2. Dr. Puskás Attila: Krisztus követségében

Mit jelent az, hogy megváltott emberek vagyunk? Mit jelent az, hogy Jézus a mi Üdvözítőnk? Az Újszövetségben a megváltás művének öt lényegi mozzanatát fedezhetjük fel. Az első, hogy ennek a műnek végső eredete és forrása: az Atya. Ahogyan a szentháromságos isteni életnek és a teremtésnek is az Atya a végső forrása, úgy a megváltás művének is ő a végső eredete: az Atya szeretetének, jóságának, irgalmának és hűségének eredménye, hogy amikor elromlik az emberi élet, akkor ő nem hagyja magára, hanem meg akarja menteni az általa teremtett és méltósággal megajándékozott embert. Erre indítja atyai szíve, mert ő jó és irgalmas szívű, és kegyelmének, jóságának nincsen határa. Mindazt a jót, amit elkezdett, be akarja teljesíteni.

A második mozzanat, hogy a megváltás műve a teljes Szentháromság közös műve. Az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek a közös cselekvése. Bár a kezdeményező az Atya, ő indítja el ezt a művet, ő a végső forrás, és ő az, aki odaadja értünk egyszülött Fiát, legnagyobb kincsét. Mégis úgy megy végbe a megváltás műve, hogy Jézus Krisztus és a Szentlélek együttműködve üdvözítenek bennünket. A Fiú úgy, hogy odaadja értünk az életét, a végsőkig elmegy irántunk való szeretetében. A Szentlélek pedig úgy, hogy állandóan megerősíti Jézust az Atya iránti engedelmességben és az irántunk való szeretetben, hogy végigmenjen ezen az úton. Jézus Krisztus és a Szentlélek most is munkálják a megváltás művét minden embernek az életében. Ez nem egy lezárt mű, ez folytonos: a föltámadt Krisztus küldi a szívünkbe az ő Szentlelkét. S ez a Lélek az, aki megnyit bennünket a Fiú felé és megnyitja a szívünket az Atya felé. A megváltás a teljes Szentháromság közös alkotása.

A harmadik szentírási mozzanat arról szól, hogy milyen állapotban is van az ember, aki rászorul a Szentháromság egy Isten lehajló jóságára. Milyen állapotból vált meg bennünket az Isten? A Szentírás szerint fogságban vagyunk. A bűn érezteti a hatalmát, eluralkodik a történelemben. A halál jellemzi az ember életét, amelyet sokszor kétségek között él, anélkül, hogy látná annak végső értelmét. Sokszor félelem tölti el a szívünket, sokszor belső meghasonlottságban vagyunk. A fogság, a sötétség, a hazugság állapotának nem volna szabad léteznie, mégis van. Az emberi bűnök sokasága behálózza az ember életét. A megváltás üdvözít és kiszabadít ebből az állapotból.

De milyen állapotba helyez át bennünket Jézus Krisztus? A megváltás végső célja az, hogy eljuthassunk az Atyával való elveszíthetetlen és boldogító közösségbe. Átélhessük az igazi szabadságot, amikor Isten akaratát már nem külső törvényként fogadjuk, hanem örömünket találjuk abban, hogy megtehetjük azt, amit az Atya személyesen tőlünk kér. Felszabadulunk a jó megtételére, az örök élet ajándékára, a szív békéjére, a kiengesztelődés állapotára. A mi Atyánk erre hív bennünket, az ő Fiának az Országába. Szent Pál apostol a Korintusiakhoz írt második levelében úgy fogalmaz, hogy aki Krisztusban van, új teremtmény. A megváltottság ezt az új létmódot jelenti. A keresztségben az Atya gyermekévé fogadott, a Szentlélek elkezdte működését és Jézusra úgy tekinthetünk, hogy ő a mi mesterünk, megváltónk és testvérünk. Ez az az új létmód, amit nap mint nap megélhetünk. Ez új gondolkodásmódot, érzelemvilágot, új döntéseket, egész életünk átformálását követeli tőlünk.

