Mariazellben, a magyarok búcsúünnepén

1972. szeptember 17.

Nagyméltóságú Püspök Úr!

Kedves Híveim!

Mária drága neve vasárnapján jöttünk ide össze az immár 600 éves magyar zarándokhelyen, a kegyelem oltáránál, hogy kitárjuk szívünket, lelkünket és gazdagodva a kegyelemmel, és elmerülve Mariazell értékében folytassuk további életünket. Hálásan köszönöm a Főpásztornak meleg köszöntését. Testvéri szívvel viszonzom azt, és kérem, amint már egy előttem szóló magyar pap kérte, hogy legyen továbbra is szerető atyja a többi hívővel együtt a magyar hívőknek is.

Voltaképp Mariazellnek, mint búcsújáró helynek a magyarok számára az 1038. augusztus 15-e az alap. Szent István királyunk a legnagyobb magyar, Széchenyi István lehetett a XIX. század legnagyobb magyarja, még ellenfelének az ajkán is. De az egész magyar történelem legnagyobb alakja mégis Szent István. Véghezvitte az ő történelmi és egyházi nagy érdemeit és tetteit, és haldokolva összehívatta az országnak a vezérkarát. Ott volt a 10 megyéspüspök és ott voltak az országnak a világi főtisztviselői, és akkor, a búcsúzó nagy király kezébe vette a Szent Koronát és fölajánlotta az előtte lévő Mária-kép jelenlétében Isten anyjának, a Magyarok Nagyasszonyának azzal a gondolattal, hogy „emberekben nincs segítség, Tebenned van Nagyasszonyunk minden reménységünk”. Innen van a magyar nemzet számára a nagy kijelentés, a Mária-anyaság és a Mária-gyermekség. Ezen a tudaton épülnek fel honi földön és a honi földtől távol azok a helyek, mint Mariazell, Lourdes, Fatima. Ezeken a helyeken a magyar otthon van, szívesen látogatja, mert Szent István tanítása kíséri oda őket. A magyar nép megértette ezt az útmutatást. Lám, 1301-ben, amikor az Árpád-ház kihalt, az Anjou királyokból való Nagy Lajos király, akkor Európa legnagyobb és legéletrevalóbb hatalmának a királya Magyarországon és Lengyelországban, a magyar nép szentként is tisztelte őt, de nagyságát mindannyian elismerték. Ez a Nagy Lajos – úgy, mint az édesatyja Róbert Károly – szembekerült a Balkánon előretörő török világhatalommal. Ez a török világhatalom coegzistenciában élt Bizánccal, Konstantinápollyal, és az beavatta minden dolgába. A török fittyet hányt rá, és mintha nem is léteznék, eljött mellette és megkezdte a hadüzeneteket Európa ellen a Balkánon kb. 120 esztendeig negligálta, semmibe vette a coegzistencia dacára ezt a Bizáncot. Nagy Lajos szembe került így egy török sereggel, amelyről a járőrök – helytelenül – lekicsinylő jelentést adtak. A csata közben a király észreveszi, hogy egy végzetes hiba történt itt. Ami hibát az ember helyrehozni nem tudja, a csatát abbahagyni nem lehet, mert akkor Nándorfehérvár és a Duna vonala, és az országnak az épsége odalesz. Ő térdre borult a hadiutasítások kiadása után, és azt mondotta: emberekben itt nincs, csak odaát Isten anyjánál van segítség. Ha most engem megsegít az országnak ebben a nagy bajában, akkor nem is itthon, de külföldön keresek egy Mária kegyhelyet, és azt a kegyhelyet Máriának szentelem. És ő Mariazellre gondolt.

