Ugrás a tartalomra

Isten Szolgája Márton Áron

Égi születésnapja: 1980. szeptember 29.

Isten Szolgája Márton Áron püspök vallásos székely földműves családból származott. 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. Édesapja Márton Ágoston, édesanyja Kurkó Julianna. Gyulafehérváron szerzett érettségit 1915-ben, a bontakozó papi hivatásokat gondozó főgimnáziumban.

Isten Szolgája Márton Áron

 

Az érettségi után három nappal besorozták és frontszolgálatra osztották be. A háborúból gazdag emberismerettel és élettapasztalattal hazatérve, 1920-ban kérte felvételét a gyulafehérvári szemináriumba. Ebben a városban szentelték pappá 1924. július 6-án. Felszentelése után többféle feladatkörben is kipróbálhatta magát: segédlelkész, hittanár, szórványlelkész, püspöki irattáros is volt. 1932 őszétől Kolozsvárra helyezték, itt bontakozott ki lendületes szervezőtehetsége: az egyetemisták lelki vezetője volt, megalapította és szerkesztette az „Erdélyi Iskola” c. pedagógiai folyóiratot, a Katolikus Népszövetség igazgatójaként az erdélyi katolikusok lelki vezetője lett, mindeközben plébánosi, főesperesi, majd székesegyházi kanonoki kinevezéseket kapott.

1938. december 24-én XI. Piusz pápa kinevezte gyulafehérvári megyéspüspöknek. 1939. február 12-én Andrea Cassulo apostoli nuncius szentelte püspökké Kolozsvárott. Jelmondata: Non recuso laborem! (Nem vonakodom a munkától!) Hosszú püspöksége alatt népe fennmaradásáért, hívei hithűségének megmaradásáért küzdött és szenvedett. A II. bécsi döntés egyházmegyéjét két részre szakította. Áron püspök Dél-Erdélyben, kisebbségi sorban szenvedő hívei között maradt. 1944 májusában a Magyarországhoz csatolt Kolozsvárra érkezve papszentelésre, ünnepi homíliájában felemelte szavát az antiszemitizmus és a zsidók üldözése ellen.

A II. világháború után a romániai kommunista hatalom az istenhit fölszámolására és a nemzeti kisebbségek korlátozására törekedett. Államosították az iskolákat, a görög katolikus egyházat beolvasztották az ortodox egyházba, a szerzetesrendeket betiltották. Áron püspök látta a jövőt: papjait és híveit felkészítette a szenvedésre. 1949. június 21-én letartóztatták, kétéves vizsgálati fogsága alatt Románia több, szigorúságáról hírhedt börtönében is szenvedett. 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben szabadon bocsátották. Visszatért Gyulafehérvárra, egyházmegyéjében újra szabadon végezhette püspöki szolgálatát. Egy tollvonással megszüntette a békepapi mozgalmat, a benne részt vevőknek megbocsátott.

1957-től a hatalom újra korlátozta szabadságát, egészen 1968-ig házi őrizetben tartották, állandóan lehallgatták, besúgók figyelték minden mozdulatát. Lakásáról csak a gyulafehérvári székesegyházba mehetett, itt bérmált, papokat szentelt. Híveit nem tudták megakadályozni, hogy messzi vidékekről is ne zarándokoljanak el hozzá vasárnaponként. 1968-ban különböző diplomáciai eseményeken – mint az egyetlen romániai magyar római katolikus püspöknek – szükség lett a jelenlétére, ő pedig ezt kihasználva elérte, hogy nemcsak a lakhelyelhagyási tilalmat oldották fel vele szemben, hanem szabadon kormányozhatta egyházmegyéjét. Többször is ellátogatott Rómába, találkozott VI. Pál pápával. Az 1970-es évek elejétől jelentkező rákbetegségét éveken át fájdalomcsillapító nélkül, türelemmel viselte. 1980. szeptember 29-én halt meg. A gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették.

Boldoggáavatási eljárása 1992-ben indult meg. Az ügy első posztulátora P. Szőke János szalézi atya volt, aki személyesen is ismerte a püspököt, az ő halála után, 2012-ben Dr. Kovács Gergely pápai káplán vette át a feladatot. 

 

Protokollszám: 1884

 

 

Egyházmegyei eljárás

 

Illetékes egyházmegye: Gyulafehérvári Érsekség
Illetékes főpásztor: Jakubinyi György érsek, Mons. Kovács Gergely érsek
Posztulátor: Szőke János SDB
Az egyházmegyei eljárás lefolytatása: 1994. július 26. – 1996. december 5.

Szentszéki eljárás

Szentszéki posztulátor: Mons. Kovács Gergely, Cristiana Marinelli
Az egyházmegyei eljárás érvényességének elismerése: 1998. október 23.
A peranyag szakmai összegzése (az ún. Positio benyújtása): 2003
Hősies erénygyakorlásának pápai elismerése:                                                                      
Közbenjárására történt csoda elismerése:

Imádkozzunk boldoggá avatásáért!

Istenünk, Te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője, és népednek jó pásztora legyen.
Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító Jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.

(Forrás: https://uj.katolikus.hu)

 

Az imameghallgatások kegyelmét a következő címre kérjük eljuttatni:

Arhiepiscopia Romano-Catolica
STR. M. Viteazul 21
RO 510010 Alba Iulia

 

További információk:

https://www.romkat.ro/?q=node/3270

https://romkat.ro/?s=m%C3%A1rton+%C3%A1ron