a protestáló püspök
Pehm apátplébános 1942-ben úgy döntött, hogy magyarosítja nevét, ezzel is tiltakozva a Németországban zajló propaganda ellen, mely a német eredetű vezetéknevek gyakorisága alapján azt hangoztatta, hogy hazánkat jelentős részben német nemzetiségűek lakják.
1937-ben pápai prelátusi címet kapott XI. Piusz pápától, ami lehetővé tette, hogy neve fölmerülhessen a püspöki székek betöltésekor. 1944. március 5-én Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa őt nevezte ki a veszprémi egyházmegye püspökévé.
A Sztójay-kormány 1944 júniusában gettóba záratta a magyar zsidóságot. Mindszenty József a Püspöki Kar erélyes fellépését követelte az intézkedéssel szemben, majd mikor minden erőfeszítés dacára a veszprémi zsidókat is elhurcolták, Mindszenty püspök megtiltotta az erre az alkalomra, a nyilas városvezetés által kívánt hálaadó istentisztelet megtartását.
1944. október 31-én átadta a harcok beszüntetését követelő Dunántúl főpásztorainak memorandumát a nyilas kormánynak: „Budapesten megpróbáltam összehívni a Felsőházat, hogy a rendkívül súlyos helyzetben megtárgyaljuk a lehetséges magatartást. De nem találtam egyetlen püspököt sem Budán. A világi tagok pedig dermedten, egyik napról a másikra tengették életüket a náci megszállás és a nyilaskeresztes terror tetőfoka idején. Apor püspök velem együtt úgy gondolta, hogy a fanatikus eszméiktől megszállott nyilas vezetőknél aligha fogunk eredményt elérni, mégis úgy találtuk, hogy a nemzet és híveink védelmében vállalnunk kell történelmi felelősségünket. Memorandumunkat a négy főpásztor aláírásával ellátva magam vittem személyesen Budára.”