Ugrás a tartalomra

A sétálóudvar

„A séta ketrec-mozgás: mint a madáré a kalitkában. Vezetik a rabot, mint a megorrlyukazott medvét. Felül nyitott, szűk építményben sétálunk. Négy magas fal veszi körül azt az aszfalt-sávot, amelyen mozognunk kell. A sétány hosszúsága megfelelő volna (40 m), viszont olyan rabnak, mint jómagam, igen gyakran ennek az útnak csak egyharmadán szabad járnia. A sétát toronyőr ellenőrizte a toronyból. Ugyanakkor vigyáznom kellett, hogy ne lépjek az előttem haladó fegyőr sarkára, miközben mögöttem egy másik az én bakancsomat tiporta. Az is megtörtént, hogy fegyőr kísérőim szorosan mellettem meneteltek: hol lassítva, hol gyorsítva, hol sűrű egymásutánban. Néha az elégedetlen őrök idő előtt vetettek véget a sétának.


Séta alatt is imádkoztam. Olykor megtörtént, hogy félhangosan valami kicsúszott a számon. Három őr kísérőm is figyelt; jelentették a nagy bűnt. A parancsnok csizmasarkantyúit pengetve jött végig a folyosón, s amikor átlépi a küszöböt, rám parancsol.


-    Megtiltom, hogy a séta alatt imádkozzék!
-    Imaéletem nem tartozik a hatalomra – feleltem.”