Az ötödik mozzanat arról szól, hogy hogyan megy végbe a megváltás műve. Jézus Krisztus úgy lett a mi megváltónk, hogy mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Milyen mérhetetlen isteni szeretet van e mögött a tett mögött! Az, aki valóban szeret, vállalja a szeretett személy sorsát. Ahogy Szent János evangélista fogalmaz: Jézus elment irántam való szeretetében mindvégig, a beteljesedésig, a tovább már nem fokozhatóig (vö. Jn 13,1). Pontosan ott keresett fel bennünket, ahol a mi helyzetünk kilátástalannak látszik: a szenvedések közepette, a halállal szembesülve, a bűn terheinek súlya alatt görnyedő helyzetben, és innen mutatta meg a kiutat.

A mi részünkről a megváltásban részesülés módja hitben elfogadni azt, amit Jézus tett értünk. Remélni azt, hogy ami a földi életben elkezdődik, az teljességre jut a feltámadásban és az örök életben. Viszontszeretetre gyúlni Krisztus iránt, és ennek a szeretetnek az erejében szeretni embertársaimat és saját magamat. Átalakulni Isten szeretetének tüzévé. Jézus arra is méltat bennünket, hogy mi magunk is munkatársai lehetünk a megváltás művének kiterjesztésében: saját családunkban, rokonságunk körében, a munkahelyen, az iskolában. Ez a keresztény ember hivatása. A megváltás művében nemcsak befogadunk, hanem tehetünk is valamit.

A bűn egyik legtragikusabb következménye az, hogy falakat épít, elszigeteli az embert a másik embertől, elszigeteli Istentől, közönyössé, közömbössé tesz. Egyik embert a másik ellenségévé, az embert Isten ellenségévé teszi, és milyen sokszor épülnek ilyen falak a népek között is. Pál apostol sokszor úgy fogalmaz, amikor a megváltásra szoruló ember helyzetét leírja, hogy elidegenedett az istenes élettől és magától az Istentől, és ellenségévé vált az Istennek.

A Szentírás első lapjain a bűnbeesés története ugyanerről beszél. A gonosz lélek el tudja ültetni az ember szívében a gyanakvást az Isten irányába. Azt a gyanakvást, hogy Isten valami ajándékot nem akar nekem megadni, hogy valamit tilt tőlem, nem akarja azt, hogy boldog legyek. A bizalmatlanság elültetése az emberi szívbe, ez a kísértés. A sátán, az Isten szellemi ellenfele az embert a maga oldalára akarja állítani, hogy az ember is legyen az Isten ellenfele. S bizony, ha az utóbbi néhány évszázadot nézzük, itt olyan birodalmak épültek, amelyek magukat hivatalosan is ateistának mondták. Ez nemcsak azt jelentette, hogy tagadták az Istent, hanem Isten ellenségeinek tekintették magukat. Azt mondták, hogy az ember csak akkor lehet boldog, ha zárójelbe teszi az Istent. Ez a bűn egyik legtragikusabb következménye, az ellenségeskedés, a békétlenség.

Mi a bűnre adott isteni válasz? Az, hogy Krisztus által kiengesztelt minket önmagunkkal és saját magával. Isten nem számította be bűneinket és ránk bízta a kiengesztelődés szolgálatát. Mi tehát Krisztus követségében járunk. A kiengesztelődés kezdeményezője, cselekvője maga az Isten. Milyen furcsa dolog: az ember önmagát Isten ellenségévé tette, és mégsem az ember teszi meg a békülés első lépését, mert erre képtelen, hanem az Isten hajol le az emberhez és magához békíti az embert.

Pál apostol még egy lépéssel tovább megy, amikor ezt a titkot elmélkedi át. Az Efezusiakhoz írt levelében arról beszél, hogy Isten nemcsak azt a válaszfalat bontja le, ami közte és az ember között épült, hanem azokat is, amelyek az emberek között épülnek. Az apostol az Egyház misztériumáról elmélkedik: az Egyház kell legyen az a hely, ahol az emberek otthonra találnak. Ahol megszűnik a különböző kultúrájú, nyelvű, műveltségű, felfogású, pártállású emberek közötti ellenségeskedés. Az Egyház a kiengesztelődés és megbékélés hatékony jele és eszköze kell legyen a világban. A kiengesztelődés szentsége.

