Ugrás a tartalomra

Híreink

2020. május 2., szombat - 12:30

Hétszázötven éve halt meg Esztergomi Boldog Özséb, a pálos rend hagyomány szerinti alapítója. Életének első ismert említője, Gyöngyösi Gergely pálos rendi történetíró a XVI. század elején ezt írja róla: Özséb korán megkezdte a tanulást, a jó erkölcsöket gyermekként megszokta, éjjel-nappal jámboran imádkozott, virrasztott, elmélkedett, miközben könyvet írt és a jogban is jártas volt. 

2020. május 2., szombat - 12:30

Mester Margit Mária (1906–1961) egész életén át az egységet és a szeretetet szolgálta: az 1930-as években Kassán egy nyomornegyedben, a II. világháború szörnyűségei között, a kommunista diktatúra földalatti egyházában és a kalocsai női börtön politikai foglyaként.

2020. május 2., szombat - 12:30

Stefan Wyszyński Mindszenty József bíboroshoz hasonlóan nemcsak a lengyel, de az európai és a világegyháznak is egyik kiemelkedő alakja, egyházi példakép és nemzeti szabadsághős. Magyarországon 2018-ban utcát neveztek el róla Óbudán és a Boldog Jerzy Popiełuszko parkban fát ültettek emlékére.

2020. május 2., szombat - 12:30

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján, február 25-én Kovács Gergely bejárást vezetett a józsefvárosi Mindszenty József téren lévő, jelenleg rendőrségi objektumként működő épületbe, az eredeti állapotában megmaradt volt Conti utcai börtönbe, ahol a bíboros 1949 szeptembere és 1954 májusa között raboskodott.

2020. május 2., szombat - 12:30

Legújabb könyveink áprilisban kerültek nyomdába. A legizgalmasabbat #Mindszenty. Interaktív blogkönyv fiataloknak címmel Kovács Attila Zoltánnal közösen szerkesztettük.