A Mariazell név annyit jelent, mint Mária település. A csata után idejött és hálából nagy dolgot alkotott: egy háromhajós bazilikát épített itt, Mariazellben. Ez a bazilika már nem áll, de az anyaga, a romokból belekerült a török idők utáni mostani bazilikába. Háromhajós volt a Nagy Lajos féle bazilika. A középső hajó 9 méter széles, a két oldalhajó pedig 6 méter széles. A hossza a hajóknak 33 méter és a belső magassága a bazilikának 19 méter. És ebben a bazilikában volt 4, később 5 magyar kápolna. Egy volt Szent Istváné, egy Szent Imre hercegé, egy Szent Erzsébeté, egy Szent Lászlóé, és az Eszterházyak egy ötödiket állítottak Alexandriai Szent Kelemen, Szent Katalin lefejezésének a tiszteletére. Ez volt Nádasdy–Frangepán–Zrínyi ún. összeesküvésnek az emlékére. Nem lehetett fölállítani a kivégzetteknek az emlékezetét, ezért ebben a szimbolikus formában egy kápolnában állítottak emléket a kivégzetteknek. A kivégzés törvénytelen volt. Voltak szobrok is. Ilyen szobra volt magának Nagy Lajosnak, és ilyen szobra volt Szelepchény hercegprímásnak szintén.

De kérdés, hogy amíg fönt a királyi trónokon ítélkeztek, azt magáévá tette-e a magyar nép? Nemcsak a magyar nép, de szinte egész Európa magáévá tette. Mária, a Magyarok Nagyasszonya után lett Notre Dame-ja a franciáknak, lett a németeknek is Nagyasszonyuk, lett a spanyoloknak, s a lengyeleknek. Csak valami különbség van a kettő között! Az első volt Szent István kezdeményezése, a többi őt követte. Másodszor: a magyar rendelkezés, közjogi keretben történt. Míg ezt a közjogi keretet nem látjuk, ott egyszerűen jámborsági kezdeményezés volt, és részben a magyar példának a követése.

Jött a magyar nép is. Esterházy Pál nádor az ország túl nagy részének a török alól való felszabadulása után 1696-ban vezetett ide – mondhatjuk bizonyos tekintetben nemzeti zarándoklatot. Ugyancsak szűk körben adta ki a meghívást. És főképpen az Esterházy család öt különböző ágához tartozó, úgy 200 patronátusi, kegyurasági plébániának a híveit és papjait mozgatta meg. Ott volt a herceg, a hercegné a nádori családból, ott volt négy megyéspüspök, 100 főrangú hölgy és emellett ott volt 3 860 pár fiatal és idősebb legény, és ugyancsak két párban ugyanannyi nagy leány és 1500 meglett férfi, akik kiterjesztett karral vonultak föl és siettek a Szűzanyának a kegyoltára elé. Ők végezték itt a nagy nemzet hálaadását.

A második ilyen nemzeti zarándoklat 1857-ben volt, Scitovszky János hercegprímás vezette azt. Magyarországnak egy gyászos, sötét ideje volt az. Az 1848–49-es szabadságharc elveszett, mert amikor nem bírtak vele, akkor hívták az orosz cárt, I. Miklóst, és kétszázezer kozákot hozott ide és a két esztendős harcban a magyar nép kimerült már. A csatában megverte a birodalmi hadsereget, és a fölheccelt, félrevezetett nemzetiségeket. Ennek is megvolt a maga eredménye. Fölkeltette a figyelmet és egyre-egyre közeledett a nemzetnek a megbékélése az áldott emlékű Erzsébet királynénak a jövetelével, aki jóvátette az akkori hibákat és éppen ’48-as honvédeknek az alapjára adta a nemzetnek a koronázási ajándékát. És ezzel megtörtént a nagy kibékülés.

Lám, ezen a ponton a fölszabadulás utáni nemzeti zarándoklattal, és a kiegyezésnek a megszerzésével egy igazán történelmi, sőt világtörténelmi jelentőségű szerepet töltött be a nemzeti zarándoklat itt, Mariazellben. Sokat lehetne még erről mondani. Meg kell ismernünk ennek a helynek a jelentőségét! És azért idéznünk kell Mariazellnek a tanítását is, mert minket figyelmeztet! Mária-tisztelőknek kell lennünk, e nélkül a magyarságunk is gyenge az ezer év tanúsága szerint. Ezért odahaza, a Mária Évben a mi demonstrációnk és körmeneteink közepette ott voltak a magyarságot és kereszténységet komolyan vevő számos protestáns honfitársaink is az Alföldön és egyebütt. A Mária-tisztelet ma már nem elválasztó. A Mária-tiszteletben mi egymást testvérekként szeretjük és sok minden múltbeli seb és ártalom után, akarjuk a nemzeti egységet.