Jézus meghív bennünket arra, hogy mi is békeszerzők legyünk. Ha Isten békéje betölti a szívünket, akkor egymással és mindenkivel ki kell engesztelődnünk, akivel csak kapcsolatban vagyunk, és nekünk kell ezt kezdeményeznünk. Jézusról úgy beszél Pál apostol, hogy ő békeszerző, ő a mi békességünk. Jézus pedig azt mondja a Hegyi beszédben, hogy boldogok a békességszerzők, mert ők Isten igazi gyermekei. Akkor tartozunk igazán hozzá, akkor vagyunk az Atyának Jézusban gyermekei, hogyha békességszerzőként élünk. Saját erőnkből ez, tudjuk, hogy nem megy. Amikor azt tapasztaljuk, hogy a másik úgy lép fel velünk szemben, mint ellenség, hogyan tudnánk békességszerzők lenni? Emberi erővel ez lehetetlen. Csak akkor tudunk a béke munkásai lenni, ha szívünket átjárja annak az öröme, hogy az Atya magához békített minket Jézusban. Ha ez áthatja a szívünket, akkor meg tudjuk tenni ezt a lépést, mert kapunk hozzá elég erőt. Jézus erejét.

A kiengesztelődés mellett a Szentírás másik fontos kifejezése az engesztelés. Ez két különböző görög szó az újszövetségi szövegekben. Itt megint abból kell kiindulnunk, hogy mi a bűn következménye. Ez mindig valamilyen rendezetlenség. Felbomlik az ember szívében a helyes rend, és mivel a szív nincsen rendben, ezért minden elromlik, rendezetlenné válik a kezeink között. Az Isten által alkotott helyes rend az, hogy őt mindenekfölött szeressük, embertársainkat pedig úgy szeressük, mint magunkat, sőt, Krisztus szeretetével szeressük őket. A bűn ezt a rendet borítja fel. Mit tesz ilyenkor Isten? Isten szent, az ő szemében a bűn utálatos, nem fér össze a szentségével. Ezért Isten nem tesz úgy, mintha nem létezne a bűn. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy Isten elnéz a bűneink fölött, mintha azok nem léteznének. A megbocsátás nem elnézés kérdése. A rendet kell helyreállítani az ember szívében és kapcsolatrendszerében. Az Isten irgalmas szívű, jóságos és ezért a rendezetlenség helyzetében lévő embernek kiutat biztosít, eszközt ad a kezébe, és ez az eszköz az engesztelés. Már az Ószövetségben az Isten ajándékaként fogadta a választott nép az engesztelő áldozat liturgiáját. Az engesztelés célja a megtisztulás volt, a bűn terhétől való megszabadulás, a megszentelődés és az odaszentelődés az Istenhez, akitől a bűn elválasztott.

Az Újszövetség nagy újdonsága, hogy megint nem Isten várja tőlünk, hogy mi tegyük meg az első lépést, hogy mi engeszteljük őt, hanem irgalmában maga gondoskodik arról, hogy megtörténjen a tisztulás. Ezért küldi szent Fiát a világba. hogy szeplőtelen áldozatként irántunk való szeretetből odaadja önmagát a mi megtisztulásunkért. Szent János apostol első leveléből olvasunk egy mondatot: „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világba, hogy általa éljünk.” Ebben áll a szeretet.

Az engesztelés elsősorban azt jelenti, hogy hálával fogadjuk, amit Jézus tett értünk. Az ő engesztelő áldozatát újítjuk meg minden szentmisében. Másodsorban pedig az engesztelés azt jelenti, hogy ha már kiengesztelődött a szívünk, ha már közösségben vagyunk Jézussal, a kegyelem állapotában élünk, akkor mi is tehetünk a tisztulásért, feldolgozhatjuk a saját életünkben azokat a hamis kompromisszumokat, amelyeket a bűnnel kötöttünk. Megszabadulhatunk, megtisztulhatunk és hozzájárulhatunk testvéreink tisztulásához is imával, szentmiseáldozat bemutatásával, szenvedéseink felajánlásával és így tudjuk tevőlegesen is szolgálnia a megváltás művét.

Dr. Puskás Attila
tanszékvezető professzor
Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Teljes tartalom megtekintése