Egyházmegyei vizsgálat
1. Az ügy előkészítő szakasza: az eljárás elindításával kapcsolatos teendők
Szenttéavatási eljárást a katolikus egyházon belül bárki kezdeményezhet: egy rend, egy társaság, egy intézmény, egy közösség vagy egyetlen magánszemély, de hivatalból maga a püspök is. A kezdeményezés erkölcsi és anyagi felelősséggel jár. Erkölcsi feltétele a jelölt életszentsége vagy vértanúsága felőli bizonyosság, anyagi feltétele pedig az eljárás költségeinek vállalása. A kezdeményező (hivatalos neve: actor), mint felperes az ügy képviseletére posztulátort nevez ki, melyhez az illetékes főpásztor jóváhagyása szükséges.
A püspöknek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a jelölt életszentségének vagy vértanúságának, és a közbenjárására történő jeleknek és csodáknak a híre élő a hívek körében. Ezt kell dokumentálnia a posztulátor által benyújtandó keresetlevélnek.
A posztulátori kérvény ezen kívül foglalkozik az ügy lelkipásztori jelentőségével, bemutatja a jelölt életútját és javaslatot tesz a kihallgatandó tanúk személyére.
Az egyházmegyei eljárás első számú felelőse a püspök: az ő írásos határozata nélkül nem indulhat szentté avatási eljárás. A püspök felelőssége, hogy az eljárás során összegyűjtésre kerüljön minden lényeges írott forrás – ha ún. régi ügyről van szó –, vagy minden fontos szóbeli tanúvallomás és irat, ha új ügyet kíván bevezetni. A cél a lehető legteljesebb dokumentáció összeállítása, és a feltételezett csodás imameghallgatások körülményeinek lelkiismeretes kivizsgálása.
Mielőtt a püspök határozna az eljárás megindításáról, ki kell kérnie a környező egyházmegyék ordináriusainak véleményét (Magyarországon és a környező kis vagy közepes országokban a teljes püspöki konferenciáét). Erre azért van szükség, hogy visszaigazolást nyerjen az ügy lelkipásztori jelentősége, és ez ne csak egy szűk közösségre korlátozódjon, hiszen minden kanonizációs eljárás végső célja a szentté avatás. A püspök ezt követően közzéteszi a posztulátori kérvényt, és tájékoztatja Rómát az eljárás elindítására irányuló szándékáról, melyre a Szentszék egy ún. „nihil obstat” nyilatkozatban jelzi, ha „nincs ellenvetése” az ügyben.
Az eljárás megindításáról püspöki határozat gondoskodik, melyben a főpásztor kinevezi az eljárás tisztségviselőit, felállítja a háromtagú szenttéavatási bíróságot, melynek tagjai: a püspöki megbízott (delegátus bíró), az ügyész (promotor iustitiae) és a jegyző. Amennyiben az eljárást nem a Dikasztérium valamely elismert nyelvén folytatják le, szükség van fordítóra, aki átülteti az eljárás teljes anyagát az elismert nyelvek valamelyikére (ez általában az olasz). Az eljárás teológus és történész szakértői az írott forrásokat és dokumentumokat gyűjtik és értékelik, az orvos szakértők (vagy más szakterületek elméleti és gyakorlati szakemberei) a csodák tudományos vizsgálatát végzik. Minden tisztségviselőnek esküt kell tennie a lelkiismeretes munkavégzésre és a hivatali titok megőrzésére.
2. Az írásos bizonyítékok és dokumentumok összegyűjtése
A teológus cenzorok önálló feladata a kiadott írások ellenőrzése abból a szempontból, hogy ezek tartalma a katolikus hittel és erkölccsel megegyezik-e. Ezeken keresztül vizsgálják és értékelik Isten Szolgája személyiségét és lelkiségét. A történész szakértők bizottsága minimum három főből áll. Az ún. régi ügyekben a történész bizottság jelentése és a kapcsolódó dokumentumok képezik az életszentség vagy a vértanúság első számú bizonyító anyagát.
3. A tanúkihallgatások lefolytatása
A bíróság első ülésére az írásos bizonyítékok és dokumentumok összegyűjtését követően kerülhet sor.
Ez, valamint az utolsó ülés nyilvánosan is lefolytatható, kellő ünnepélyességet és liturgikus keretet, vagyis imaalkalmat adva az eljárás kezdetének és végének.
A tanúk számára vonatkozóan nincs semmilyen előírás, de törekedni kell arra, hogy minden, érdemi értesüléssel rendelkező szemtanú kihallgatására sor kerüljön.
4. A vizsgálat lezárása és az akták Rómába juttatása
Az eredeti vizsgálati anyagot Archetipusnak nevezzük, a szöveghű átiratot Transumptumnak.
A Transumptum minden oldalon jegyzői szignóval és pecséttel ellátott fénymásolata az Exemplar Publicum,
az ún. nyilvános példány. Az eredeti és másolati aktákat – hitelesítésük után – a záró ülés keretében ünnepélyesen lezárják, az eredeti példányt és a lefordított akták egy példányát lepecsételve az egyházmegye levéltárába viszik, a szükséges példányokat pedig Rómába küldik. Ezzel ér véget az egyházmegyei eljárás.