A Mária-tisztelettel összefügg a családnak a megbecsülése és tisztelete. A család egysége rendkívül fontos, és a válás nem válik nemzetünknek a dicsőségére. Ellenkezőleg, nemzetünk romlására válik! Amit Isten egybekötött, ember azt el nem választhatja! És hogyha ismeretségi körötökben tudtok arról, hogy bomladozik egy család, ne legyetek közönyösek, lépjetek fel és segítsétek a családban eloszlatni a nehézségeket. Sajnos, Magyarországon, odahaza nagy a baj. A válás terén első – illik is hozzá – a Szovjetunió az egész világon. A második azonban – restelljük –, a magyarság a Csonka-Magyarországon. Hogy mi minden jön ebből, azt itt nem lehet elsorolni! Odahaza ma emigránsok is mennek látogatóba. Van olyan is, aki hivalkodik az autójával, a másik a ruhájával, a harmadik pedig a bugyellárisával. Pedig jobb lett volna, hálát adni Istennek, és ami bőségben van, abból juttatni a koldus-magyaroknak itt körünkben. És egy elnyomott nép körében hivalkodni, hencegni nem illik. És különben nagy hátrány van nem egy látogatásból. Nem azt mutatják, amit kellene, hanem azt, amit kevésbé kellene mutatni. Bizony, bizony nem mutatják a tömött börtönöknek a sínylődőit, de mutatják a templomtetőt, ha egy zsindelyt megigazítanak – művészettámogatás címén. Hát mi nagyon jól tudjuk, ami itt ezen a téren történik, azt az Egyháztól nem kamatostól, de szinte a köbön vették el. Másodszor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a zsindelyigazítás vagy művészettámogatás nem Istennek szól. Nem az Egyháznak és a vallásnak szól, nem is a halhatatlan lelkeknek, az ottani híveknek szól, hanem a turistáknak, de azokból is inkább a tele bugyellárisuknak.

Valami baj van a közérzet körül odahaza. ’56-ban százezer magyar lakosból 20 volt az öngyilkos. Már akkor magas volt, meg is volt az oka. Most azonban 1971-ben, hivatalos statisztika szerint – nem újsághír szerint – 34,9 mondhatjuk kerek számmal, 35-re emelkedett másfél évtized alatt. Ezzel mi, mint állam, élen vagyunk az egész világon. Mexikóban is volt évtizedekkel ezelőtt egyházüldözés, de akkor az befejeződött. És most különös, hogy a mi 35-ünkkel szemben náluk 1,6 a százezerből az öngyilkosság. Borzasztó süllyedés.

Kedves Híveim! Értjük már Mariazellnek a jelentőségét a magyar történelemben és a lelki életben. Értjük már azt, hogy nekünk a Mária-tisztelet fontos örökségünk. A család, a nemzet kincse, apai, anyai tekintéllyel és a gyermek halhatatlan lelki értékével. És minden magyarnak van köze a másik magyarhoz itt idegenben, és nem szabad azt mondani, amit Káin mondott: vajon őrzője vagyok én az öcsémnek? Bizony az vagy magyar, őrzője vagy a te testvérednek és felelsz magadért is, de minden egyes magyar falevélért is. Odaajánljuk magunkat a Nagyasszony oltalmába otthoniakat és ittenieket az öt világrészben. Elkötelezzük magunkat szolgálatra, amint a mai evangéliumban a Szűzanya elkötelezte magát a nagy szolgálatra. És Jézushoz jutunk Mária, édesanyánk által. Ámen.

(Népének hűséges főpásztora. Mindszenty József beszédei és szentbeszédei Európában és a tengeren túl 1971-1975. Szerkesztette: Beke Margit, 2022)