a száműzött főpásztor
A szabadságharc leverése után, november 5-én kiadott enciklikájában Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa kijelentette: „A magyar nép vére és szenvedése az égre kiált!” Hasonló szellemben nyilatkozott számos főpásztor Amerikától Maniláig. Giovanni Battista Montini érsek – a későbbi Boldog VI. Pál pápa – Milánó város utcáin a leigázott Magyarország keresztjét vitte éjjeli, gyertyás körmenetben, ezzel fejezve ki az olasz nép együttérzését.
Az idő múlásával minden érintett hatalmi tényező a saját érdekei alapján szorgalmazta a „Mindszenty-ügy” megoldását. Tisztában voltak vele, hogy a főpásztor személyes érzelmi okokból nem akart távozni. Arra is gondolt, hogy a követségről kisétálva inkább a kommunista hatóságok kezére adja magát, de erről a tervéről sikerült őt lebeszélni. A kérdést végül az döntötte el, hogy a bíboros az amerikai elnöknél nyíltan rákérdezett, hogy maradhat-e tovább. Rövid és gyors választ kapott: „Nyugodjon bele sorsába!” Boldog VI. Pál pápa hívása és a kényszerítő körülmények miatt 1971. szeptember 28-án elhagyta Magyarországot.
Rómában a Püspöki Szinódust megnyitó pápai szentmisén Boldog VI. Pál így köszöntötte: „Itt van köztünk Tisztelendő Testvérünk, Mindszenty József kardinális, esztergomi érsek. Várva-várt vendégünk ő, aki ma együtt misézik velünk, mintegy dicső jelképeként annak az egységnek, amelyben a magyar egyház ezer év óta él együtt az Apostoli Szentszékkel. De jelképe ő annak a lelki kapcsolatnak is, amely összeköt bennünket azokkal a testvérekkel, akiket megakadályoznak abban, hogy hittestvéreikkel és velünk normális kapcsolatokat tartsanak fenn. Példaképe ő a hitben gyökerező, megingathatatlan erősségnek és az Egyház iránti önzetlen odaadásnak, amit előbb fáradhatatlan munkásságával és őrködő szeretetével, majd imával és hosszú szenvedéseivel mutatott meg. Áldjuk az Urat és mondjunk közös tisztelettel szívből jövő Ave-t ennek a száműzött, kiváló főpásztornak!”
Rövid római tartózkodás után a bíboros a bécsi Pázmáneumban telepedett le.
Mindszenty József közel nyolcvan évvel a vállán maga indult neki, hogy felkeresse és megerősítse a világon szétszóródott magyar közösségeket. Tucatnyi országba látogatott el, hosszú lelkipásztori körutak során több mint félszáz városban vett részt különböző rendezvényeken. Közel százezer kilométert tett meg autón, vonaton és repülőgépen, hogy meglátogassa és megerősítse az ő magyarjait.
„Utazásaim, a sok egyházi funkció, sajtókonferenciáim, küldöttségekkel, családokkal vagy magánszemélyekkel való találkozásaim és a sokféle lelkipásztori és nemzeti probléma megtárgyalása nem estek nehezemre, hiszen huszonhárom évi kényszerű elszigeteltségem után a hivatásommal járó intenzív tevékenység, az emberekkel és a világgal való missziós kapcsolatok örömmel töltöttek el.”
1974 februárjában Boldog VI. Pál pápa legfőbb pásztori szolgálatának egyik legfájdalmasabb döntésére kényszerült, amikor az esztergomi érsekprímási széket jogi értelemben megüresedettnek nyilvánította. Idehaza a kommunista propagandagépezet Mindszenty József „kirúgását” ünnepelte, miközben a szabad világ értetlenül szemlélte a történteket. A Szentatya lelkipásztori okokból két rossz közül kényszerült választani, ezért nem „elmozdításról”, hanem finomabb szóhasználattal „az érseki szék megüresítéséről” szólt a pápai határozat. Mindszenty bíboros elfogadta a pápai döntést, és nem használta többé magyarországi címeit.
A magyar prímást övező páratlan megbecsülés jele, amit az orosz emigránsok folyóirata írt róla:
„Alig akad korunkban valamelyest is művelt ember, aki ne ismerné Mindszenty bíboros nevét.
Ez a férfi szimbólum, legenda, ez a férfi történelem egy személyben.
A mi szemünkben Mindszenty bíboros a magyar nép kiválasztottja.” Idegen országokban élő honfitársai a világ minden részéről hívták, várták és ő továbbra is küldetésének tekintette, hogy megerősítse őket hitükben és nemzeti identitásukban.