Boldog Özséb műve

Hétszázötven éve halt meg Esztergomi Boldog Özséb, a pálos rend hagyomány szerinti alapítója. Életének első ismert említője, Gyöngyösi Gergely pálos rendi történetíró a XVI. század elején ezt írja róla: Özséb korán megkezdte a tanulást, a jó erkölcsöket gyermekként megszokta, éjjel-nappal jámboran imádkozott, virrasztott, elmélkedett, miközben könyvet írt és a jogban is jártas volt. Gyöngyösi, aki rendtársai számára írt életrajzgyűjteményében, a Vitae fratrumban példaképeket gyűjtött a múltból saját kora számára, Özsébre vonatkozóan ismeretlen forrásból – talán a rend addigi hagyományából – merített, mindezért a tudomány ma inkább úgy tartja, a pálos rend eredetét nem annyira egyszemélyi alapításban, mint inkább szerveződésben érdemes keresni.
Gyöngyösi szerint Özséb már esztergomi kanonokként jó kapcsolatot ápolt a pilisi barlangokban élő remetékkel, akiknek élete olyan vonzó volt számára, hogy elhatározta, közéjük áll. Az 1241–42-es tatárjárás közbeszólt, és csak utána válthatta tettekre vágyát. Legendája szerint egy éjjel látomása volt, amelyben apró lángnyelvek egyetlen nagy tűzzé olvadtak össze Krisztus keresztje előtt, jelezve, hogy a Magyarország erdeiben szétszórtan élő remeték összegyűjtésére szólítja őt az Úr. Életrajzaiból úgy tűnik, megérintette őt a tatárjárás okozta pusztulás, az Istennek szentelt életet ezért a hazáért történő engesztelésre építette. 1250-ben, Gyöngyösi szerint „a hármas barlang közelében, ahol hat társával lakott a forrás mellett, a Szent Kereszt tiszteletére megalapította a rend főmonostorát”, melynek romjai ma Kesztölc-Klastrompusztán állnak. Ekkor még a Szent Kereszt remetéinek hívták őket, renddé fejlődésük ideje csak a következő század elején zárult le. Az 1260-as években Özséb maga látogatott el IV. Orbán pápához, hogy Szent Ágoston reguláját kérje tőle rendje számára. „Azt mondják, Aquinói Szent Tamás is segítségére volt a pápai udvarban” – írja Gyöngyösi. A regulát végül 1308-ban kapták meg, nem sokkal később pedig a közösséget már Első Remete Szent Pál Remete Testvérei néven, azaz pálosokként említik, ahogyan azóta is. Özséb a hagyomány szerint 1270. január 20-án halt meg, két nappal a tatárjárást követő engesztelés nagy szentje, Szent Margit halála után.
Rendje már a XIV. században igen népszerűvé vált, az Anjou királyok, főurak, nemesek, majd Hunyadi Mátyás és kortársai egyaránt támogatták Özséb fiait, akik közül nemcsak Gyöngyösi Gergely gazdagította a magyar kultúrtörténetet, hanem költők és bibliafordító is Varsányi István, Csanádi Albert és Bátori László személyében. A reformáció és a török hódítás a pálosok számára is nagy megpróbáltatással járt, a XVII. századra viszont sikerült megújulniuk, és a barokk kor a középkorival vetekedő virágzást hozott. Talán nem véletlen, hogy épp Pázmány Péternek tulajdonítják azt a – ma már nemzeti toposzként élő – mondást, hogy „Te is, Magyarország, édes hazám, a pálosokkal virulsz és ővelük hanyatlasz”.
A rend barokk kori tagjai között számos kiváló szerzetest találunk: az irodalomból ismert Virág Benedek, Ányos Pál vagy Verseghy Ferenc mellett főpapokat, tudósokat, misszionáriusokat és lelki embereket, akiknek nevét és erényeit megőrizte a rendi emlékezet. Különösen fontos, hogy legalább e lap hasábjain megemlékezzünk a pálos mártírokról. A barokk kor leghíresebb vértanúja Csepellényi György, a protestáns kurucok által 1674-ben megkínzott és kivégzett felső-magyarországi misszionárius. Boldoggá avatására sosem került sor, noha már Fenessy György egri püspök kezdeményezte ezt a XVII. század végén. (Csepellényi temetéséről háromszáz tanú eskü alatt vallotta, hogy a ravatalon fekvő vértanú az úrfelmutatáskor felült, és a miséző pappal együtt magasra emelte a kezében lévő viaszkelyhet.)
A modern kor mártírja Vezér Ferenc, a pálosszentkúti házfőnök-plébános, őt 1951-ben a kommunista hatalom gyilkolta meg. Napjainkban különösen aktuális, hogy a keresztény hagyomány vértanúként tartja számon azokat is, akik az irgalmas szeretet gyakorlásában, járványos betegek ápolása során veszítették életüket. A háborús időkben gyakori dögvész, pestis betegeinek gondozását gyakran vállalták pálosok a XVII. században. A Boldog Özséb létezését övező bizonytalanságok művében, a pálos rendben nemcsak bizonyossággá, de napjainkig ható példákká váltak. Noha hagyományos kanonizációra egyetlen pálos esetében sem került sor, az egyház mégis őrzi a felsoroltak emlékét és tiszteletét.

Bojtos Anita
újságíró, a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj (MKPK) idei kitüntetettje

Istenünk, te Boldog Özsébet az irántad való szeretetből a pilisi remeteségbe hívtad, hogy ott életét engesztelésül áldozza népéért és a szétszórtan élő remetéket összegyűjtse. Áldozatos életéért és közbenjáró imádságára add, hogy magyar népünk hitben és szeretetben egyesüljön. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.