinevezte az ungvári szeminárium lelki vezetőjévé és filozófiatanárává. Kispapjainak lelkiatyja volt a szó legszorosabb értelmében, teológiai tudását szerető bölcsességgel adta át tanítványainak.  

1944. szeptember 24-én a munkácsi egyházmegye segédpüspökévé szentelték, így a szovjet hadsereg bevonulásakor már ő volt az egyházmegye vezetője. A katonai megszállást a közigazgatás átszervezése és Kárpátalja területének a Szovjetunióhoz csatolása követte. Ezzel együtt járt, hogy az ortodox egyház erőteljes támadást indított a kárpátaljai (görög) katolikus templomok és papjaik ellen, felszólítva őket, hogy fogadják el a moszkvai ortodox partiarchátus joghatóságát. Erre akarták rávenni Romzsa püspököt is, ő azonban ezt megtagadta, egyházmegyéjének falvait sorra látogatta, személyes hűségével bátorította kitartásra papjait és híveit.  A rá nehezedő nyomás egyre súlyosbodott: betiltották az iskolai hitoktatást, feloszlatták az ifjúsági egyesületeket, problémát jelentett az imakönyvek, hittankönyvek hiánya, mindezek mellett nagyon sok papot bebörtönöztek és sok templomot bezártak vagy átadtak az ortodoxoknak. A püspök ilyen körülmények között is jó pásztora volt nyájának: számos emlék maradt nemcsak az általa celebrált liturgikus eseményekről, hanem bensőséges, derűs hangulatú családlátogatásairól is.  

1947 októberében a felújított beregszőllősi templom megszentelésére várták a püspököt. Ekkor már tudatában volt annak, hogy hűséges helytállása miatt életét közvetlen veszély fenyegeti. Ennek ellenére úgy döntött, elutazik a templomszentelésre. Az ünnep zavartalanul lezajlott, de a hazafelé vezető úton a püspök lovas kocsijába belehajtott egy teherautó, amelynek utasai az ütközés után eszméletvesztésig ütlegelték a sérülteket. Később a munkácsi kórházba szállították a sebesülteket, ahol 1947. november 1-je éjszakáján a lábadozó püspököt megmérgezték.

Tisztelete szinte vértanúhalála napjától megmutatkozott egyházmegyéje hívei és papjai között. Voltak papjai, akik már a munkatáborokban is érte ajánlották fel a Szent Liturgiát, és sok családban az esti közös ima végén felhangzott: „Tódor püspök vértanú, könyörögj érettünk!” Papi hagyatékokból, régi imakönyvekből előkerültek az évtizedes imák, amelyekben az egyházmegye papjai bizalommal kérték az Urat, hogy dicsőítse meg a szentté avatással vértanú püspöküket. Imádságuk meghallgatásra talált: Romzsa Tódort huszonnyolc görög katolikus vértanú társával együtt 2001. június 27-én avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa.

Boldoggá avatása: 2001. június 27., Lvov (Lemberg)